A kormányzó Skót Nemzeti Párt válságba került, a mélypont pedig azt is jelenti, hogy maga a nagy politikai cél, a nemzeti függetlenedés is távolra kerülhet.
Egy online társkeresőn ismerkedett meg partnerével az a brit influenszer, aki később Spanyolországig utazott a randevúért, és még közös tetoválást is készített az újonnan megismert randipartnerrel.
A sportigazgató, Nagy László is csalódottan konstatálta, hogy miután 33-28-ra kikapott a dán Aalborg HB otthonában, ezúttal sem jutott be a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe a Telekom Veszprém.
Véres események színtere lett ismét a kaliforniai UCLA egyetem: a kampusz udvarán felállított sátortábort megtámadták az Izraellel szimpatizáló tüntetők.
Még a Szarvasbébit is sikerült letaszítania az első helyről ennek a sorozatnak a Netflix 10 legnézettebb sorozatának top 10-es listáján. Ez egy új, komor bűnügyi dráma, amely 1.) megérdemli, hogy felkerüljön a megnézendő listádra, és 2.) az elejétől a végéig a székedhez fog ragasztani.Az Asunta-ügy egy újonnan bemutatott spanyol nyelvű dráma, amely
Három szakmában mindhárom érmet budapesti versenyzők vihették haza az ország legnagyobb szakmai versenyének döntőjében, kiemelkedő szerepléssel 35 budapesti tanuló állhatott dobogóra a Szakma Sztár Fesztiválon - közölte a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (Bkik) az MTI-vel kedden.
Az amerikai jegybank magyar idő szerint este 8-kor tette közzé kamatdöntését, amelyből kiderül, hogy a jegybank nem módosította az irányadó rátát. Az amerikai indexek enyhe erősödéssel reagáltak a hírre.
Dancsó legújabb videójában azokat a tartalomgyártókat pécézte ki, akik az elmúlt években részt vettek az Egyesült Államok magyarországi nagykövete, David Pressman valamelyik vacsoráján.
Az amerikai jegybank magyar idő szerint este 8-kor tette közzé kamatdöntését, amelyből kiderül, hogy a jegybank nem módosította az irányadó rátát. Az amerikai indexek enyhe erősödéssel reagáltak a hírre.
A város sportszeretőinek szomorú nap volt csapatuk kiesése a BL-ből, de Magyar rajongói kaptak egy lelkesen előadott programot és NER-cikizést. A Tisza Párt standja előtt ketté kellett választani a sort, olyan hosszú volt.
Niclas Füllkrug kiugrása és pontos lövése döntött: a Borussia Dortmund hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Paris Saint-Germaint a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén.
A dortmundi együttes kiváló védekezéssel és Nicklas Füllkrug góljával legyőzte francia ellenfelét, egy az eredmény ellenére kifejezetten izgalmas mérkőzésen.
Valamiért az alig több mint 2 ezer lakosú Bőnyön jóval több emberölés vagy emberölési kísérlet történt, mint bármelyik másik faluban. Hétfőn itt sebesítette meg életveszélyesen osztálytársát egy hatodikos lány. Ezzel együtt húsz év alatt ez volt a negyedik súlyos bűncselekmény itt, amelyek közül három halállal végződött.
A franciák rengeteg helyzetet hagytak ki a meccsen, Niclas Füllkrug viszont kihasználta az első lehetőségét. A német csapat 1-0-s előnyből várhatja a párizsi visszavágót.
Oroszország megsértette a nemzetközi Vegyifegyver-tilalmi Egyezmény (CWC) rendelkezéseit klórpikrin bevetésével ukrán csapatok ellen – állította az amerikai külügyminisztérium.
Vegyesen zártak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, miután az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az 5,25-5,50 százalékos irányadó dollárkamat-tartományon.
A Red Bull Racing megerősítette, Adrian Newey elhagyja a Forma-1 jelenlegi sikercsapatát. A közlemény konkretizálja a sztártervező távozásának körülményeit: még közel egy évig a csapattal marad, de az F1-gyel már nem foglalkozik. „A Red Bull Racing bejelenti, hogy a technikai főigazgató, Adrian Newey távozik a Red Bull Technology Grouptól 2025 els
A kriptovaluták dinamikus világában jelentős vita folyik a befektetők között a Kelexo (KLXO) második előértékesítési szakaszáról. A tokenek 0,055 dolláros
Van olyan felhajtóerő Magyar Péter Tisza Pártja körül, hogy 3, de akár 4-5 EP-mandátumot is szerezhetnek – erről Nagy Attila Tibor beszélt a Nap Híre YouTube-csatornájának Elemző című műsorában.
A menta lehet, hogy stresszoldó, de ez nem mindig igaz: amikor Menta, a nemespapagáj légzése nehézzé vált, gazdája komolyan megijedt. A kis tollast sürgősen műteni kellett, hogy elkerüljék a legrosszabbat.
Egy amerikai kislány azt mondta szüleinek, hogy szörnyek laknak a szobájában: végül kiderült, hogy egy óriási kaptár van a falban nem kevesebb mint hatvanezer méhvel.
A 99Bitcoins token előértékesítése továbbra is gőzerővel folyik. Az érme ára az előértékesítési kampány alatt fokozatosan emelkedik, a következő emelkedés nagyjából egy nap múlva lesz.