A kutyák kiszagolják a félelmet, de vajon képesek ugyanerre az igazsággal kapcsolatban is? A tudomány most azt bizonyította be, miszerint lehet, hogy a kutyája okosabb, mint ahogyan azt gondolná.
Moszkva új piacokat talált az uniós szankciók után a kőolaja számára, Kína és India lett a legnagyobb felvásárló, ám a szankciók ellenére uniós országok is hasznot húznak a kereskedésből – mondta el az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, Bendarzsevszkij Anton.
A felhívástervezet társadalmi egyeztetése során beérkezett, kiemelkedő mennyiségű javaslatra tekintettel következő ülésén véglegesíti a kormány az otthonfelújítási program kiírását - tájékoztatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán közös közleményben az MTI-t.
Egyre többen járnak megélhetésből lopni a boltokba Magyarországon. Az élelmiszerinfláció miatt szinte minden áruházláncnál drasztikusan megnőtt a bolti lopások száma. Akad olyan boltos, aki a szegényeknek ingyen ad egy-egy szendvicset.
Minden kapcsolatban vannak kisebb-nagyobb hullámvölgyek. Ezzel Szigligeti Ivett és Dudás Miki is egyetért, azonban úgy tűnik, ismét egy ilyen mélypontra érkezett szerelmük a rajongók szerint.
Nincs is jobb, mint a friss gyümölcs és zöldségtermés a saját kertünkből és a ragyogó virágok, ehhez azonban érdemes elvégezni az alábbi feladatok mindegyikét még a hónap elején.
Az Olimpiakosz első görög klubcsapatként nyert nemzetközi trófeát, miután szerdán a harmadik alkalommal kiírt labdarúgó Konferencia-liga athéni döntőjében hosszabbítás után 1-0-ra legyőzte a tavaly is finalista olasz Fiorentinát.
Ha megpróbálod felidézni néhány híres és ismert szakács nevét, valószínű, hogy Ryan Goslingé nem lesz köztük. Pedig a színész szeret és tud is főzni – felesége, Eva Mendes és természetesen a kollégái örömére.
A Mastercard több országban is megkezdte a kripto tőzsdék és tárcák közötti tranzakciókat segítő programjának bevezetését. A Mastercard Crypto Credentials több biztonsági funkciót integrálva segítené a felhasználókat és a törvényeknek való megfelelést. Az ennek keretében végzett utalások során például nem a hosszú és bonyolult blokklánc címekre, ha
Mintegy 36 milliárd forintból épít új gyárat a Flex Zalaegerszegen. "Magyarország a jelenlegi termelés megduplázásával néhány éven belül azon öt ország közé fog tartozni a világon, ahol évente több mint egymillió autót fognak tudni legyártani, de ehhez elengedhetetlen az, hogy a beszállítóipar is tartani tudja a lépést" - közölte Szijjártó Péter kü
Egy éve már, hogy Nagy Márton miniszter kijelentette: 1300 milliárd forinttal kell növelniük a bankoknak az állampapír-állományukat, cserébe a felére csökkenthetik az extraprofitadójukat. A tavaly még 200 milliárd feletti extraprofitadó idén le is feleződött, ám a bankok nemhogy növelték volna, 400 milliárddal még csökkentették is állampapír-állomá
A Barclays, a Santander és a Deutsche Bank 2023-ban Európa legnagyobb fosszilis tüzelőanyag-finanszírozói közé tartozott. A nagybankok közel 7 billió dollárral (6,5 billió euróval) finanszírozták a fosszilis energiahordozókat a párizsi megállapodás óta - derült ki egy új jelentésből.
A hazai könnyűzenei élet egyik meghatározó bandája, az Ivan & The Parazol nagyszabású koncertfilmet készített, amely elsőként és exkluzívan a Maxon lesz látható a nyár folyamán. Az Ivan & The Parazol eddigi karrierje legnagyobb koncertjét adta a Budapest Parkban 2023 nyarán. A 20-ra lapot cím is ezt szimbolizálja: a zenekar jövőjét alapvetően hat
Egy nemzetközi tényfeltáró újságírói csapat vizsgálta a nagyobb európai pártoknak juttatott adományokat. Magyarországon ez többé-kevésbé átlátható módon zajlik, de vannak egyéb problémák a pártfinanszírozással.
Ha az élet néha olyan, mint egy forgalmas metróállomás, ahol mindenki idegesen rohan valamerre, akkor a citromfűtea jelenti azt a kényelmes kanapét, amire mindannyian vágyunk.
Egészségesen étkezel, sokat mozogsz, és mégsem olvadnak le rólad úgy a kilók, ahogyan szeretnéd? Könnyen lehet, hogy az alvási szokásaid tehetnek róla. Bár viszonylag kevesebbszer emlegetik, mint a fizikai aktivitás és a megfelelő táplálkozás fontosságát, a pihenésnek is hatalmas szerepe lehet a fogyásban. Most azt is megtudhatod, miért van ez így,
Nógrád megye hallatán a legtöbb embernek Hollókő neve jut az eszébe. Az Unesco világörökség részét képező, bűbájos falut egyszer mindenkinek látnia kell, ám a régió sokkal több érdekességet tartogat. Íme hét hely, amit érdemes felvennünk a bakancslistánkra.
A települések zöldfelületein, valamint a magánkertekben és balkonokon egyaránt előszeretettel ültetik a törpe nebáncsvirágot (Impatiens walleriana). Főként élénk színeit és árnyéktűrését értékelik a felhasználók.
Egy Mi-24-es helikopter ezentúl emlékműként magasodik a 8-as főút mellett. A jármű az egykori MH 87. Bakony Harcihelikopter Ezred állományához tartozott.
Az adójogszabályok számos jogkövetkezményt fűznek a kapcsolt vállalkozási státuszhoz. A kapcsolt vállalkozás fogalomrendszerének a tipikusnak tekinthető gazdasági társaságok közötti relációban kialakult jogértelmezési gyakorlata van, jelen cikkben ugyanakkor néhány speciális entitás (a befektetési alap, a bizalmi vagyon, illetve az alapítvány) megí
Duplázta árbevételét 2023-ban a TritonLife Csoport, amely ennek nyomán feltehetően a legnagyobb magánklinika lett Magyarországon. 2023-ban közel 35 milliárd forint nettó árbevételt ért el a csoport az egy évvel korábbi 17,5 milliárd forint után, mindehhez fél milliárd forintos EBITDA társult.
A Li Auto kínai elektromosautó-gyártó bevétele 36,4 százalékkal nőtt, adózott eredménye ugyanakkor 36,7 százalékkal esett a március végével záródott ide első negyedévben.
Csütörtökön a többórás napsütés mellett fátyolfelhők lesznek az égen, és erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés. Utóbbiból késő délelőttől egyre több helyen – nagyobb számban a Budapest–Szeged vonaltól keletre – pattannak ki záporok, zivatarok.