Spielberg, Red Bull Ring, magyar krónika. Bucsi Attila pole pozícióból indult, s végül harmadik lett a TCR Eastern Europe első futamán a Red Bull Ringen. Ennyivel azonban nem üthetjük el a történteket, Attila ugyanis óriásit küzdött, az is csoda, hogy egyáltalán célba ért a negyven kilóval nehezebb és sérült Hyundai i30N autóval. Az első futam elej
Együttműködési megállapodást írt alá az Aeroplex Közép-Európai Légijármű Műszaki Központ Kft. (ACE) és a román Romaero S.A. pénteken Budapesten, amely alapján a magyar vállalat saját megrendelői részére repülőgép-karbantartást végez a bukaresti Baneasa repülőtéren, ebbe bevonja a román repülőgép-karbantartó vállalat létesítményeit, infrastruktúrájá
Miután Dev Patel sikeresen debütált akcióhősként A Majomember című filmben, most Jonathan Ke Quan, is lehetőséget kap főszereplőként a With Love című akciófilmben.
A cukorbetegség egy olyan állapot, amely sokak számára jelentős kihívást jelent az életben. Azonban fontos tudatosítani, hogy a cukorbetegséggel együtt is lehet teljes és értelmes életet élni. Az édesség iránti vágy és az étkezési korlátozások ellenére is léteznek lehetőségek arra, hogy az élet élvezetes és kiegyensúlyozott legyen. Összpontosítsunk
A Wageningeni Egyetem és Kutatóközpont (WUR) a kertészeti szektorban alkalmazott földkeverékek környezetre gyakorolt hatásait vizsgálta, és elemezte a bennük lévő megújuló nyersanyagok arányát.
A nők családfenntartó és/vagy kereső szerepe egyre nagyobb. Ám arra még ki tudja, mennyit kell várni, hogy vezető szerepben is kiegyenlítve legyen a férfiakéval. A számok ugyan azt mutatják, hogy a női felsővezetők száma emelkedett az egész világon, ám ez a fejlődés nagyon lassú. Egyes szegmenseken jó számokat mutatnak a hölgyek, míg máshol ez nem
Úttörő európai projekt indult 14 ország 22 egyetemének összefogásával, amelynek célja, hogy okosalkalmazások segítségével csökkentse a digitalizáció káros hatását a fiatalok mentális egészségére. A BootStRaP (Boosting Societal Adaptation and Mental Health in a Rapidly Digitalizing Post-Pandemic Europe) projektben az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai
Az ALDI Magyarország kiemelt figyelmet fordít a társadalmi felelősségvállalásra és a rászorulók támogatására. Ennek részeként folyamatosan támogatja a karitatív szervezetek társadalmilag kiemelten fontos munkáját. Az áruházlánc 2016 óta működik együtt a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel. Az együttműködés során nemcsak a kereskedelmi forgalomba már
A Scania pilot programot mutatott be az önvezető járművek kereskedelmi felhasználására vonatkozóan. Az együttműködés keretében a Plus-tól származó, piacvezető autonóm megoldásokat fogják felhasználni. A Scania kiterjeszti stratégiai együttműködését az önvezető
Többféle gyümölcsfa is található a kertemben. Majdnem mindegyik fámról potyognak a gyümölcskezdemények. Miért hullnak le a gyümölcsfákról (körte, meggy, cseresznye stb.) éretlenül a kis termések? Milyen okok állhatnak a háttérben?
Ezek után nem fogunk meglepődni, ha befolyásolni fogják az alvás- és energiaszintünket.A koffein biztonságosan fogyasztható mennyisége számos egyéni tényezőtől, például az életkortól, a testsúlytól és a koffeinérzékenységtől függően változhat. A legtöbb egészséges felnőtt számára azonban a mérsékelt koffeinfogyasztás általában biztonságosnak tekint
A Saturday Night Live-ban egy Scooby-Doo-paródia sötét fordulatot vett, amikor a házigazda Jake Gyllenhaal, aki Fredet alakította, és Sabrina Carpenter, aki Daphne szerepében vendégszerepelt, részt vettek a Scooby Doo tematikájú szkeccsben.
Bár nyáron a tenger mellett süttetnünk magunkat mindig jó dolog, de egy olyan tengerparton pihenni, ahol szinte csak mi vagyunk, az az igazi kikapcsolódás.
A SpaTrend Wellness és Életmód Magazin évadzáró műsorában az időtálló kerti bútorok mellett a legújabb technikai újításokkal ellátott árnyékolók is főszerepet kapnak!
A Szegedi Tudományegyetem (Szte) Science Parkjában többéves fejlesztési munka után átadták az Szte Energetikai Innovációs Tesztállomását (EIT) - közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.
Meglepő kijelentéseket tett a népszerű énekesnő az ATV #Bochkor című műsorban, amikor a műsorvezető a kapuzárási pánikról kérdezte a vendégeit. Pásztor Anna a Nap Hírét beavatta a részletekbe is.
A McLaren csapatfőnöke nem biztos benne, hogy Lando Norris pár körrel hosszabb versenyen legyőzte volna Max Verstappent. Szerinte a bajnok a képességeinek köszönhette a győzelmét, de saját versenyzőjét is dicsérte a taktikussága miatt.
Véget ért a Premier League őrült versenyfutása, a Manchester City az utolsó fordulóban megőrizte kétpontos előnyét az Arsenal előtt, és sorozatban negyedszer lett angol bajnok. A Manchester City azonnal hatalmas nyomást helyezett a West Ham csapatára. A szezon legjobb futballistájának megválasztott Phil Foden már a 2. percben betalált, majd a 18.
Áprilisban egy hetet töltöttünk Genfben, a Watches and Wonders-en, a legnagyobb órás rendezvényen, ami évente egyszer, közel egy hétig leköti az órásvilág apraját és nagyját. Harmadik napunk beszámolója a hatalmas,…
A trombózis átvészelése mellett azt is fontos tudni, hogy mit kell tennie a kórházi kezelés után. Elmondjuk, mire kell figyelni, milyen vizsgálatokon, terápiákon érdemes részt venni!
Nemcsak a kertünket, hanem a tányérunkat is díszíthetik szebbnél szebb virágok, amelyek a különleges megjelenés mellett izgalmas ízeket is nyújthatnak ételeinknek. Sokféle ehető virág létezik mind színében, mind méretében és formájában. Sokan nem is gondolják, hogy az elterjedt százszorszép vagy a sárgán virító gyermekláncfű virágai is alkalmasak f
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállomáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.
Az Egyesült Államok Központi Hírszerző Ügynökségéről (CIA) legtöbben a bűnügyi sorozatokból hallunk, tevékenységük azonban a valóságban is fontos és már több mint 70 éve vetik be ügynökeiket az amerikaiak. Így történt ez az '50-es években a Fülöp-szigeteken is, módszerük azonban rendkívül meglepő volt: vámpírokkal riogatták ugyanis a helyieket.