2024. május 8. szerda

máj. 8
12:48
Évszázados hagyományt szakít meg György herceg: a II. Erzsébet által imádott szokásnak vége lesz (Life)
György herceg érdekes jövő elé néz: sorsát a mesterséges intelligencia segítségével jósolták meg, és bizony lesznek változások, mire trónra lép.
máj. 8
12:48
Az év egyik legjobban várt sci-fije és még 5 film, amit Csak mozikban láthatsz ezen a héten (Mafab)
Régóta várt sci-fi érkezik meg ezen a héten a mozikba. A majmok bolygója: A birodalom a 2011-ben újraindított legendás franchise legújabb, immár negyedik része. De mellette jön egy misztikummal átitatott romantikus dráma, egy különleges thriller és egy kőkemény horror is.
máj. 8
12:48
Gyermekelsősegély-táblákkal szerelik fel a játszótereket (Magyar Hírlap)
Hornung Ágnes közlése szerint majdnem háromezer táblát gyártottak le, amelyeket vármegyénként 100-130 játszótérre helyeznek ki.
máj. 8
12:48
Jön az ingyenes japán filmfesztivál (Magyar Nemzet)
Egy hónapon keresztül nézhetünk japán filmeket.
máj. 8
12:50
Illegális migránsok tízezrei készülődnek Spanyolországba (HírTV)
A HírTV-t Tóth Brigitta tudósította, Murciából.
máj. 8
12:50
Szijjártó Péter: Londonban is mindent meg kell tenni a nemzet fennmaradásáért, a magyarság megőrzéséért (Magyar Nemzet)
Egyszerre kell fókuszálni az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarság megtartására.
máj. 8
12:54
27 milliós kárt okozott a MÁV-nak egy megrögzött rongáló (Infostart)
Több mint 27 millió forintos kárt okozott egy rongáló a MÁV–Start jegykiadó automatáiban – közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága szerdán.
máj. 8
12:54
Egységes kérelem, adózás, haszonbérlet: segítség a gazdálkodóknak az ügyintézéshez +Videó (Agroinform)
Összefoglaló és videó az Agrárügyintézés okosan Agroinform Webináriumról.
máj. 8
12:54
Vitézy elárulta, hogy kapott-e olyan megkeresést, hogy lépjen vissza Szentkirályi Alexandra javára (ATV)
Leadta a fővárosi listát a Választási Bizottságnak az LMP támogatásával induló Vitézi Dávid. A főpolgármester-jelölt szerint ez azért fontos, mert szeretné ha olyan képviselők ülnének a fővárosi közgyűlésben, akik az országos párt politizálás helyett végre Budapest fejlesztésével foglalkoznak. Vitézy most az ATV Egyenes Beszéd című műsorában elárul
máj. 8
12:54
Szijjártó Péter: Londonban is mindent meg kell tenni a nemzet fennmaradásáért, a magyarság megőrzéséért (hirado.hu)
Egyszerre kell fókuszálni az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarság megtartására – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Londonban.
máj. 8
12:54
Ismét zavartalan a forgalom az M1-esen (Magyar Hírlap)
Baleset miatt korábban teljes szélességében lezárták a sztráda Budapest felé vezető oldalát a 171-es kilométernél.
máj. 8
12:54
A napraforgógyomirtás szabadsága: Viballa™ – nem csak parlagfű ellen! (Mezőhír)
A Viballa a napraforgóval rokon, fészkesvirágzatú gyomokkal is jól boldogul.
máj. 8
12:54
Ford Transit Connect– most először választható Phev-hajtással (GépMax)
A plug-in hibrid hajtású 110 km-es elektromos hatótávú, valamint egyen- és váltóáramú gyorstöltési lehetőséget is kínál.
máj. 8
12:54
Kell-e egyáltalán, és ha igen, miért a talajművelés? (Agrárágazat)
Talajnedvesség, tarlóhántás, mulcskultivátor – a Horsch eszközei nélkülözhetetlenek a jövedelmező talajműveléshez.
máj. 8
12:54
Komoly választ adott Karácsony Gergely támadására Vitézy Dávid (Magyar Nemzet)
A főpolgármester-jelölt szerint a Fővárosi Közgyűlésben köztörvényes bűncselekményekkel gyanúsított politikusok helyett szakemberekre van szükség.
máj. 8
12:54
Péntektől 8 forinttal csökken a benzin ára, 5 forinttal a gázolajé (Telex)
A 95-ös benzin átlagára így várhatóan 616, a gázolajé 607 forint lesz a benzinkutakon.
máj. 8
12:54
Először készült jó minőségű fotó egy űrszemétről (Telex)
Egy japán cég elég közel került egy űrtörmelékhez, hogy lefotózza. A következő lépés az lesz, hogy be is tudja fogni.
máj. 8
12:54
Győzike szerint 50 évesen olyan arca van az embernek, amilyet megérdemel (Sassy)
Gáspár Győző friss Instagram posztjában feszegeti, melyik korosztálynak miért olyan az arca, amilyen. Na de az 50 évesek megérdemelt arcszerkezetére tett megjegyzésében magára vagy másokra gondol?
máj. 8
12:54
Arnold Schwarzenegger akkor is gazdag ember lenne, ha sose fut be színészként (bronson.men)
Talán nem ennyire gazdag – de tény, hogy milliomos befektető volt már azelőtt, hogy robotként utazgatott volna az időben. Elmúltak
máj. 8
12:56
Súlyos döntést hozott meg Károly király (Magyar Hírlap)
Harry herceg és az Invictus Games csapata küldtek meghívókat a királyi család tagjai számára.
máj. 8
13:00
A II. kerületi Fidesz pont abba a Sparba indítja a bevásárlóbuszokat, ahol a jelöltjüknek családi trafikja van (444.hu)
Már miért lenne baj nehézsorsú embereken segíteni?
máj. 8
13:00
Immár konnektoros hibridként is elérhető a VW új kempingautója (Autónavigátor)
Egy kempingautónál főként a praktikum a szempont, ezt pedig csúcsra járatta a Volkswagen az új California esetében. A korábbiakhoz képest
máj. 8
13:00
Jöhet a májusi eső, de most is aszály fenyegeti a gazdákat (vg.hu)
Vannak olyan területek, ahol egy felhőszakadás sem ártana a földeknek.
máj. 8
13:00
Váratlan bejelentést tett a Ferencváros: távozik a csapatkapitány (BorsOnline)
A játékos hat év után elköszön a zöld-fehérektől.
máj. 8
13:00
Így csap le a rendőrség a legnagyobb titokban, amikor nem is látja őket (Magyar Nemzet)
Gyorshajtás, piros lámpa, záróvonal, stoptábla – mindegy, milyen szabályt szegett meg, a rendőrök akkor is figyelnek, amikor azt hiszi, hogy nem.
máj. 8
13:00
Éktelen hiszti tört ki a Közszolgálati Egyetemen, amikor valaki levideózta a hírhedt antiszemita előadót (naphire.hu)
Mahmúd Ahmadinezsád és delegációja éppen távozott az egyetemről, amikor kitört a botrány.
máj. 8
13:00
Pacsni: a szeretni valóan amorf, leveles-ropogós péksüti, ami már nincs (Telex)
A budapesti lakosság két részre oszlik: az egyik fele imádja a pacsnit, a másik felének fogalma sincs róla, mi az. Pedig évszázadokig fontos sütemény volt. Mivel nem kapható, megmutatjuk, hogyan készül otthon!
máj. 8
13:02
Magyarországnak és Szerbiának is nekimentek a franciák a kínai elnök látogatása miatt (Magyar Nemzet)
A francia sajtó megfeledkezett arról, hogy Emmanuel Macron luxusajándékokkal várta Hszi Csin-pinget.
máj. 8
13:06
3 forintért juthatnak hozzá a választók adataihoz (Infostart)
A június 9-ei választáson induló jelöltek és jelölőszervezetek választópolgáronként három forintért juthatnak hozzá a választók név- és lakcímadataihoz a közvetlen kampány érdekében.
máj. 8
13:06
Elszállt a döner kebab ára, odacsapnának a németek (vg.hu)
Lassan a világ minden táján mélyen a zsebbe kell nyúlni a népszerű street food, a döner kebab vásárlásánál, most a németeknél verte ki a biztosítékot az árnövekedés.
máj. 8
13:06
Autentikus, mégis újszerű olasz konyha a budai gesztenyefák alatt - Giulia elrabolta a szívünket (SzMo)
A 2024-es év egyik legizgalmasabb nyitása a Széll Kálmán tér szomszédságában.
máj. 8
13:06
Undorító étellel kínálta a gyerekeket a sztárszakács, felháborodtak a szülők (Promotions)
Így varázsolnak finomnak látszó falatokat a szedelékből.
máj. 8
13:06
Orbán Viktor és Varga Mihály beállt a csepeli polgármesterjelölt mögé (Magyar Hírlap)
Kormányzati segítséggel megvalósítható Dudás Zoltán és a csepeli Fidesz–KDNP polgármesterjelöltjének programja.
máj. 8
13:06
Zen rezonancia: kéz a kézben ipar és művészet Nemes Márton új kiállításán (newtechnology.hu)
Az április 20-án nyílt 60. Velencei Biennálén mutatja be a Ludwig Múzeum Nemes Márton kortárs magyar képzőművész nagyszabású és látványos kiállítását. A művész a Magyar Pavilon tereiben egy olyan multimédiás,
máj. 8
13:09
Lízingpiac: az autóknál kitart a lendület, de a kulcságazat gyengélkedik (Privátbankár)
Jól alakultak a magyar lízingpiac első negyedéves eredményei, de kettősség is látható.
máj. 8
13:12
Mozifilm készül Sylvester Stallone életéből: Oscar-díjas rendező készíti el (Blikk)
Az I Play Rocky (Én játszom Rockyt) címre keresztelt életrajzi filmet Oscar-díjas rendező viszi a nagyvászonra, melyben a legendás 77 éves színész életének és pályafutásának egyik legfontosabb pontját követhetjük végig.
máj. 8
13:12
Katalónia enyhít a tartós szárazság miatti vízkorlátozáso (ProfitLine)
Katalónia enyhít a tartós szárazság miatt három hónapja bevezetett vízkorlátozáson - közölte a tartományi kormány szóvivője kedden Barcelonában.
máj. 8
13:12
Dagad a botrány a gyónási titok körül: az ügyvéd elmondta, milyen kötelességei vannak egy papnak (ATV)
Az ATV Start című műsorában Bárándy Gergely ügyvéd, korábbi országgyűlési képviselő elmondta, hogy a gyónási titok és a védői titok alól nem adható felmentés.
máj. 8
13:12
Felbecsülhetetlen értékű filmes relikviát őriz az Egri csillagok főszereplője (hirado.hu)
Nyolcvanadik születésnapja alkalmából élő adásban köszöntötték Kovács István színművészt a Duna Családi kör című műsorában.
máj. 8
13:12
Érettségi: kicsit könnyebb lett a történelem – segíthetett az atlasz, a logikus gondolkodás és a szövegértés (vg.hu)
A matekhoz hasonlóan ezúttal is akadt nem egyértelmű kérdés – de a szakvélemény alapján ki lehetett logikázni.
máj. 8
13:12
Érdekelnek Jókai Mór sétapálcái vagy Tandori Dezső játékmedvéi? Akkor itt a helyed! (Könyves Magazin)
A gyűjtögető szenvedély az írókat is magával ragadhatja, de mi érdekelte a magyar szerzőket a 19. században, a múlt századfordulón, az 1970-es években és ma? És mit láthatsz ezekből a Petőfi Irodalmi Múzeumban? Fotók: Pim, Birtalan Zsolt
máj. 8
13:12
Puzsér Róbert szerint nem lehet eldönteni, hogy Magyar Péter őszinte-e vagy sem (SzMo)
Kérdés szerinte, hogy külpolitikai véleményével a Tisza Párt politikusa őszintén követi az orbáni utat vagy csak a fideszes szavazók közül akar elcsábítani.
máj. 8
13:12
Videón a tankok tankolása a fronton (Magyar Hírlap)
A szakemberek új megoldásokat mutattak be.
máj. 8
13:12
Hátborzongató bejelentés érkezett: ez a NATO-tagállam bármikor kész katonákat küldeni Ukrajnába (Mandiner)
Még a miniszterelnök is elismerte, hogy ezzel a lépéssel tényleg provokálnák Oroszországot.
máj. 8
13:12
A Ferencváros bejelentette, nem hosszabbít meghatározó játékosával (Magyar Nemzet)
Nagy Gergő a szezon elején még a válogatott csapatkapitánya is volt.
máj. 8
13:12
Brutális az oroszok új teknőspáncélosa (AC News)
Még a leggyakorlottabb katonákat is zavarba ejtette, mikor meglátták a fronton az oroszok csodafegyverét, az óriási teknőst.
máj. 8
13:14
Hollywoodi világsztárokkal várja látogatóit a Budapest Comic Con (hirado.hu)
A Comic-Con a legismertebb popkulturális – elsősorban képregény- és filmrajongói – találkozó, amely Amerikában Comic-Con International néven indult az 1970-es években.
máj. 8
13:14
Nyolc évet kap a halálos balesetet okozó embercsempész (Magyar Hírlap)
Egy vasbeton villanyoszlopnak hajtotta a migránsokkal teli járművet.
máj. 8
13:14
Tragikus hír Ukrajnának: minden negyedik Abrams harckocsijuk megsemmisült (Mandiner)
Videón a legújabb orosz pusztítás.
máj. 8
13:18
Voks 24: Nem lehet ragadványnevekkel nyilvántartásba venni jelölteket (hirado.hu)
Még több mint 1500 jelölt nyilvántartásba vételéről kell dönteniük a választási bizottságoknak.

Keresés