Idén már március hónapban elértük a 30 fokot, így alappal tehető fel, hogy a nyár is bőségesen fog hőhullámokkal szolgálni. Érdemes tehát áttekinteni, hogy a nagy melegben a munkáltatókat milyen kötelezettségek terhelik, a munkavállalókat pedig milyen jogok illetik meg
A Siemens csoporthoz tartozó cégnek a térségben több helyen vannak kutatás-fejlesztési bázisai, így erős versenyben elnyerni a beruházást, ami ismét bizonyítja a magyar munkaerő versenyképességét a hazánkban rendkívül fontos fejlesztési területen is.
Komoly fennakadásokba ütközhettek azok, akik ma délután próbálták meg elhagyni Magyarország területét. Egy informatikai hiba miatt nemcsak a reptéren, de a határokon is komoly problémák adódtak.
A Ferencváros irányítójával, a női kézilabda-válogatott 19 éves játékosával, Simon Petrával beszélgettünk kezdeti izgalomról, összetartásról, belső hajtóerőről.
Kiesett a nemrég ezüstérmes Kisvárda, feljutott a 9 éve kizárt Nyíregyháza. Korábban üzent is a Szpari tulajdonosa a megyei riválisnak: "Nem fogunk úgy kinézni, mint például a Kisvárda..."
Ha cukkiniről van szó, mint a főzelék egyik fő alapanyaga, akkor nem kizárt, hogy csak nézünk, mint borjú arra a bizonyos kapura. Viszont ne feledjük, hogy a cukkini is egy tökféle, így annak is a zsengébb változata kiváló főzeléknek is. Villámgyorsan elkészül, semleges íze miatt pedig szabadon ízesíthető. Mi most egy paradicsomos-kapros változatot
Lázár János a makói ipari parknál tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a kormány azt szeretné, ha Debrecen, Nyíregyháza és Miskolc után Szeged térségében is létrejön egy ipari centrum, és Szeged végre a gyorsan fejlődő és erősen gyarapodó városok sorába lépne.
Az érettségi után a diákok nagy része bizonytalan a jövőjét illetően. Kevesen tudják eldönteni, hogy milyen pályát válasszanak. Íme 5 szuper tipp a legjobb döntéshez!
A Pécs Pláza parkolójában csütörtöktől szombatig várják a szervezők az érdeklődőket óvodás kortól egészen az idős korosztályig. A HUMDA Zöld Életre Valók országos e-mobilitási és technológiai roadshow küldetése az ismeretterjesztés a hidrogén-technológiáról és az elektromos járművekről, azok előnyeiről, működéséről, illetve környezeti vonatkozásair
Alig pár hete egy magyar srác és barátai a McDrive-ban próbáltak hamburgert venni - gyalogosan, az eladó azonban nem szolgálta ki őket egészen addig, amíg be nem ültek egy utánuk érkező autóba. Megkérdeztük a McDonald's sajtóosztályát, tényleg nem kaphatjuk-e meg a rendelést a McDrive-ban, ha autó nélkül állunk sorba.
Havi és éves összevetésben egyaránt csökkentek a termelői árak márciusban az euróövezetben és az Európai Unióban - áll az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn ismertetett közleményében.
Egy híres művésznő úgy döntött, hogy a mesterséges intelligenciával (MI) köti össze az életét. Igazából láthatja is, mert hologram formájában lesz vele.
A Kulturális és Innovációs Minisztériumtól kértek költségvetési támogatást, de egyelőre nem kaptak. A rektor szerint a modellváltást akarják rájuk erőltetni.
A bajor prémiummárka San Luis Potosí városában működő gyára a Neue Klasse modellgeneráció nagyfeszültségű akkumulátorait is házon belül állítja majd elő.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 566,25 pontos, 0,83 százalékos emelkedéssel 68 568,49 pontos történelmi csúcson zárta a hétfői kereskedést. A részvénypiac forgalma 7,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.