A cégek többsége még nincs tisztában azzal, hogy a fenntartható működés miként járul hozzá az üzleti sikerhez – állapítja meg az EY friss, 15 európai ország 200 vállalatvezetőjének részvételével készült kutatása. Magyarországon idén január óta törvény kötelez számos hazai szervezetet arra, hogy zöldebbé váljanak.
Az izraeli hadsereg felszólította Rafah központjában élőket, hogy azonnal hagyják el a lakóhelyüket, mert a terülten katonai műveletek kezdődnek. evakuáljanak, jelezve katonai műveleteinek jelentős kiterjesztését a városban, és további több százezer ember elhagyásával fenyegetve.
Az elhízás nem csupán azért rossz, mert kinézetünk teljesen megváltozik tőle, de egészségünkre nézve is rengeteg veszélyt rejthet magában, ha túl sok rajtunk a plusz kiló.
Rengeteg sportrajongó nagy örömére visszatért a képernyőre a korábban súlyos műtéten átesett Hajdú B. István. A legismertebb ma aktív magyar sportriporter az M4 Sporton kifejtette véleményét az idei BL-döntő esélyeiről.
Lezárult a társadalmi egyeztetés az otthonfelújítási pályázati kiírásával kapcsolatban. A program honlapja várhatóan május végén indul, addig is a minisztérium összegyűjtötte, hogy milyen dokumentumokra lesz mindenképpen szükség a pályázat benyújtásához. Így felkészülhetünk a támogatás igénylésére.
A bicajozás szerelmeseinek szerencsére rengeteg lehetősége van a kontinensen, hiszen lényegében az összes európai országban találunk legalább néhány izgalmas útvonalat. Vannak viszont olyan célpontok, amelyek kiemelkednek a többi közül, mi pedig most ezeket gyűjtöttük össze: mutatjuk a 4 legjobb régiót egy kerékpáros nyaraláshoz.
Az előző hónaphoz képest áprilisban jelentősen lassult a drágulás üteme az országos és a fővárosi lakáspiacon az ingatlan.com lakásárindexe szerint. Balogh László elemző azt mondta az InfoRádióban, hogy a budapesti bérleti díjak közben elérték a lélektani 250-270 ezer forintos határt.
A Deutsche Bank elemzői egy olyan jelentést tettek közzé, amely szerint a legtöbb stabilcoin, köztük a Tether is, valószínűleg meg fog bukni az átláthatóság hiánya és a spekulatív érzelmekkel szembeni sebezhetőség miatt. A jelentés lényege, hogy az 1800 óta vizsgált 334 rögzített valutapénz (amelyek valamilyen szinten valamihez kötöttek – peg) mind
A kormány megtéríti a távhőszolgáltatók számára a nem lakossági vízdíjakhoz kapcsolódó, év eleji jogszabály-módosításból fakadó többletkiadásaikat. A közel száz településen működő társaságok így együttesen 7 milliárd forinttal több forráshoz jutnak - közölte az Energiaügyi Minisztérium szombaton az MTI-vel.
Milyen alapelvek húzódnak meg egy tudatos lifestyle márka mögött? Erről mesélt nekünk Axente Vanessa, akit a divatszakmában eltöltött évek inspirálták az Essa World megalapításakor.
A jövő generációinak, a gyermekeknek ültetjük a fákat a Településfásítási Program keretében – mondta Kovács Zita, az Agrárminisztérium birtokpolitikáért felelős miniszteri biztosa a Veszprém vármegyei Farkasgyepűn.
Ez volt az inflációs hullám alja? Vagy lehet még alacsonyabb? Az élelmiszerláncok és benzinkutak után kit akar majd megrendszabályozni Orbán Viktor kormánya? Ki tehet az elmúlt három év gigantikus mértékű pénzromlásáról? A hét videója sorozatban a legfrissebb KSH-adatokat elemzi Dobos Zoltán újságíró és Gáspár András lapigazgató.
A fideszes Tamás Barnabás polgármester korábban trágár gyűlöletbeszédben osztotta ki az ellenzéket és kifejtette, hogy ellenzéki települések nem kapnak pénzt, és ő ezzel egyetért.
Sokszor és sokunkban felmerült már a kérdés, hogy miért van az, hogy még a nők munkahelyi előmenetele elősegítése irányában legelkötelezettebb cégvezetők is azt tapasztalják, hogy olybá tűnik, nem nagyon változik semmi a „női vezetők aránya ma” kérdéskörben. Vannak olyan szerzők, akik számára egyértelmű, hogy amit eddig gondoltunk, hogy működik, az
A Biden-kormány pénteken közölte, hogy Izrael az Egyesült Államok által szállított fegyverek használata során megsérthette a nemzetközi humanitárius jogot. Izrael gázai katonai művelete során, eddig ez a legerősebb kritika az izraeliekkel szemben.
Az elmúlt tíz évben Magyarország kormánya hajtotta végre a legnagyobb zöldfelület-rekonstrukciót a fővárosban, a kormány egyedül több zöldfelületet hozott létre Budapesten, mint a főváros és az összes kerületi önkormányzat együttvéve - hangsúlyozta Lázár János építési és közlekedési miniszter a KRESZ-park budapesti átadó ünnepségén. Hozzátette: a b
Pénteken Fioranóban Charles Leclerc és Carlos Sainz először vitték pályára a Ferrari idei első, nagyszabású fejlesztési csomagját. Frédéric Vasseur óvatosan fogalmazta meg elvárásait.
A nyugati sajtó már temeti az önkiszolgáló kasszákat, amelyek Magyarországon éppen az utóbbi években terjedtek el. De miért visszakoznak Amerikában, és eljuthat-e ez a trend Magyarországig?
Az Egyesült Államok 400 millió dollár (mintegy 170 milliárd forint) értékű újabb fegyverszállítmányt és katonai felszerelést küld az ukrán hadsereg számára, közvetlenül a hadszíntérre.
Novak Djokovics 6:3, 6:1-re nyert a francia Corentin Moutet ellen a római salakpályás tenisztorna férfi versenyén. Azonban a találkozó nem az eredmény miatt lesz emlékezes, hanem azért, ami utána történt. Djakovic fejét ugyanis eltalálták egy vízespalackkal, miközben autogramot osztogatott a győzelme után. Az esetről videófelvétel is készült.
Az egyesült arab emírségekbeli Rász el-Haima Közlekedési Hatósága (RAKTA) és Rász el-Haima Turisztikai Hivatala (RAKTDA) szerdán szándéknyilatkozatot írt alá a Skyports Infrastructure (Skyports) vállalattal az elektromos légitaxi szolgáltatásokhoz szükséges vertiport infrastruktúra fejlesztéséről - közölte a RAKTDA magyarországi képviselete.
A baromfiágazat a legversenyképesebb és egyben a legnagyobb koncentrációval rendelkező állattenyésztő ágazat Magyarországon; hozzájárul a külkereskedelmi mérleg javításához, hiszen a baromfihús adja a húsfélék exportárbevételének több mint felét - mondta az agrárminiszter Kaskantyún csütörtökön a tárca közleménye szerint.
Delacroix mesterműve visszanyerte eredeti színeit a restaurálásnak köszönhetően. A nyolc réteg lakk idővel elnyomta az ikonikus festmény színeit, mivel a bevonat az oxidációtól megsárgult.
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. pályázataira jelentkezők 4 hidrogén üzemanyagcellás, az akkumulátorosok közül 7 csuklós, 1 szóló és 3 midi autóbusz beszerzésére adtak be pályázatot a május 6-i határidőre - közölte a HUMDA szerdán az MTI-vel.
A Magyar Telekom meghirdette részvény-visszavásárlási aukcióját, amelynek során legfeljebb 24,0 milliárd forint összértékben tervez részvényeket visszavásárolni a távközlési vállalat részvényeseitől. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) közleménye szerint a részvényesek mérlegelésük szerinti áron és mennyiségben, akár több részletben ajánlhatják fel a rés
Az előző hónaphoz képest 1,1 százalékkal emelkedett, az egy évvel korábbit 4,8 százalékkal haladta meg a szolgáltatások volumene az Európai Unióban 2024 februárjában.
A helyi vasúti szakszervezet szerint korábban ellopták a sínekre fektetett rézkábeleket, ami miatt működésképtelenné vált az ilyen balesetek megelőzésére szolgáló jelzőrendszer.