Négy érmet, egy-egy aranyat és ezüstöt, valamint két bronzot szereztek a szombat délelőtti döntőkben a szegedi kajak-kenu világkupa-versenyen a magyar versenyzők.
Az év végére eléri az 56 ezret a Településfásítási Programban elültetett fák száma. A jövő generációinak, a gyermekeknek ültetjük a fákat a Településfásítási Program keretében - mondta Kovács Zita, az Agrárminisztérium (AM) birtokpolitikáért felelős miniszteri biztosa szerdán, a Veszprém vármegyei Farkasgyepűn a minisztérium közleménye szerint.
Egy hétre tervez már csak előre az ügyvéd, aki hosszú hónapok óta harcol az eutanáziához való jogért. Karsai Dániel, már mozgásképtelen, enni, inni sem tud. A Heti Napló Sváby Andrással stábját otthonában fogadta - a könnyei is eleredtek a beszélgetés egy pontján.
Az egyesült arab emírségekbeli Rász el-Haima Közlekedési Hatósága (RAKTA) és Rász el-Haima Turisztikai Hivatala (RAKTDA) szerdán szándéknyilatkozatot írt alá a Skyports Infrastructure (Skyports) vállalattal az elektromos légitaxi szolgáltatásokhoz szükséges vertiport infrastruktúra fejlesztéséről - tájékoztatta az MTI-t a RAKTDA magyarországi képvi
A ROADPOL Operational Group (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoport) éves ellenőrzési terve alapján a rendőrség 2024. május 13. és 19. között Magyarország egész területén a nehéz tehergépkocsik és autóbuszok fokozott közúti ellenőrzését végzi. A ROADPOL Truck & Bus európai szintű ellenőrzés keretében a rendőrök elsősorban a
A jegyvizsgálók, az autóbusz-vezetők, a mozdonyvezetők, a HÉV járművezetők és a rendészek is közfeladatot ellátó személyek, tettleges bántalmazásuk bűncselekménynek számít, az elkövető súlyos büntetésre, akár szabadságvesztésre is számíthat - jelentette ki a MÁV Zrt. az MTI-hez eljuttatott közleményében szombaton.
A Cseppkő Gyermekotthon vezetője, Herczeg Krisztián ugyanazt a díjat kapta meg Budapesttől, amit a bicskei gyermekotthon szexuális zaklatásért elítélt igazgatója, Vásárhelyi János is.
A Szegedi Dóm Látogatóközpont legújabb időszaki tárlatának középpontjában nemzeti imádságunk áll. Kölcsey Ferenc Himnusza inspirálta korunk keresztény alkotóit, akik a legkülönfélébb művészeti ágakban mutatták meg, hogy mit jelent számukra Kölcsey munkája. Évente többször is érdemes ellátogatni a Szegedi Dóm Látogatóközpontba, hiszen az egyházmegyé
A magyar hadseregnek fel kell arra készülnie, ami az alap rendeltetése: nem béketámogató műveletekre, nem katasztrófavédelemre, hanem konfliktusra, ami egész embert kíván - mondta Böröndi Gábor, vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke a Ludovika Fesztivál részeként megtartott Száznapos ünnepségen.
Fernando Alonso a Miami Nagydíj hétvégéjén furcsa vádat fogalmazott meg az FIA sportfelügyelőivel szemben. Egy korábbi spanyol tag reagált az állításokra.
Magyarországhoz hasonlóan a szomszédban is megfigyelhető volt tegnap éjszaka, illetve ma hajnalban a csodálatos sarki fény. Romániában ráadásul vöröses színben tűnt fel a mesés jelenség az égbolton.
Csütörtök este zászlófelvonással és ünnepi műsorral vette kezdetét a XXIV. Nemzetközi Tűzoltó Csillagtúra a várkertben. Gyula immár harmadik alkalommal látja vendégül a tűzoltók nemzetközi családját, ahol vasárnapig többek között kulturális és gasztronómiai programok, oldtimer- és tűzoltó-technikai bemutatók várják az érdeklődőket. A Gyulai Gráci
A MÁV Zrt. kijelentette, hogy a jegyvizsgálók, az autóbusz-vezetők, a mozdonyvezetők, a HÉV járművezetők és a rendészek is közfeladatot ellátó személyek, így tettleges bántalmazásuk bűncselekménynek számít. Bármilyen elkövető súlyos büntetésre, akár szabadságvesztésre is számíthat.
Új fejezet kezdődik a kis- és egyéni vállalkozások számára: egyre többen követelhetik meg a beszállítóiktól, hogy elkötelezettséget mutassanak a fenntarthatóság terén. A társadalom részéről is egyre nagyobb az igény, hogy a vállalkozások környezetvédelmi törekvései átláthatóak legyenek. Kevés cég tudja azonban, hogy mekkora a karbonlábnyoma és hogy
A magyar hadseregnek fel kell arra készülnie, ami az alap rendeltetése: nem béketámogató műveletekre, nem katasztrófavédelemre, hanem konfliktusra, ami egész embert kíván - mondta Böröndi Gábor, vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke a Ludovika Fesztivál részeként megtartott Száznapos ünnepségen, szombaton Budapesten.
A Semmelweis innentől már kiesett a top 5-ből, és jelentősen átalakult a magyar Netflix filmes nézettségi listája. Kuvait egy romantikus vígjátékot dobott be a mélyvízbe, ami jelenleg az egyik legnépszerűbb alkotás.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos felmérésében megkérdezett gazdák csaknem 80 százaléka fontosnak tartja a termőterületi vízmegtartást és az ehhez szükséges lépéseket - közölte a NAK szerdán az MTI-vel.
Már legalább 5-en követték Jákob Zoltánt, és szavaztak a 200 milliós Ferrari-terepjáróra - derült ki a forgalomba helyezési adatokból. Más hazai gazdagok a Lamborghinire esküsznek, ebből sportkocsi és SUV is magyar rendszámot kapott január is április között. A klasszikus luxusautók között még mindig az S-Merci a sláger.
Úgy tűnik, hogy a hazai fizetőképes kereslet messze nem annyira árelfogadó, mint korábban, ezért a hazai szállásadóhelyek valószínűleg már nem fognak jelentős mértékben árat emelni a nyári szezonra, hogy versenyképesek maradjanak a külföldi utakkal. Ugyan nehéz a magyar és a külföldi nyaralási lehetőségek összehasonlítása, de az biztos, hogy a gyen
A jegyvizsgálók, az autóbusz-vezetők, a mozdonyvezetők, a HÉV járművezetők és a rendészek is közfeladatot ellátó személyek, tettleges bántalmazásuk bűncselekménynek számít, az elkövető súlyos büntetésre, akár szabadságvesztésre is számíthat - jelentette a MÁV Zrt.
Bombaként robbant a hír, hogy úton van Hailey Bieber és Justin Bieber első gyermeke, akivel kapcsolatban egy nagyon félreérthető poszt után felmerült a kérdés, talán nincs is egyedül, és a modell-szépségmogul ikreket vár a szíve alatt. Még szerencse, hogy itt van nekünk Justin Bieber segítőkész anyukája, aki nem hagyott minket kétségek között őrlőd
Közel másfélszeresére nőtt az első negyedévben a babaváró kölcsön új szerződéseinek száma, amit az általános hitelpiaci fellendülés mellett az is magyarázhat, hogy az év végével lejár a 30 év feletti igénylőknek fenntartott átmeneti időszak. A megemelt maximális hitelösszeg adta lehetőséget pedig láthatóan kihasználják az adósok.
Kegyelmi nyilatkozatot kér az új államfőtől Karsai Dániel. A gyógyíthatatlan ALS betegségben szenvedő alkotmányjogász azt szeretné, ha Sulyok Tamás kegyelmet adna azoknak, akik halálos betegeknek segítenek meghalni. Az alkotmányjogász testvére, Karsai Péter az ATV Egyenes beszéd című műsorában elmondta: ugyanazt kérik az elnök úrtól, amit Novák Kat
Knezsik István, az Autós Nagykoalíció és a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének elnöke értelmezhetetlennek nevezte a baloldali városvezetés azon tervét, mellyel kitiltanák a főváros utcáiról a tíz évnél idősebb gépkocsikat.