A Sissi sorozatban a császári pár, Erzsébet és Ferenc József házassági válságát látjuk, amely Rudolf sorsának kérdésében csúcsosodik ki. A nyomozóban Colter Shaw az igazság nyomába ered, eltűnt személyeket keresve Amerika-szerte. A Hulló levelekben két magányos szív találkozik, Ansa és Holappa, akik a szeretet reményében közelednek egymáshoz. Az In
Elérheti az 1,5 – 2 millió forintos tételt is egy átlagos hazai kkv éves névjegykártya gyártásának összköltsége annak ellenére, hogy bár a kapcsolatépítéshez szükség van egy átnyújtható információhordozóra, a kis papírlapot már költséghatékony, digitális megoldással is lehet helyettesíteni. Mindemellett a pénzintézetek, biztosító társaságok pusztán
Új szolgáltatást vezet be Európa leggyorsabban növekvő és legfenntarthatóbb légitársasága, a WizzAir.Az utasok ezentúl közvetlenül tudnak majd a légitársaság honlapján és applikációján jegyet foglalni különböző rendezvényekre, kiállításokra, városnéző túrákra. WIZZ Experiences szolgáltatás másik partnere a Coras online szolgáltató.A WIZZ Experience
Az ukrán-magyar határszakaszon 5605-en léptek be Magyarországra pénteken, a román-magyar határszakaszon pedig 5411-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek.
Bezárhat a szekszárdi szülészet, annyira kevés az orvos. Híradónk úgy tudja, most is csak két állandó nyugdíjas orvos látja el az osztály betegeit, illetve más megyékből járnak át ügyelni az orvosok túlóraként. Közben új szülészeti szárny építését harangozta be a kormány a tolnai vármegyeszékhelyen.
Sydney Sweeney nevét idehaza is egyre többen ismerik már, de színészi pályafutásával talán nem is kell tisztában lenni ahhoz, hogy megállapítsuk, egy igazán gyönyörű nőről van szó, aki a tudomány szerint is megközelíti a tökéletességet.
Történelminek mondják a brit konzervatívok önkormányzati választási szereplését. London sorsa csak vasárnap derülhet ki – aminek függvényében felerősödhetnek a Sunak miniszterelnök távozását követelő hangok
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Nagy árat fizetett a világsikerért minden idők egyik legnépszerűbb együttese, az ABBA: a svéd formáció tagjai nemrég egy dokumentumfilmben meséltek arról, milyen nehézségekkel kellett megküzdeniük.
Az énekesnő ismét megdöbbentően viselkedett, majd a közösségi médiában próbálta megnyugtatni rajongóit. Közben pedig az anyját okolja azért, hogy negatív színben tünteti fel a sajtó.
Csapata így emlékezett a magyar focistára. A sportolót a linzi Kepler Klinikára szállították, ahol nem sokkal később meghalt. A magyar balhátvéd négyéves kisfiút hagyott maga után. Büntetőfeljelentés a teherautó-sofőr ellen Körülbelül három hónappal a drámai eset után a baleset kivizsgálása befejeződött. Gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja
Az illegális bevándorlás visszaszorítására indított kormányzati program is újabb akadályokba ütközött. A részletekről Heckenast László számolt be Londonból.
A lakossági bankok mindössze 4%-a áll készen arra, hogy teljes mértékben kihasználja a generatív mesterséges intelligencia által vezérelt intelligens automatizálás előnyeit – derül ki a Capgemini Institute legfrissebb kutatásából. Bár a lakossági bankok vezetőinek 80%-a úgy véli: a generatív Mi jelentős ugrást jelent a fejlődésében, a bankszektor n
Bár minden évben megünnepeljük ezt a napot, sokaknak nehézséget okoz kiválasztani, vajon melyik az a virág, amelyik jelentésénél fogva a legtökéletesebb ajándék lehet az édesanyáknak.