2024. május 6. hétfő

máj. 6
16:48
VV Giada szerint ő igazi méhkirálynő: "Úgy érzem, hogy a 100 kilósok között number one vagyok" (Sassy)
Azt is mondta, hogy a nők hátulról támadnak, kétszínűek, hisztisek és nyávognak, ő inkább a férfiakkal jön ki jobban.
máj. 6
16:51
Szakértő az érettségiről: az új tesztkérdések nem segítik elő a diákok olvasóvá nevelését (Infostart)
Idén először irodalmi műveltségi teszt volt a magyar nyelv- és irodalomérettségi feladatai között. Az InfoRádiónak nyilatkozó angol-magyar szakos tanár szerint nem minden feladat volt egyértelműen megfogalmazva.
máj. 6
16:51
Kiszámoltuk: nem hiszi el, mennyi pénzt spórolhat, ha nem sárga csekken fizeti a számlákat (Blikk)
Bár a sárga csekk sokba kerül és nem is eléggé környezetbarát, egyelőre sokan ragaszkodnak hozzá. Jellemzően inkább az idősebb korosztály szavaz rá, de a fiatalok között is sokan érzik úgy, hogy az összegyűjtött befizetési bizonylatok kézzelfogható rendet és biztonságot jelentenek számukra. Utánajártunk, mennyibe kerül nekünk ez az "egyszerűség és
máj. 6
16:51
Nem is gondolnád, hogy Emily Bluntnak melyik filmben volt a legfélelmetesebb akciójelenete (Könyves Magazin)
Emily Bluntot annyira megviselte a jelenet, hogy három felvétel után nem volt hajlandó többet próbálkozni.
máj. 6
16:54
Itt az igazi álommeló az utazás szerelmeseinek (MMonline)
A fiatalok többsége karrierlehetőségként is tekint a social médiára – a Kiwi.com éppen ezért idén is meghirdeti a World Travel Hacker kampányát. Ebben az évben már 12 párt keresnek és a kiválasztottak most is 10 000 eurót kapnak ahhoz, hogy az utazási kihívásaikat teljesítsék. A Morning Consult 2023-as jelentése alapján 10-ből közel 6 Z generációs
máj. 6
16:54
A címvédő skalpja után ki következik? Sorsolásra várva Fodor Csengével (Magyar Nemzet)
A győriek balszélsője az őszi sérülését követően februárban tért vissza.
máj. 6
16:57
Az EU nem nézi jó szemmel a rafahi kényszer-evakuálást (vg.hu)
Josep Borrell elfogadhatatlannak nevezte a rafahi helyzetet.
máj. 6
16:57
Előkerült 300 milliárd euró az EU költségvetéséből, azonnal fegyverkezésre költenék (Portfolio)
Az Európai Unió egyre több vezetője szorgalmazza, hogy az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM), a 422 milliárd eurós vészhelyzeti mentőalap lépjen túl eredeti szerepén, a bajba jutott gazdaságok megmentésén, és inkább védelmi ipari beruházásokra vagy az orosz agresszióra való szélesebb körű reagálásra szánt olcsó hitelek elosztását tűzzék ki felad
máj. 6
17:00
Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást (ATV)
A brüi közlemény szerint Lengyelország jogalkotási és nem jogalkotási intézkedések sorozatát indította el az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatosan 2015 óta folyamatosan felvetődött, ezért a 2017-ben indított eljárásban megfogalmazott aggályok kezelésére.
máj. 6
17:00
Több mint 100 ezer embernek kellene elmenekülnie Rafahból az izraeli támadás elől (444.hu)
Az EU és az Egyesült Államok is ellenzi a dél-gázai város lerohanását.
máj. 6
17:00
Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt (Ripost)
Nincs könnyű helyzetben a Liverpool magyar focistája.
máj. 6
17:00
Karácsony karói miatt szembe kell mennie a forgalommal a mentőnek (Demokrata)
Videó! Az Üllői úti kerékpársáv kialakítása veszélyes helyzetekre kényszeríti a mentősöket.
máj. 6
17:00
Cenzúrázták a Vox választási kampányát Barcelonában (Magyar Nemzet)
A Santiago Abascal vezette jobboldali párt arra próbálta felhívni a figyelmet, hogy egyre magasabb a nők ellen elkövetett bűncselekmények aránya a barcelonai tömegközlekedésben. A metrót üzemeltető cég viszont eltüntette a plakátokat.
máj. 6
17:00
Országos fináléban a Tűzgolyók (Nyíregyháza)
Jól szerepeltek Debrecenben a Nyíkse kosarasai.
máj. 6
17:03
Izgalmassá teszi az epres morzsasütit a rebarbara (Mindmegette)
Bár a rebarbara nem túl népszerű kis hazánkban, akik kedvelik, szíves párosítják az eperrel, hiszen így ketten verhetetlenek. Egyszerre érnek, így egy próbát megér a következő napokban, hetekben különlegessé tenni például az epres morzsapitét.
máj. 6
17:03
"Nem haragszom a méhekre" – Ezer rovar végzett Albert lovaival, ő is kórházba került (Blikk)
Túl van a méhtámadás okozta sokkon Pócza Albert, aki elvesztette lovait, s maga is kórházba került Iván község szélén. A Blikk is beszámolt a brutális rovartámadásról, több ezer méh esett neki a lovaknak, az értesített gazdák alig tudtak a közelükbe menni, a hétből három állatot nem tudtak megmenteni. Pócza Albertet is számos szúrás érte.
máj. 6
17:03
Elhunyt az argentinok világbajnok szövetségi kapitánya (Infostart)
Nyolcvanöt éves korában elhunyt César Luis Menotti, az 1978-ban világbajnok argentin válogatott szövetségi kapitánya – közölte X-oldalán az Argentin Labdarúgó Szövetség (AFA).
máj. 6
17:03
Károly király fejére egy éve került korona (Metropol)
III. Károlyt 2023. május 6-án koronázták királlyá. Az azóta eltelt egy évben nagyot fordult vele a világ, Károly király daganatos betegséggel küzd.
máj. 6
17:03
Hogyan tovább az érettségi után? Felsőoktatás, OKJ, halasztás – vannak lehetőségek (Adózóna)
Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Ez az időszak legalább olyan megterhelő és kihívásokkal teli a szülők számára, mint a diákoknak, hiszen a gyermekük jövőjéről van szó, és az érettségin nyújtott teljesítményen sok múlhat. Rengeteg a kérdés: felveszik a gyermeküke
máj. 6
17:05
Triplázott a Blikk-kel legújabb nyertesünk (Blikk)
Nagy a boldogság a Békéscsabán élő Kovács Nikoletta számára, mióta megtudta, hogy nyert a Blikk játékával: a pedagógus egy 20 ezer forintos utalvánnyal lett gazdagabb.
máj. 6
17:06
Moszkva szerint brit katonai létesítmények is célpontokká válhatnak (444.hu)
A brit külügyminiszter azt mondta, Ukrajnának joga van brit fegyverekkel Oroszországon belüli célpontokat támadni, és Kijevtől függ, hogy ezt megteszi-e. Az orosz kormány szerint David Cameron ezzel elismerte, hogy Nagy-Britannia de facto részese a konfliktusnak.
máj. 6
17:06
Mint akire ráborult a krétafesték - mi történt Rihanna hajával? (Sassy)
Rihanna a MET gála előtt új frizurával jelentkezett, ami legalábbis meghökkentő. Stylistjával sikerült egy rágógumi-rózsaszín árnyalatot kiválasztani.
máj. 6
17:09
Nagyot téved a piac, ha már egyensúlyba került az amerikai kamatláb (vg.hu)
Több jel is arra mutat, hogy kétsebességes lett az amerikai gazdaság. A fogyasztók és a vállalatok egyik része fuldoklik a magas kamattól, míg a másik rész vígan prosperál és nagyban fogyaszt.
máj. 6
17:09
Putyin kivágta egy szarvas szívét, hogy Berlusconinak ajándékozza (SzMo)
Silvio Berlusconi állítólag egy fa mögé bújva hányt, miután a vadászkalandon megkapta az orosz elnök ajándékát, majd azt mondta: nem gondolta volna, hogy Vlagyimir Putyin tud ilyen erőszakos lenni.
máj. 6
17:12
Ursula von der Leyen: "Az EU és Kína kapcsolatai komplexek. Józanul, konstruktívan és felelősségteljesen közelítünk hozzájuk" (ATV)
"Egy olyan Kína, mely betartja a szabályokat, mindannyiunk számára hasznos, ám szükség esetén Európa nem riad vissza attól sem, hogy kemény döntéseket hozzon gazdasága és biztonsága védelmében" - szögezte le a bizottsági elnök.
máj. 6
17:12
Példátlan az, amit a Netflix bejelentett, júliusban érkezik az első hullám (Promotions)
Alaposan meglepődhettek a rajongók, hogy mindez így következik majd.
máj. 6
17:12
Kim Kardashiant könyörtelenül kifújolták a szülővárosában a színpadról (Sassy)
A szőke loknikkal megjelent celebet keményen kifütyülték, annyira, hogy ez a Tom Brady beszólogatós műsorát vezető Kevin Hartot is meglepte.
máj. 6
17:15
Vita bontakozott ki a kormány Otthonfelújítási Programjáról (Piac és Profit)
Könnyedén teljesíthető lenne az új Otthonfelújítási Program harminc százalékos energiamegtakarítási előírása pusztán fűtésre optimalizált klímaberendezésekkel. Ezek a berendezések az egyik legköltséghatékonyabb fűtéskorszerűsítési megoldásnak számítanak, mégis hiányoznak a jelenlegi rendelet tervezetből. A szakértők bíznak benne, hogy a végleges pr
máj. 6
17:15
Dörgedelem Kínának: "Európa nem riad vissza attól sem, hogy kemény döntéseket hozzon" (Infostart)
Mielőtt Magyarországra érkezne, Párizsba látogatott Hszi Csin-ping
máj. 6
17:15
Házasság első látásra: szédítő videót tett ki Bogi, egyből beszóltak neki (Metropol)
A TV2 realityjének szereplője reagált a provokatív kérdésre.
máj. 6
17:15
Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán (ProfitLine)
Tatabányán átadták a T-Bike közösségi bérkerékpáros rendszert 25 hagyományos és ugyanennyi elektromos rásegítésű járművel - ismertette hétfői sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
máj. 6
17:15
Vizsgaidőszak - A táplálkozás is befolyásolhatja az eredményt (WebBeteg)
Míg a tápláló, vitamindús, rostokban gazdag ételek serkentik az agyműködést és segítenek az összpontosításban, addig az elégtelen mennyiségű és minőségű folyadékfogyasztás, a túl sok cukor, és a túlzásba vitt gyorséttermi, valamint feldolgozott étel csökkentheti a koncentrációt.
máj. 6
17:15
Ecopunk Fesztivál podcast: hogyan változtathatunk, hogyan változzunk? (Glamour)
Évek óta jelen vagyunk már az Ecopunk Fesztiválon, mely esemény a természet lágy ölén szervez izgalmas beszélgetéseket, workshopokat. Továbbá megpróbálja alulról szerveződve edukálni a közönséget, valamint közelebb hozni az embereket a természethez és az ökotudatos gondolkodáshoz.
máj. 6
17:15
"Együtt Veled örökre, és még azon is túl..." – Könnyfakasztó üzenetet tett közzé Csonka András (BorsOnline)
Anyák napja alkalmából szólalt meg a színész.
máj. 6
17:18
Zsarolóvírus: már 2 millió dollár az átlagos váltságdíj (Azenpenzem)
A váltságdíjat kifizető szervezetek átlagosan 2 millió dolláros kifizetést jelentettek az idén, szemben a 2023-as 400 ezer dollárral – állapította meg jelentésében a Sophos. A biztonsági megoldásokat kínáló cég szerint a váltságdíjak azonban csak a költségek egy részét jelentik.
máj. 6
17:18
Trapper farmer, Tisza cipő, Csepel kerékpár - Újra hódítanak a hazai retró márkák (Ripost)
Ismét hódítanak a retró magyar termékek.
máj. 6
17:18
Puskás Peti nagyon jól tudja, hogyan kell megnyerni a Való Világot, és el is árulta a titkot (Femcafe)
Aki leskelődni akar, az ismét megteheti, mivel elstartolt a Való Világ legújabb évada az RTL-en. Annyi biztos, hogy bizarr szituációkból most sem lesz hiány.
máj. 6
17:18
Magyar Péter védett vasúti kocsija: ezt válaszolta a MÁV (Demokrata)
A MÁV szabályzata egyértelműen fogalmaz a különkocsi foglalásának lehetőségéről.
máj. 6
17:18
Itt az Azahriah-film első előzetese (Magyar Nemzet)
Mit csinál a zenész a bokorban?
máj. 6
17:18
Olvasom a Moszad-miniszter dícsérő szavait Orbánról (Mandiner)
És azonnal eszembe jutnak a húsz, vagy akár még tíz évvel ezelőtti nemzeti radikálisok intő szavai.
máj. 6
17:18
Szerencsétlen csirkének csak egy melle van! (Telex)
A Tesco magyarországi vezérigazgatója a kvantumgondolkodásról és a szuper hard diszkont életérzésről.
máj. 6
17:20
Tovább fejleszti a kormány az egészségügyet (Magyar Nemzet)
Sokszorosan nőtt az ápolók, az egészségügyi szakdolgozók és a szakorvosok bére – mutatott rá Latorcai Csaba államtitkár.
máj. 6
17:21
Vitézy Dávid is leadta a fővárosi listáját – íme a jelöltek (Infostart)
Az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület leadta fővárosi listáját a Nemzeti Választási Bizottsághoz a június 9-én tartott önkormányzati választásokra.
máj. 6
17:21
Iráni drónokkal támadták Ukrajnát az oroszok (vg.hu)
A drónok nagy részét megsemmisítette az ukrán légvédelem.
máj. 6
17:22
Nagy segítséget kapnak az állatvédő szervezetek (Magyar Nemzet)
Pályázni azon szervezetek tudnak, amelyek állatvédelemmel vagy mentő-, segítő- és vakvezető kutyákkal foglalkoznak.
máj. 6
17:24
Már az éjszaka megérkeznek az esőfelhők (Agroinform)
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 17 fok között várható.
máj. 6
17:24
Szent Iván éjszakája: egyetlen őszinte pillanata sincs ennek a sorozatnak (WMN)
"Gyarló emberek vagyunk, és ha vesztésre állunk, meglehet, könyörgünk és kiabálunk, és csinálunk még egy rakás olyan dolgot kétségbeesésünkben, dühünkben vagy szomorúságunkban, ami ebből a filmből mind kimaradt."
máj. 6
17:24
Netanjahu: Izraelt semmi sem állíthatja meg (Mandiner)
Az izraeli miniszterelnök nem foglalkozik a nemzetközi nyomással.
máj. 6
17:24
Újabb Tourinform-irodák újulhatnak meg egymilliárd forintból (Üzletem)
A Tourinformok fejlesztését már az elmúlt években elkezdte az Mtü, eddig összesen 32 iroda újulhatott meg.
máj. 6
17:24
Sajtó: a Ferrari egy nagy fogásról már lemaradt, nem távozik a Red Bull kulcsembere (Racing)
A Red Bull a jelek szerint a Ferrari érdeklődésére kedvezőbb feltételekkel tárgyalta újra a mérnök szerződését.

Keresés