Európában kis emelkedésben vannak a tőzsdék, az USA-ban pedig felemás teljesítményt nyújtanak a vezető részvényindexek a hét első kereskedési napján - a magyar piacon kereskedési szünnap van.
Európában kis emelkedéssel indult a hét a tőzsdéken, az USA-ban pedig szintén feljebb kerültek a vezető részvényindexek a hét első kereskedési napján - a magyar piacon kereskedési szünnap miatt nem volt kereskedés ma.
Karim Khan, a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze, elfogatóparancs kiadását kérte Benjamin Netanjahu, Joáv Galant izraeli védelmi miniszter és több Hamász-vezető ellen. A vád: háborús és emberiesség elleni bűncselekmények.
Magyarországon az érintett nők többségének kihívást jelentett a szülési szabadság után a munkaerőpiacra való visszatérés – derül ki a Profession.hu felméréséből. A munkaadók sok esetben nem rendelkeznek kellően részletes tervvel azokra az esetekre, ha egy munkavállalójuk szülési szabadságra megy. Tudatos tervezéssel és energiabefektetéssel ugyanakk
Jelentősen átalakította az idei befolyáslistát a kegyelmi ügy, mivel két ismert politikus is – óriásit zuhanva - kiesett emiatt a Top50-ből. Az élmezőny ettől függetlenül stabil. Nem mellesleg Nagy Márton, Lázár János és Orbán Balázs tör előre. A kiadvány szerkesztője szerint, amennyiben hamarabb találja meg a Tisza pártot Magyar Péter, akkor az ös
Bemutatatták sokak örömére a legújabb Richard Demeter kollekciót. A hazai hírességek egyik kedvenc divattervezőjének exkluzív eseményére rengetegen ellátogattak, igazi sztárparádéban volt része a meghívottaknak.
A szülő egy ideig következetesen hárít, sorolja józan érveit, lobogtatja az allergiateszt-eredményét, nézegeti szomorúan a szép szőnyegét, a még (viszonylag, hisz gyerekek már vannak) ép bútorokat, mert tudja, nem lesz ereje soká kitartani. Aztán, maga sem érti utóbb, hogy lehetett ilyen hülye, de enged a nyomásnak. Szőrös, de nem plüss, mozog, de
NA EZ! Na ez a curry szerintem az egyik legjobb, amit valaha készítettem. A currynél alap, hogy legyünk bátrak a fűszerezéssel és rotyogtassuk fedő nélkül, hogy szépen besűrűsödjön. Mellé egy fullos laffát választottam, de rizzsel vagy pitával is szuperül működik.
Lengyelország "nagyon olcsó, előnyös hitelekre számíthat" azon beruházások esetében, amelyek civil feladatokat, de egyúttal védelmi és biztonsági célokat is szolgálnak - jelentette ki a lengyel miniszterelnök.
A nyilatkozási tilalom sorozatos megszegése miatt börtönnel fenyegette a bíró Trumpot, aki a 34 vádpontból mindent tagad. Már lementek a legfontosabb tanúk vallomásai, összeszedtük, hogy eddig miről szólt a hallgatási pénz ügyében indult per.
A februárban indult szervezett piac a hitelesített energiamegtakarítások adásvételére kínál lehetőséget, közvetlenül ösztönözve a hazai energiahatékonysági fejlesztéseket; a februári első aukción 13 ezer gigajoule megtakarítás cserélt gazdát, a napokban lezajlott második forgalma ennek sokszorosa, 68 ezer gigajoule volt - közölte az Energiaügyi Min
Szombat délelőtt közel másfél órát várakozott egy vonat Kelenföldről csupán pár száz méterre, az utasok a szerelvényen ragadtak és információt sem kaptak a személyzettől.
Az Egyesült Királyságban több ezer ember vesztette életét és még többen betegedtek meg, miután 1970 és 1991 között fertőző vérkészítménnyel látta el őket a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat. Az eset az ország talán legnagyobb egészségügyi katasztrófája, mégis, az áldozatok a mai napig várják a kárpótlást.
A Li Auto Inc. kínai elektromosautó-gyártó bevétele 36,4 százalékkal nőtt, adózott eredménye ugyanakkor 36,7 százalékkal esett a március végével záródott ide első negyedévben. A cég honlapjára hétfőn fölkerült adatok szerint az adózott eredmény 592,6 millió jüanra (82 millió dollár, 1 jüan=49,5 forint) csökkent az egy évvel korábbi 929,7 millió jüa
Pakisztán gazdaságszerkezeti aránytalanságokkal, politikai feszültséggel küzd, de hagyományait követve belépne a globális kannabisz piacra. Mire lehet elég?
Orbán Viktor mellett Giorgia Meloni olasz kormányfő és Marine Le Pen is részt vett a szélsőjobboldali párt rendezvényén. A magyar miniszterelnök szerint "nagy közös csata" az EP-választás.
A lakáspiacot idén, hasonlóan 2023 végéhez egy pozitív lendület jellemzi a makrogazdasági fundamentumok javulásának köszönhetően - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója szerdán online sajtótájékoztatón.
A Bitcoin árfolyama a hétvégén 67 ezer dollár fölé emelkedett, ami közel egy hónapja az első ilyen mértékű emelkedést jelenti. Az emelkedés hátterében az amerikai infláció enyhülését jelző friss adatok és a spot Bitcoin ETF-ek iránti jelentős érdeklődés állt, ami a Bitcoin ETF-befektetések masszív beáramlását eredményezte. Egyes elemzők úgy vélik,
A regionális és globális hatalmi vetélkedést, valamint a világszinten tapasztalható vízválságot állította szembe Áder János volt köztársasági elnök a tizedik Víz Világfórum megnyitóján hétfőn, Balin elmondott beszédében. A politikus Sulyok Tamás hivatalban lévő államfő és Han Seung Su, az ENSZ-főtitkár különmegbízottjának felkérésére vesz részt az
Mindössze néhány nap telt el azóta, hogy a 35 éves nőt kiengedték az intenzívről, ahol hetekig küzdöttek az életéért. A koronavírus csaknem végzett vele.
Bár az év fordulóján már az újraéledés határozott jeleit mutatta a hazai lakáspiac, a lakásépítések esetében még nem volt nyoma a kedvező fordulatnak. 2024 első negyedében sokéves negatív rekordok dőltek meg a használatba vehető új otthonok számát és a közeljövő várható fejlesztéseit mutató építési engedélyeket illetően is.Idén folytatódott a lakás
Elfoglalta az orosz hadsereg a luhanszki régióban lévő Bilohorivka települést, miközben az elmúlt nap folyamán a hatból négy frontszakaszon előrenyomult, és négy ukrán ellenrohamot vert vissza - közölte az orosz védelmi minisztérium.