Kutyabemutatókkal, lovas foglalkozásokkal, kincskereső játékokkal, interaktív élő állatos gyermekelőadással, postagalamb-bemutatóval és kézműves programokkal is várják az érdeklődőket.
A Kanári-szigetek Rally legeredményesebb versenyzője Carlos Sainz, aki úgy tudott öt győzelmet aratni a spanyol versenyen, hogy mindössze ennyiszer is indult rajta.
A magyar üzemanyagárak régiós összevetésben megfelelő szinten vannak, az adótartalom szempontjából sincs jelentős különbség a szomszédos országokhoz képest – mondta az InfoRádióban az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője.
Lehoczky Tamarának már 13 éves kora óta az a célja, hogy egy nap diplomáciai munkát végezzen az ENSZ-ben. Most pedig el is tudott indulni ezen az úton, ugyanis a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium és a Milestone Intézet tanulója kiemelkedő mértékű ösztöndíjjal jutott be a Harvard politológia szakára.
Tudtuk, hogy eljön ez a nap, amikoris az autóiparban a múlt örökségeinek átmentését talán legjobban szemléltető Mercedes-Benz G-osztály is elektromos hajtásláncot kap. Az örök klasszikus terepjáró hagyományos hajtású verziói nemrég frissültek, ezúttal pedig a négymotoros elektromos verziót mutathatjuk be, amely számos izgalmas meglepetést tartogat.
Ritka, hogy valaki több mint két évtizeden át annyira utánozhatatlan esztétikájú filmeket rendezzen, mint Wes Anderson. Akár a dialógusokat, akár a vizuális stílust, akár a vágások ritmusát nézzük, egyértelmű, hogy az amerikai alkotó mennyire következetesen dolgozik. A teljesség igénye nélkül most mutatunk 4 kiemelkedően jó filmet a friss Oscar-díj
Hasonló célt szolgál egy másik intézkedés is: a hatóságok 2024 nyarától korlátozzák és fizetőssé teszik a látogatást a Fudzsi-hegyhez. Márciusban Kiotó Gion nevű gésanegyedének szűk utcáiról tiltották ki a turistákat, akik a helyi lakosok elmondása szerint gyakran botrányosan viselkedtek.
Az európai újautó-piac nehézségekkel küzdött az év első három hónapjában, mivel a tartósan magas infláció és kamatlábak a kereslet lassulásához vezettek. Ez derül ki a Jato Dynamics 28 európai piacra vonatkozó legfrissebb adataiból, amelyek 23 országban mutattak ki csökkenést a regisztrációkban az előző év azonos időszakához képest, növekedés pedig
Idén tíz éve, hogy Ursula K. Le Guin beszédet mondott a legnagyobb amerikai irodalmi díj, a National Book Awards ünnepségén, ahol az életművéért jutalmazták. A beszéd széleskörű nemzetközi figyelmet kapott, a benne megfogalmazott kritikák pedig máig aktuálisak. Olvasd el!
Megkímél minket az időjárás, nem kell esernyőt vinni szinte sehol a programokra május elsején. Csütörtöktől viszont sok helyen eshet, még a hétvége is változékonyabb időjárás jegyében telik.
Hiába írt ki a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) 2722 települési és 68 területi nemzetiségi választást, ha nem lesz elegendő jelölt, a voksolást nem mindenhol tartják meg június 9-én.
Közelednek a választások, kőkeményen beindult a kampány is Magyarországon, így hát nem csoda, hogy naponta újabb és újabb váratlan fordulat következik be a magyar közéletben. Nagy Attila Tibor politikai elemző az ATV Start című műsorában értékelte a fejleményeket, beszélt Magyar Péterről és a DK-ról is, valamint a Fidesz kommunikációját is érintett
Az Európai Unióban évente a jelenleginél nyolcszor több elektromos járművek feltöltéséhez szükséges infrastruktúrát kell telepíteni 2030-ig az uniós klímasemlegességi célok eléréséhez - olvasható Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) hétfőn közzétett jelentésében.
A rohamrendőrség egységei hatoltak be a New York-i Columbia Egyetemre, a keddi egyetem foglalás után az Egyesült Államok több intézményében volt fennforgás, a Columbia Egyetem rektora sajnálja, hogy ilyen eszközökhöz kellett folyamodnia, de azért vonta be a hatóságokat, mert a tüntetők között külső agitátorok is lehetnek.
Riasztást adott ki május elsejére a Hungaromet. A nyugati országrészben zivatarokra kell készülni, miközben a jó idő ellenére Budapestet kemény széllökések érik majd el, ezek dél-keleti irányból a 43km/h-t is elérheti.