2024. május 8. szerda

máj. 8
12:24
Továbbra is lendületben a zöld rendszámos járművek regisztrációja (Villanyautósok)
Áprilisban is a tisztán elektromos személygépkocsik voltak a legnépszerűbbek
máj. 8
12:24
Rétvári Bence: Brüsszel azt akarja, hogy a rászorulóknak szánt forrásokat a migránsok betelepítésére költsük (vasárnap.hu)
Világjárvány, háború, illegális migráció és terror; a veszélyek korát éljük, amikor felértékelődik a polgárőrök szerepe – jelentette ki Nyitrai Zsolt,
máj. 8
12:24
Újabb lépés az esélyteremtésben (Digital Hungary)
Több mint egy évtizedes együttműködést erősít meg és emel stratégiai szintre a Szerencsejáték Zrt és az Ökumenikus Segélyszervezet azzal, hogy több éves partnerségi megállapodást kötött a mai napon, amelynek köszönhetően a jövőben a Segélyszervezet még hatékonyabban segítheti a bajbajutottakat.
máj. 8
12:26
A Ryanair szívesen segít a kormányoknak az illegális migránsok kitoloncolásában (Mandiner)
A légitársaság vezérigazgatója nem lát reputációs kockázatot az illegális bevándorlók kitoloncolásának segítésében.
máj. 8
12:30
Betiltották a hongkongi tüntetők "himnuszát" (Infostart)
A fellebbviteli bíróság szerdán helyt adott a hongkongi kormány kérelmének, hogy betiltsák a Dicsőség Honkongnak (Glory to Hong Kong) című tiltakozó dalt, felülbírálva ezzel egy korábbi határozatot.
máj. 8
12:30
Itt vannak a történelemérettségi nem hivatalos megoldásai (Blikk)
Kereszténység elterjedése, Hunyadi Mátyás, Erdélyi fejedelemség és angol alkotmányos monarchia. A teljesség igénye nélkül ezekkel a feladatokkal kellett megküzdeniük ma a középszinten történelemből érettségizőknek, most mutatjuk a nem hivatalos megoldásokat.
máj. 8
12:30
Így néz ki ma az érettségizés Magyarországon (Ripost)
Folytatódott az írásbeli érettségi.
máj. 8
12:30
UWB kommunikációval és gyorskapukkal folytatódott a második nap (autopro)
Izgalmas előadásokkal folytatódott a második nap.
máj. 8
12:30
Elkészült a Mol gigaberuházása – Orbán Viktor is a csodájára jár (vg.hu)
Jövő héten Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében adják át a Mol tiszaújvárosi poliolüzemét.
máj. 8
12:30
Kiderült a világsztár titka a BL-elődöntő előtt: így babrálna ki Szoboszlaival is (BorsOnline)
Nem akármilyen áldozatokat hoz Toni Kroos nap, mint nap.
máj. 8
12:30
Karácsony Gergely kincskeresőset játszik a munkaidejében (Magyar Nemzet)
Újabb videóban jelentkezett Szentkirályi Alexandra.
máj. 8
12:30
Baleset történt a határ közelében – azonnal közleményt adott ki a rendőrség (Nyugati Fény)
Hegyeshalom környékén, az M1-esen torlódik
máj. 8
12:30
Világszerte visszavonja koronavírus-vakcináját az AstraZeneca (Telex)
A cég arra hivatkozik, hogy sok az olyan rendelkezésre álló vakcina, ami az új variánsok ellen is sokkal jobban véd, mint az övék.
máj. 8
12:30
Tejszínes karalábéfőzelék fasírttal (Street Kitchen)
Nem a legelterjedtebb főzelék, pedig jól elkészítve, friss, zsenge karalábéból fantasztikus végeredményre számíthatunk. Garantálom, ha egyszer kipróbálod, onnantól kezdve rendszeresen fogod készíteni. Jaaa, és szerintem fasírttal az igazi!
máj. 8
12:32
A Politico szerint Biden fő támogatói, köztük Soros állnak az Izrael-ellenes tüntetések mögött (Magyar Nemzet)
Az ügyben Donald Trump is megszólalt.
máj. 8
12:33
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél (Privátbankár)
Újra beindult a lakossági hitelezés az Ersténél. Az első negyedévben lakáshitelből az előző év azonos időszakához képest a két és félszeresére nőtt az újonnan kihelyezett hitelek állománya.
máj. 8
12:36
Kamerák előtt vitázott Magyar Péterről a Megafon vezető arca (ATV)
Az ATV Csatt című műsorának legutóbbi adásában ismét téma volt Magyar Péter, illetve az ő országos turnéja. Emellett szóba került az a tüntetés is, amit a Tisza Párt alelnöke múlt vasárnap Debrecenben, a Fidesz egyik "fellegvárában" rendezett.
máj. 8
12:36
Elhunyt a Grease színésznője (hirado.hu)
Hetvenkét éves korában meghalt Susan Buckner, aki Sandy pomponlány barátnőjét, Pattyt alakította az ikonikus 1978-as zenés vígjátékban.
máj. 8
12:36
Már nem bánja Rókusfalvy Lili, hogy nem lett belőle táncművész (hirado.hu)
Édesapja, Rókusfalvy Pál által a média világa nem volt ismeretlen számára, de jó darabig nem gondolta volna, hogy követi majd őt a pályán.
máj. 8
12:36
Sajtó: Még a héten teszteli a Red Bull-stílusban megújuló "B-autóját" a Ferrari (m4sport.hu)
Két napon át Fioranóban tesztel a Ferrari – így készíti fel a meghatározó új csomagját az imolai debütálásra. Egyesek B-autóként emlegetik a megújuló verziót.
máj. 8
12:36
"A hungarikák teszik teljessé múltunkat" (Magyar Hírlap)
Vincze Máté szerint a hungarikumok jelentik az első lépéseket múltunk megismerésében.
máj. 8
12:36
Nem, nem ússzuk meg, ha belelépünk (Mandiner)
Ne azt kérdezgessük magunktól, hogy mit tehetünk Ukrajnáért, hanem inkább ezt: "mi közünk nekünk ehhez a háborúhoz?"
máj. 8
12:36
Csak a kórházban tudta meg a megtámadott bőnyi lány, hogy megkéselték (Telex)
A hatodikos lányt nyolc nap kórházi kezelés után hazaengedték.
máj. 8
12:36
Orbán Ráhel gondolt egyet, és nyilvánosra állította az Instáját (Telex)
És fel is tett egy videót a Pesti Vigadóból, amin ki lehet szúrni Vasvári Vivient, Dobó Katát, Rubint Rékát és Rogán Cecíliát is.
máj. 8
12:36
Szofisztikált nyári fesztelenséget hoz Mexikóból a Banana Republic (bronson.men)
A világjáró amerikai márka szállítja a lezser nyárikalandor-stílt. Az utazós-szafarizós brandként induló Banana Republic kampányait mindig megéri lecsekkolni, ha valaki éli a
máj. 8
12:38
Havasi Jánosra emlékezik a közmédia (hirado.hu)
A Herczeg Ferenc-díjas újságírótól, szerkesztőtől emlékműsorokkal, valamint a Lánykák, az idő eljárt című könyve alapján készült Örök tél című filmmel búcsúznak a közszolgálati csatornák.
máj. 8
12:38
Az ukránok fellépnek az ukránok ellen (Magyar Hírlap)
A Legfelső Tanács a kegyetlenkedő kényszertoborzók megbüntetését ígéri az emberi jogok megsértése miatt.
máj. 8
12:39
Tombolnak a harcok: az oroszok lebombázták az ukrán légvédelmet (Blikk)
Az orosz hadsereg felrobbantotta Ukrajna egyik igazi ritkaságnak tekinthető Supacat-alapú mobil légvédelmi rendszerét.
máj. 8
12:42
"A lányomra emlékeztetsz..." – Robban a botrány? Egy pornószínésznő meghökkentő részletességgel vallott Donald Trump ellen (Blikk)
Kedden vallomást tett a New York-i bíróságon a Donald Trump ellen zajló, hallgatási pénzekről szóló per középpontjában álló Stormy Daniels.
máj. 8
12:42
Két hete tűnt el az autista német kisfiú – már terjednek a horrorteóriák (Infostart)
Pontosan két hete tűnt el az alsó-szászországi Bremervördéből a hatéves autista kisfiú. A kutatás egy teljes héten keresztül rendőrök, mentők, tűzoltók, hivatásos katonák és önkéntesek bevetésével, több mint 1200 fővel folyt, de eddig nem járt sikerrel.
máj. 8
12:42
Csökkent az építőipari aktivitás az euróövezetben áprilisban (ProfitLine)
Gyorsuló ütemben csökkent az építőipari aktivitás az euróövezetben áprilisban a Hamburg Commercial Bank (Hcob) és a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet felmérése szerint.
máj. 8
12:42
Mégis tárolnak akkumulátor-hulladékot a salgótarjáni Éltex-telepen, ahonnan rákkeltő méreganyag ömlött a Salgó-patakba (444.hu)
Pedig a cég azt írta, nem bont, "nem dolgoz fel akkumulátort, vagy akkumulátor hulladékot".
máj. 8
12:42
Elhunyt a Grease színésznője (hirado.hu)
Hetvenkét éves korában meghalt Susan Buckner, aki Sandy pomponlány barátnőjét, Pattyt alakította az ikonikus 1978-as zenés vígjátékban.
máj. 8
12:42
Már 6,3 millió forint Orbán Viktor fizetése (444.hu)
A többi európai ország átlagbéréhez és az országok vezetőinek fizetéséhez viszonyítva Orbán Viktor jár a legjobban a miniszterelnökök közül.
máj. 8
12:42
Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés! (Ripost)
Megtévesztő lehet az adathalász link, amit csalók küldenek.
máj. 8
12:42
Az állampapíron túl is van élet: három hét alatt 11 százalékos hozamot kínál egy befektetés (vg.hu)
A megújuló energiát hasznosító közművállalat részvényei jelenleg 11 százalékos osztalékhozammal forognak.
máj. 8
12:42
A "külföldiügynök-törvény" ellen tüntetnek Georgiában (Magyar Hírlap)
Az állambiztonság szerint erőszakos hatalomátvételre készülnek.
máj. 8
12:42
Orbán Viktor: Egy szavazat a Fideszre egy szavazat a békére (Magyar Nemzet)
Pomázra érkezett a kormányfő.
máj. 8
12:42
Udvaros Dorottya a kirúgásáról: "Még nincs kész a lelkem" (AC News)
Torokszorító vallomást tett a Nemzet Színésze arról, hogy Vidnyánszky miatt többé nincs helye a Nemzeti Színházban.
máj. 8
12:42
Olyan részletességgel vallott Trump ellen egy pornószínésznő, hogy a volt elnök ügyvédei is kiakadtak (Telex)
A legfontosabb tanú, Stormy Daniels is megjelent a bíróságon a volt elnök hallgatási pénzes büntetőperében vallomást tenni.
máj. 8
12:42
Videón, ahogy PSG Ogli 7 hisztirohamot kap a Dortmund gólja után (naphire.hu)
Finoman szólva nem örült neki, csak a székét sajnáljuk.
máj. 8
12:45
2040-re épülhet fel az első lengyelországi atomerőmű (TőzsdeFórum)
Varsó, 2024. május 7., kedd (MTI) – Az első nagy lengyelországi atomerőmű 2040-re épülhet fel, az előző kormány által kitűzött 2032-es időpont optimista volt – jelentette ki Marzena Czarnecka lengyel iparügyi miniszter kedden a sziléziai Katowicében, a 16. Európai Gazdasági Kongresszuson. "Elővigyázatosságból a 2040-es évet feltételezzük" – válaszo
máj. 8
12:48
"Ezután lettem a sajtójuk szerint Terry Black szeretője" - Vona Gábor nyílt levelet küldött Orbán Viktornak (Blikk)
Vona Gábor hivatalos Facebook oldalán küldött nyílt levelet a magyar miniszterelnöknek.
máj. 8
12:48
Újabb oroszellenes szankciós csomagot fogadhat el az Európai Unió (HírTV)
A részletekről brüsszeli tudósítónk, Zöldhegyi Katalin számolt be a Híradóban.
máj. 8
12:48
Igazi sikersztori, a Fradi-ikon unokája lőtte NB I-be a Nyíregyházát (Metropol)
Kovácsréti Márk remekelt.
máj. 8
12:48
Szabadság kiadása – mutatjuk, mire ügyeljen a munkáltató (Adózóna)
Ismét közeledünk a szabadság kiadásának fő szezonjához, így érdemes áttekinteni, hogy mely szabályok betartására kell különösen ügyelni. Az összefoglaló aktualitását adja az is, hogy a szabadság kiadására vonatkozó szabályokban idén is történt változás. Lássuk a legfontosabb szabályokat!
máj. 8
12:48
Baleset a Nemzetiben: megszólalt Horváth Lajos Ottó ügyvédje, így fizettetnék ki a kártérítést (Pénzcentrum)
Peren kívül egyezne meg a Nemzeti Színházzal a balesete utáni kártérítésről Horváth Lajos Ottó. Jogi képviselője szerint a színész nem szeretné, hogy "a gyanúsítottból vádlott legyen, és bárki büntetőbíróság elé kerüljön".
máj. 8
12:48
Sokkot kaptak a kukások attól, amit a kukásautó hátuljában találtak (Ripost)
Borzasztó módon véget ért az élete.
máj. 8
12:48
EM-NGM: lezárult az otthonfelújítási program felhívástervezetének társadalmi egyeztetése (Tiszta Jövő)
Lezárult az otthonfelújítási program felhívástervezetének társadalmi egyeztetése - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel.
máj. 8
12:48
Nem támogatja a Fidesz a fideszes módosítót a gyermekvédelmi törvényhez – a gyónási titokkal lett volna kapcsolatos (SzMo)
Szerintük a gyónási titokra vonatkozó rész eddig is kellően szigorú volt a törvényben, nincs szükség további szigorításra e téren.

Keresés