Gyanús török párt készül elindulni az európai parlamenti választásokon Németországban. Azzal vádolják, hogy Erdogan proxypártja lehet, sokan pedzegetik is a betiltását, de a hatóságokon egyelőre kifog a török áfium, mivel - legalább is demokratikus keretek között - nem sok lehetőségük van fellépni ellene.
Rétvári Bence, aki egyben a térség országgyűlési képviselője, a börzsönyi kisvasút felújított szobi telephelyének átadásán arról beszélt, még 2017-ben döntött úgy a kormány, hogy a Börzsöny és a Dunakanyar környékét turisztikailag kiemelt célterületté nyilvánítja és ehhez forrásokat is rendelt. Fotó: Máthé Zoltán - MTI Hozzátette, hogy ezekből a fo
Több nemzetközi divatcég mintáját követve a Sugarbird is beautyvonallal bővíti a palettáját. Egy nem mindennapi arcmaszk kollekcióval jött ki a magyar márka, amihez most egy Jolly Joker termék is csatlakozott, a Spider.
Orvosi csodaként adta közre a brit sajtó Melanie Hartshorn esetét. A mozgássérült nő ugyanis 34 évének nagy részét a hátán fekve töltötte, ellenkező esetben a koponyája elvált volna a gerincétől. Melanie Ehlers-Danlos-szindrómában szenved, ezért az év minden napján, 24 órában merevítőt kell viselnie, amely a helyén tartja a fejét.
A zöldenergia napjaink egyik kulcskérdése, az energiaellátás pedig az egyik legfontosabb stratégiai kérdés - mondta a kormányszóvivő csütörtökön sajtótájékoztatón, Szentendrén.
Nagy János azt mondta a mai tüntetésen, hogy Jószai Attila DK-s képviselő gyakran látogatja meg Kövér Lászlót helyi házában. A Demokratikus Koalíció szerint azonban ez hazugság, ezért beperlik a polgármestert.
Az Amadeus kibővítette stratégiai partnerségét az Expedia Grouppal, és az utazási technológia innovátora a New Distribution Capability (NDC) technológia bevezetését tervezi a vezető globális online utazási iroda számára. Ez a…
Biológiatanár volt, de otthagyta az iskolát, hogy a természetben tanítson. Kockáztatott, bejött: megtapasztalta, hogy nagy pályázat elnyerésére városi környezet nélkül kicsi az esély, mégis mára falusi ökoparkjában áll a Szigetköz Élményközpont.
A korai diagnózissal lehetővé válik, hogy kitoljuk a kognitív funkciók hanyatlását – mondta az InfoRádióban a Pozitron Medical Diagnosztika Központ neurológus főorvosa. Sátori Mária arról is beszélt, hogy az új, két tesztből álló vizsgálattal 97 százalékos valószínűséggel meghatározható a betegség kialakulásának esélye akár tíz-tizenöt évre előre.
Bellagio egy meseszép kisváros az olaszországi Lombardiában a Comoi-tó partján. Népszerű kiránduló és nyaralóhely, amelyet egyedülálló fekvése miatt sokan keresnek fel, mivel a Lariónak is nevezett, Y alakú tó három ágának találkozásánál fekszik.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azt közölte a kormány vasárnapi ülésének kezdetén, hogy egyetlen lépésre van a győzelem a Hamász elleni háborúban, és a terrorszervezet akadályozza a megállapodást.
Trokán Anna életében először vett részt külföldi futóversenyen, komoly megpróbáltatáson van túl. A színésznő Horvátországba utazott, ahol egy 42 kilométeres táv teljesítését tűzte ki célul.
Miért csak 1988. január 1-jétől veszik figyelembe a jövedelmet? Előtte is volt járulékfizetéses időszak. Mi lesz az előzőleg befizetett járulékkal? Kérdezte olvasónk. Winkler Róbert nyugdíjszakértő válaszolt az Adózóna oldalán érkezett kérdésre.
Szobakatedra. Sík Sándor születésének 135. évfordulójára idén januárban emlékeztünk, keveset hallottunk róla, pedig a magyar katolikus költészet huszadik századi megújítójaként tartjuk őt számon.
Cobra, a Bitcoin.org álnéven tevékenykedő tulajdonosa és üzemeltetője megjósolta, hogy a közeli jövőben mi okozhat megosztottságot a Bitcoin ökoszisztémáját érintően.
A jövő héten folytatódik a napos, száraz, kora nyárias idő. A hét közepén egy kissé visszaesik a hőmérséklet, és nagyobb eséllyel északon, északkeleten elvétve előfordulhat zápor, de a hét második felében is az átlagosnál melegebb idő várható - derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből.
Drónnal támadták az ukrán fegyveres erők a zaporizzsjai atomerőmű hatodik blokkjának kupoláját - közölte a két éve orosz ellenőrzés alá került nukleáris létesítmény vasárnap a Telegram-csatornáján.