Csomós Mixi és Nagy Attila a Kanári-szigetek Rally második pénteki szakaszán balesetet szenvedett, ami után nemcsak az autó, hanem a páros mindkét tagja megsérült.
Az 1960-as évek magyar átlagpolgára a lőszergyárnak épült Hajdúsági Iparművek bojlerénél történt kézmosást követően a siroki Mátravidéki Fémmű tubusából kinyomott májkrémet kenhette 3,60-as kenyerére. Este a jászberényi Fémnyomó- és Lemezárugyár Lehel hűtőgépében hűtött sörét iszogatva ülhetett e a tévé elé, nem is sejtvén, a fridzsider helyett a L
Az 1929-ben született Audrey Hepburn most lenne 95 éves. A szépséges színésznő már több mint 30 éve nincs velünk, mégis a mai napig sokan odavannak érte. Nézze meg galériánkban, hogyan változott az évek alatt!
A végzős bál mindig komoly fejfájást tud okozni, a Disney+ legújabb vígjátékának, a Prom Dates: A szerelem végzősei szereplőiről ez azonban egyáltalán nem mondható el.
Április 30-án a Nap rendkívül erős kitörést produkált, a jelenség pedig a csendes-óceáni térség több részén is átmeneti rádiókimaradást okozott, írja a Space. A tudósok szerint hosszú ideje nem volt dolgunk ennyire súlyos napkitöréssel.
Mentősök vezették el Britney Spears-t az egyik Los Angeles-i szállodából: az énekesnő rettenetes állapotban volt, egy párnát szorongatott és mindössze egy takaró volt rajta.
Ezt a sonkás-sajtos melegszendvicset akár 24 órával a sütés előtt is összeállíthatod, és ennél jobb villásreggelit nem is kívánhatnál a családodnak a ráérős reggeleken.
A gazdasági kihívások ellenére az MBH Bank rendkívül jó eredményeket ért el 2023-ban: a korrigált, adózás előtti teljes átfogó eredmény meghaladta a 345 milliárd forintot, amely több mint duplája a megelőző évinek.
Az elmúlt években számos intézmény és magánszemély fektetett be a digitális eszközökbe, hozzájárulva a kriptopiac lenyűgöző bővüléséhez. Ennek következtében megnőtt
Virágokkal, rendezvényekkel és a média egyperces elsötétülésével emlékeztek Szerbiában pénteken arra, hogy egy évvel ezelőtt egy belgrádi általános iskolában egy 13 éves fiú megölte kilenc társát és az iskolaőrt. Ez volt az első iskolai lövöldözés Szerbiában.
Ismét foglalt a szíve és tele van munkával Gergely Robi! A színész már nem az a típus, aki kergeti a nőket, mégis van most egy hölgy, akivel közelebb kerültek egymáshoz. Bár sem életmódja, sem külseje nem hasonlít egy nyugdíjaséhoz, 66 évesen próbál kicsit visszavenni a tempóból, még ha nem is igazán engedik ezt neki.
Szalai Dezsőt januárban újra kellett éleszteni, azóta minden napot úgy él meg, hogy ezek már a visszatapsolás utáni számok. De a nagy tervét nem adta fel, a betegségben és a mindennapokban is az a mottója: Keresd, meg benne, amit szeretsz!
A hírportálon az olvasható, hogy Jordan Bardella, a jobboldali Nemzeti Összefogás listavezetője és Valérie Hayer csütörtökön a francia BFMTV-n vitázott, és szóba került a bevándorlás kérdése is.
Az unalomig ismételt, Céline Dion inspirálta vietnámi sláger, a pho leves és a durián szagának különös elegye, a naplementében szürkévé váló hegyek sziluettje, a folyamatos dudálás. Csak néhány dolog, ami már biztosan velem marad Vietnámból – az országból, ahova pihenni mentem ugyan, mégis többet tanultam, mint bármely földrajz- vagy szociológiaórá