2024. május 3. péntek

máj. 3
5:24
Az orvosok elmondták, melyik a legegészségesebb cukorpótló (Magyar Hírlap)
A korábbi vizsgálatok eredményei azt mutatták, hogy az édes rossz hatással lehet az emberi egészségre.
máj. 3
5:24
Merész villantás az atlétikapályán, sokkoló bikinivonallal készülnek a párizsi olimpiára (Magyar Nemzet)
A Nike egyik ruhadarabja nem várt felháborodást váltott ki több aktív és egykori élsportolóból is.
máj. 3
5:24
EP-választás: sokan már ma kiszállnak a versenyből (Telex)
Péntek délutánig kell leadni az ajánlásokat. Kiderül, hogy ki tudta megugrani az első akadályt, azaz kinek sikerül 20 ezer aláírást összegyűjtenie időben.
máj. 3
5:24
Egy antik pornófilmben lapult a megoldás a legnagyobb internetes dalrejtélyre (Telex)
Több éve sok ezren nyomoztak lelkesen egy 17 másodperces, slágeres dalrészlet eredete után. A kutatómunka végre eredménnyel járt, egy 1986-os pornófilm volt az ősforrás.
máj. 3
5:24
Írd le, mi bánt, és dobd a kukába – ez tényleg működik? (InStyle Men)
Egy friss japán kutatás azt mutatja, a papír fizikai mivolta tényleg segíthet az elengedésben.
máj. 3
5:24
Horkolás és fejfájás éjjel: ezek az alvási apnoe tünetei is lehetnek (EgészségKalauz)
Az alvási apnoe egy gyakori alvászavar, amely alvás közben hosszabb légzési szüneteket okozhat.
máj. 3
5:26
Republikon: 18 százalékon áll Magyar Péter pártja, fej fej mellett a Mi Hazánk és a Kutyapárt (Telex)
A felmérés szerint a DK–MSZP–Párbeszéd-szövetséget még nem érte utol a Tisza Párt, három nagy politikai tömb alakult ki bő egy hónappal a választások előtt.
máj. 3
5:27
Az ellenőrzések a betegközpontú ellátás érdekében történnek (Vital)
Az egészségügy ellenőrzését a betegközpontú ellátás hatékonyabbá tétele érdekében, szakszerűségi és hatékonysági célok alapján végzik, áttekintik az állami fenntartású intézményeknél és szolgáltatóknál a betegjogok biztosítását, a betegvárakozást és a várólisták kialakulásának okait, valamint az állam által biztosított anyagi források hatékony felh
máj. 3
5:27
7 undorító dolog, amit titokban minden nő csinál (Joy)
Bár senkinek nem beszélünk ezekről a dolgokról, titokban mégis rendszeresen csináljuk nőként!
máj. 3
5:30
A NASA belsős embere kiszivárogtatta a titkot – ez történik, ha jön egy aszteroida (hirado.hu)
Abban az esetben, ha a bolygónk közvetlen veszélyben lenne egy világvégét jelentő becsapódás miatt, a NASA egy speciális csapata mindent elkövet, hogy figyelmeztesse a Föld lakóit a katasztrófára.
máj. 3
5:30
Egy újabb jobb sorsra érdemes városrész (Magyar Nemzet)
Lehoczki Ádám szerint a XV. kerület a környező peremkerületektől is lemaradt
máj. 3
5:30
Légrádi Gergely: ,,Oda világítok a lámpásommal, ahonnan merészebben, őszintébben, ha úgy tetszik, kegyetlenebbül tudom megmutatni az emberi viszonyokat." (Nőiváltó)
Légrádi Gergely legújabb könyvében, a Falainkban, egy különleges szerkezetű, finom szövésű történetben anya és kisfia fájdalmas egymásra utaltsága elevenedik meg.
máj. 3
5:33
Szakértők szerint komoly veszélyeket rejt az e-cigaretta is (Infostart)
Úgy tűnik, hogy az e-cigi sem jobb mint a hagyományos dohánytermékek. most éppen veszélyes anyagokat találtak azok vizeletében, akik rendszeresen szívnak e-cigarettát.
máj. 3
5:36
Ezzel a teával megkímélheti magát a ráktól (Magyar Hírlap)
Visszafogja a rákos sejtek szaporodásáért felelős ciklin D1 fehérje aktivitását.
máj. 3
5:36
Oroszpárti, Pan Tusk, a nénikéje. Z wielkim poważaniem (Mandiner)
Lengyelország jobbat érdemel egy olyan vezetőnél, akiben nincsen semmi tisztelet a sajtó, az igazság és a politikai ellenfél iránt. Kohán Mátyás írása.
máj. 3
5:36
Euroflora az eredeti helyszínen (Magyar Mezőgazdaság)
2025. április 24. és május 4. között kerül sor az olasz Euroflora kiállításra, melyet először hatvan éve rendeztek meg.
máj. 3
5:38
Forgács István: Ha Karácsony marad, a cigányok szép lassan elbontják Budapestet (Mandiner)
A kormány és Budapest együttműködésére van szükség a fővárosi cigányügy megoldásához, illetve fejlesztéséhez – véli a romaügyi szakértő. Interjúnk.
máj. 3
5:42
Kisebbségbe kerülünk a saját hazánkban – figyelmeztet a holland kommentátor (Magyar Nemzet)
Eva Vlaardingerbroek holland politikai kommentátor és jogász szerint figyelembe kell venni a demográfiai változásokat a migrációs krízis megoldása során.
máj. 3
5:42
A ma 125 éves Fradi első góljának szerzője Teller Ede üldözött családján segített a II. világháború alatt (Mandiner)
Borbás Gáspár szerezte a Fradi és a magyar-válogatott első gólját, és ő volt hazánkban az első doktor labdarúgó. Dédunokája, Borbás Barna írt róla könyvet, s most mesélt lapunknak.
máj. 3
5:42
Itt az ítéletidő, ránk szakad az ég: a fél országra kiadták a riasztást a meteorológusok (naphire.hu)
Brutális esőre kell számítani.
máj. 3
5:42
Újabb légijárat indul nyártól Magyarország és Kína között (Zöldjárműipar)
Újabb légijárat indul Magyarország és Kína között, idén nyártól már egy hatodik kínai nagyváros, Hszian is közvetlenül elérhető lesz Budapestről - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pekingben.
máj. 3
5:42
A köztünk élő z generáció. Podcast ajánló (Digital Hungary)
Mennyire ismerjük a Z-generációt? Mi jellemzi a lelkivilágukat? 
Hogy állnak a munkához? És mitől fognak ránk tényleg odafigyelni? Rónyai Júlia Bereczki Enikő generációs és ifjusági szakértővel beszélget.
máj. 3
5:44
Hetvenmilliós csalás egy körözött bűnözővel – újra bíróság előtt a fővárosi baloldal jolly jokere (Magyar Nemzet)
A Városházáig érő Lánchíd-botrány főszereplője súlyos bűncselekmény miatt kénytelen magyarázkodni.
máj. 3
5:45
Trend: az új meghajtásúak is kezdenek betörni a használtautó-piacra (Infostart)
Az elmúlt másfél évben a használt elektromos és hibrid autók ára jóval gyorsabban és nagyobb mértékben csökkent, mint a belsőégésű motorral ellátott modelleké.
máj. 3
5:45
A drágaság miatti keresletcsökkenés bajba hozza a magyar agrár kkv-kat (Piac és Profit)
Nagy a nyomás a hazai agráriumon, a magas infláció ugyanis a beszerzési és eladási árakba egyaránt beépült. Az ennek hatására visszaeső kereslet kompenzálására ajánlott lehet újragondolni, kiszélesíteni a termékkínálatot, illetve új piacokat kiépíteni, bővíteni – javasolják a K&H szakemberei. Finanszírozásra az államilag támogatott hitelek mell
máj. 3
5:45
Javított globális növekedési prognózisán az OECD (ProfitLine)
Javított kissé idei és jövő évi globális növekedési előrejelzésén a párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, az Oecd csütörtökön kiadott prognózisában az előző, februári keltezésű becsléséhez képest.
máj. 3
5:45
Iszonyatos gyötrelem: apját és két öccsét is ugyanabban a betegségben veszítette el a fiú (BorsOnline)
Megtörten nyilatkozott fájdalmáról.
máj. 3
5:48
Utcajogász: "Az is lakhatási szegénység, ha a jövedelmed legalább felét lakhatásra költöd" (WMN)
Az Utcajogász Egyesületnek a Blaha Lujza tér az irodája, önkénteseik olyanoknak nyújtanak ingyenes segítséget, akiknek kifejezetten nagy szükségük lenne jogi tanácsadásra, ám azt nem engedhetik meg maguknak.
máj. 3
5:48
A barátnőm egy magyar hírességgel lépett félre, szerinte megbocsájtható bűn így, hogy ismert emberről van szó (Promotions)
Rengetegszer láttuk a tévében, még viccelődött is vele, hogy ágyba vinné, sosem gondoltam, hogy tényleg megteszi.
máj. 3
5:48
Deloitte – AWS: menjen minden vállalat a felhőbe! (Mínuszos)
A Deloitte és az AWS együtt akarja átterelni a felhőbe az afrikai és a közép-európai országok vállalatait. Több éves, átfogó, stratégiai együttműködésbe kezdett a világ legnagyobb vezetési tanácsadó cége, a Deloitte, valamint a világ legnagyobb nyilvános felhőszolgáltatója, az Amazon Web Services (AWS). A kooperációjuk célja, hogy felgyorsítsák a v
máj. 3
5:48
Új területtel erősít az evosoft Hungary Kft. IT/OT Mérnöki megoldások és szolgáltatások (newtechnology.hu)
Az evosoft, amely 100%-ban Siemens leányvállalatként működik, a régió egyik vezető szoftverfejlesztő központja. Széleskörű tudással és tapasztalattal rendelkezik az irányítástechnikai rendszerek, informatikai fejlesztések és mesterséges intelligencia alapú megoldások terén. Ahogy
máj. 3
5:48
Indul a tavasz, az állomány! A repcenemesítés idei trendjei (Agrárágazat)
Stabil piac és jövedelem, kedvező termesztési jellemzők, hatékony hibridek – ezekkel javasolja vetőmagjait az Ragt.
máj. 3
5:48
Ukrajna rárepül az arab piacra (Mezőhír)
Ukrajna fémeket, lisztet és növényi olajat szeretne szabadabban exportálni az arab térségbe.
máj. 3
5:48
Orbán megzizzent: Tálcán kínálja Magyarországot a kínaiaknak (Nyugati Fény)
Tárt karral várja
máj. 3
5:48
Életveszélyes Ferencvárosi házak, több száz milliós tűzoltás (Magyar Nemzet)
Baranyi Krisztina ténykedésének eredményeként életveszélyes házakban kénytelenek élni a kerületi bérházak lakói.
máj. 3
5:48
A Mars sokkal földszerűbb lehetett egy új kutatás szerint (Helló Magyar)
Talán még lakható is volt.
máj. 3
5:48
"Érzek még annyi ambíciót, hogy felnőttcsapatnál legyek kapusedző" - videós interjú a 60 éves Brockhauser Istvánnal (Sportal)
Újpesti nevelésként nem is lehet más álma a korábbi tízszeres válogatott kapusnak, hogy mihamarabb visszatérjen a lila-fehérekhez.
máj. 3
5:48
A magyar irodalom legszebb versei édesanyákról – Megható versek anyák napjára (Kölöknet)
Anyák napi köszöntéshez a magyar irodalom klasszikusainak verseit épp úgy ajánljuk, mint kortárs költők alkotásait.
máj. 3
5:51
Orvosi rendelő épül Bagon (hirado.hu)
Az új orvosi rendelőben konzultációs, multifunkciós és kiszolgáló helyiségek is lesznek.
máj. 3
5:51
Súlyos jelentés: így vezették félre a világot az olajóriások (NRGreport)
Egy új, az amerikai demokraták által közzétett jelentés szerint számos nagy olajvállalat szándékosan vezette félre a nyilvánosságot az éghajlatváltozás veszélyeivel és az iparág környezetre való hatásával kapcsolatban.
máj. 3
5:51
Mutatjuk hogyan telepíthet erkélynapelemet! (Tiszta Jövő)
Az erkélynapelemek az elmúlt években világszerte népszerűvé váltak, Ausztriában és más országokban is. Magyarországon még tiltott, de ez hamarosan változhat.
máj. 3
5:51
Már az üzletek polcain a betétdíjas PET-palackok (Márkamonitor)
A Szentkirályi Magyarország az elsők között kezdte meg a Drs (Deposit Return System), vagyis a kötelező visszaváltási rendszer szerinti italcsomagolások gyártását és értékesítését. Milyen út vezetett idáig?   Az italcsomagolások újrahasznosítására bizonyítottan a legeredményesebb módszer a kötelező betétdíjas rendszer bevezetése, amellyel nemzetköz
máj. 3
5:54
5 vibráló körömszín a nyárra, amelyek garantáltan feldobják a hangulatodat - csak úgy vonzzák a tekintetet (Femcafe)
Képzeld el, ahogy a nyári napfény megcsillan a fémes körmeiden, miközben egy frissítő italt kortyolsz a tetőtéri bárpultnál. Vagy ahogy valamelyik tengerparton élvezed a pihenést, és mikor belemerülsz a vízbe, a fényes aqua-kék körmeid beleolvadnak a hullámokba. A 2024-es nyári körömszíntrendek az évszak legmozgalmasabb jeleneteiből merítik az ihle
máj. 3
5:54
Váratlan helyen hozta meg a döntést Hugh Jackman, hogy újra eljátssza Rozsomák szerepét (Mafab)
Hugh Jackman újra eljátssza Rozsomák szerepét a Deadpool & Rozsomákban, ami a karakter első megjelenése a Marvel Moziverzumban a 2017-es Logan - Farkas óta, amely lezárta az általa megformált karakter történetét.
máj. 3
5:54
Melyik emeleten veszélyes élni? (Magyar Hírlap)
A belsőépítész azt is elmondta, hol a legjobb lakni.
máj. 3
5:54
A Liverpool védője hét közben sokat tett azért, hogy a Manchester City legyen a bajnok (Magyar Nemzet)
Gemma Bonner két gólt szerzett a Chelsea ellen, és öltözőt neveztek el róla.
máj. 3
5:54
A Roma sem tudta megállítani a Leverkusent; a Marseille ikszelt az Atalantával (Sportal)
Az As Roma sem tudta legyőzni a Bayer Leverkusent, Xabi Alonso csapata 2-0-ra győzött, míg az Európa-liga másik elődöntőjében a Marseille hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Liverpoolt búcsúztató Atalantával.
máj. 3
5:54
A sarki fényt és a Space X rakétáját is lehetett látni itthonról az éjszaka (Telex)
Űrmedúza alakult ki a magyar égen, ahogy a WorldView Legion konstelláció két műholdja indult útjára.
máj. 3
5:54
Csúnya vereség a Premier League-ben: összeomlott a Tottenham (naphire.hu)
Sorozatban harmadik vereségét szenvedte el a Tottenham.
máj. 3
5:54
Így fog kinézni a világ legnagyobb, új reptere (in.hu)
Az Al Maktoum nemzetközi repülőtér (más néven Dubai World Central) jelenleg 128 milliárd dirham (53,3 milliárd dollár) értékű átfogó felújításon esik át. Az Emirates légitársaság ízelítőt adott a dubaji Al Maktoum nemzetközi repülőtéren épülő bázisáról.Végleges elkészülte után a komplexum a tervek szerint ötször akkora, 70 négyzetkilométer lesz, mi

Keresés