Nem pontosan számolt a kormány, amikor irányárat szabott az üzemanyagoknak a múlt héten – erről Orbán Viktor beszélt pénteken az állami rádióban. Ezért nem a régió, hanem csak a környező országok átlagárait várják el a kereskedőktől. Ez a döntés nem az autósoknak kedvezne. A kormány néhány órával a miniszterelnök nyilatkozata után azt írta az RTL H
Csak diplomával lehet valaki sikeres vállalkozó? Mennyire kell stresszelni az érettségin? Számít valamit az életben, hogy teljesített valaki középiskolában? Még a Cápák között tapasztalt üzletemberei sem értenek egyet ezekben a kérdésekben. Balogh Petya szerint nem a papír számít, maga is otthagyta az egyetemet 19 évesen, de Lakatos István szerint
A gyanú szerint számlagyárat működtettek, az így megszerzett pénzt pedig kriptovalutában, kábítószerben, készpénzben, ingatlanban és fegyvergyűjteményben halmozták fel. A 21 gyanúsított közül kettő bűnügyi felügyletben van.
Az emberek és a kutyák eltérő sebességgel, de hasonló módon öregszenek, az eredmények az emberek időskori problémáinak enyhítéséhez is hozzájárulhatnak.
Legalább 200 ezer olyan ember van Magyarországon, akinek az állandó lakcíme mellett tartózkodási helye is van egy másik településen. A Választási Földrajz szakértője szerint ennyi szavazó akár a június 9-i választást is befolyásolhatja. Annak, aki a tartózkodási helyén voksolna, ezt május 31-ig kell jeleznie.
Anyaság – egy életen át tartó szeretetteljes gondoskodás, odaadás, felelősségvállalás és aggódás, amely akkor sem ér véget, amikor a gyermek felnőtt lesz. Édesanyává válni sokak számára a világ legcsodálatosabb érzése, ami május első vasárnapján még nagyobb érzelmi töltetet kap. A Fókusz kamerái előtt ismert anyukák meséltek arról, milyen már nem g
22 év után távozik a Nemzeti Színházból Udvaros Dorottya – ez a színésznő Magyar Hangnak adott interjújából derült ki. A színművész szerint nem hosszabbították meg a szerződését, ami mögött ő a közéleti megnyilvánulásait sejti. A Nemzeti Színház délután közleményben azt írta, határozatlan idejű munkaszerződése van Udvaros Dorottyának, és nem mondta
Villanyoszlopnak hajtott, és kidöntött egy kerítést egy autós Felsőtárkányban csütörtök este. Az RTL Híradó úgy tudja, az idős sofőr rosszul lett a baleset előtt. Miskolcnál egy felüljáróról sodródott az árokba egy autó, a sofőr súlyosan megsérült. Lakiteleknél egy tartálykocsiba csapódtak bele fiatalok a kocsijukkal. A teherautó máskor veszélyes a
Az alváshiány nem csak a mentális, de a fizikai egészségünkre is negatív hatást gyakorol. Íme, mit érdemes ekkor használni és mikkel célszerű vigyázni.
Hat hete kezdődött minden – nyugdíjasokat tanítottak prezentációt készíteni számítógépen, árultak palacsintát a piacon, főztek narancslekvárt, terveztek mézárusító bódét, terveztek plüssfigurát, szerveztek céges bulit a magyar Guettával. Péntek estére viszont már csak ketten maradtak versenyben az Álommelóért. Hogy milyen volt az út a döntőig, kide
Közvetített bokszmérkőzést, Forma 1-es futamokat, készített interjút Michael Schumacherrel, versenyszerűen vitorlázik, sőt, már a Kékszalagot is teljesítette, és a Sztárbox után most ismét visszatér az RTL képernyőjére. Hétfőtől Szujó Zoltán vezeti majd a The Floort, az RTL vadonatúj kvízműsorát, és ezzel teljesen új terepen próbálja ki magát, hisz
A levegőbe repült az autó, miután sofőrje szabálytalanul előzött Kőbányán. A 2021-es esetről videó is készült, amit a Budapesti Autósok Közössége osztott meg csütörtökön. A felvételt készítő autós azt mondta, a balesetet szenvedett sofőrnek nem esett baja, és hosszan káromkodott.
Steiner Rachel Az álommeló fináléjának utolsó pillanatáig úgy érezte, ő fogja elnyerni az elnöki asszisztensi pozíciót. Hideg zuhanyként érte, amikor Balogh Levente végül Kása Esztert választotta. Rachel az rtl.hu-nak a forgatás hat hetéről, versenytársairól és arról is mesélt, hogy mit kellett volna másképpen csinálnia. A fináléról még most is a k
Két új műsorvezető debütál az RTL-en a Reggeliben: Ember Márk a Vígszínház színésze, de láthattuk már az Oltári Csajok szexi gondnokaként, és az RTL+ Valami Amerika sorozatában is, ahol már kipróbálhatta magát riporterként. Műsorvezetőtársa azonban rutinos ebben, hiszen Szondi Vanda tíz éve dolgozik az RTL Híradóban és a XXI. században, de a hajnal
Babzsákkal fejen dobott egy kisfiút egy bölcsődei nevelő – erről beszélt a gyerek anyja az Indexnek. Kiderült: előtte egy másik gyerek száját celluxszal ragasztotta le. A tavaly novemberben történtek után a nevelőt elbocsátották az önkormányzati fenntartású érdi bölcsődéből. A rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt nyomoz.
Hiába találkoztak gyakran a tárgyalóteremben, a szőnyeg szélére állítva, Kása Eszter hitt benne, hogy Balogh Levente a hibái ellenére látja, mekkora potenciál rejtőzik benne. Az rtl.hu-nak adott interjúban Eszter elárulta, milyen érzés volt elnyerni az elnöki asszisztensi pozíciót, mire költi majd az első fizetését és azt is, hogyan élte meg az elm
Horváth Attila neve lehet, hogy nem sokaknak ismerős, de az általa írt több száz sláger sorait valószínűleg mindenki tudja fejből. Piramis, Korál, Charlie, Pokolgép, Zámbó Jimmy – csak néhány előadó, akinek a legnagyobb slágereiért ő felel. Wolf Kati és zenekara most alaposan meglepte a slágergyáros szövegírót, egy tribute-koncerten játsszák el a l
A kormányhivatalnak le kell állítania a gödi Samsung akkumulátorgyár működését helyi civilek szerint, akiknek beadványára a bíróság hatályon kívül helyezte az üzem környezethasználati engedélyét – erről az Átlátszó írt. A Göd-Ért Egyesület a gyár károsanyag-kibocsájtása és zajterhelése miatt indított pert, amiben azonnali jogvédelmet kértek. A korm
Világszerte forradalmi változások várnak az autóiparra, ahogy egyre több ország tervezi a belső égésű motorokkal szerelt járművek forgalmazásának betiltását. Az Európai Unió is tervezi fokozatosan kiszorítani a piacról a benzines és dízelmotorral szerelt autókat, míg más országok eltérő ütemterveket dolgoztak ki. Nézzük, melyik országban melyik év
A kutyával való utazásra alaposan fel kell készülni, ebbe nem csupán az élelem és az ivóvíz biztosítása tartozik bele, hanem az esetlegesen szedett gyógyszerek bepakolása is. Gondoskodj róla, hogy meghatározott időközönként megállj, és a kutya kiszaladgálhassa magát, és elvégezhesse a dolgát!
Az Oroszlán ne legyen haragtartó, a Vízöntő legyen optimista és pozitív! Karrier horoszkóp: 2024.05.04. Kos Próbálj meg nem túlzottan elővigyázatos lenni mindenben. Ha ideges és szorongó vagy, akkor mindenkit extra idegessé teszel magad körül. Ez a nehéz hangulat tovább fajul, ha nem vigyázol. Jobban jársz, ha már az elején cselekszel! Bika Erős tá
Húsz évvel ezelőtt a Megasztár legjobbjai között lett ismert Mujahid Zoltán, aki az elmúlt húsz évben nem csak a színpadi szereplését fejlesztette. Az énekes szakmailag is képezte magát, s mint kiderült, ez a képzés már a TV2 tehetségkutatója alatt kezdődött.
A szenvedélybetegség valamilyen formája rengeteg embert érint, különösen a szórakoztatóiparban. Ezért is pozitív, hogy egyre több híresség lép a józanság útjára, és vállalja saját történetét, ezzel példát mutatva másoknak: van kiút.
A kutatók eredményei szerint heti egy óra játékos terápia már három hónap alatt is sokat javít az idős kutyák kognitív teljesítményén, de természetesen az a legjobb, ha a fizikai és az agytorna beépül a napirendbe. Ez nem csak a kutyának, hanem a gazdájának is hasznos, és minél korábban vágnak bele, annál erősebb lesz a hatás.
Az állatvilágban nem szokatlan jelenség, hogy gyógynövényeket fogyasztanak önmaguk gyógyítására. Azonban most először figyeltek meg azt, ahogy egy orangután a sebét gyógyhatású levelekkel kezelte.