Új tanulmányt közölt a Transport & Environment, rövidebb nevén a T&E, amiben az akkumulátorok gyártásával kapcsolatos károsanyag-kibocsátást vizsgálták meg. Abban ők is egyetértenek, hogy az akksi-háború egyre kiélezetebbnek tűnik Kína, Európa és az Egyesült Államok között. Az akkumulátor lett az új olaj, és aki jól játszik a lapjaival, nagyot húzh
A Junior Prima díjas színésznő új műfajt teremtett, valósággal elaltatja a közönséget az alvószínházi előadás közben. A rendhagyó ötletről, az idáig vezető útról és a mindennapjairól mesélt nekünk Eke Angéla.
Sokan meglepődnek, amikor felfedezik a brutalista építészet gondolatébresztő erejét – mondja a fotós, aki öt év alatt száz brutalista épületet keresett fel Európában.
A Ryanair 34%-os éves nyereségnövekedést jelentett, elérve az 1,92 milliárd eurós rekordnyereséget. A légitársaság óvatos optimizmussal tekint a nyári szezonra, ahol a viteldíjak várhatóan csak mérsékelten emelkednek. Eközben a légitársaság kevesebb repülőgépet kap a Boeingtól, mint tervezte.
A jelenlegi kulturális háborúk alatt a nyugati világ sosem látott nyomás alatt áll, hogy ne csak a vallásától, hanem minden történelmi eredményétől is elforduljon.
Több magyar kutatócsoport, így a Pankotai Tibor vezetése alatt működő HCEMM Genom Instabilitás és DNS Hibajavítás kutatócsoport, valamint Beöthe Tamás, a Budapesti Péterfy Sándor Utcai Kórház- Rendelőintézet urológiai osztályának főorvosa közreműködésével olyan kutatás született, amely szerint komoly műtét válhat elkerülhetővé előrehaladott stádium
Laj Csing-tö leszögezte: Pekingnek és Tajpejnek közösen kell szavatolnia a régió stabilitását, "hogy biztosítsák a világot, nem kell tartania egy háborútól".
Tartós élelmiszercsomagokkal, vetőmaggal és pelenkával segíti a gerendási Szent Gertrúd Karitász Csoport a rászorulókat. A Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász segítségnyújtó programjaira egész évben számíthatnak a rászorulók az egyházmegye egész területén. Tartós szeretet címmel idén is szervezett országos nagyböjti élelmiszergyűjtést a Magyar K
A Federal Reserve és két másik amerikai szabályozó hatóság azt tervezi, hogy jelentősen csökkenti a legnagyobb bankok, mint például a JPMorgan és a Goldman Sachs előírt tőkeemelési követelményeit. A döntésre azt követően kerülhet sor, hogy iparági vezetők, köztük Jamie Dimon változásokért lobbiztak.
Tudósoknak sikerült egy tojásból kikeltetni, életben tartani és felnevelni a világ egyik legritkább állataként számon tartott, Brazíliában honos kékszemű galambocska egy példányát - közölte pénteken az angliai Chester állatkertje, amelynek szakértői részt vettek a projektben.
Az orosz külügyér szerint a nyugati országok "a képzeletbeli orosz fenyegetés mítoszát" a fegyverkezési verseny fokozására és arra használják fel, hogy kialakítsák egy "nukleáris komponenssel rendelkező európai katonai szövetség" körvonalait.
A Világbank sikeresen beárazta első svájci frankban denominált digitális kötvényét, amelyet a Svájci Nemzeti Bank (SNB) nagykereskedelmi központi banki digitális
Ismeri azt az érzést, amikor annyira éhes, hogy meg tudna enni egy lovat? A budapesti Váradi Bence megugrotta ezt a szintet, amikor több mint 3,5 kiló pad thai tésztát falt be 20 perc alatt. Bizony, ez nem tréfa! A Magyar Evőversenyzők Szövetségének (MESZ) versenyén a tésztaszörny elfogyasztására mindössze 40 perc állt rendelkezésre.
Selena Gomez a Cannes-i filmfesztivál idei sztárja. A színésznő-énekesnő legújabb filmjét 11 percig tartó álló ovációval fogadták. A krimi vígjátékot Jacques Audiard és Emilia Pérez rendezték.
Oroszországban a vártnál nagyobb mértékben bővült a gazdaság teljesítménye az idei első negyedévben éves összevetésben, miközben a szakértők által becsült mértékben nőtt az áprilisi éves infláció.