Lewis Hamiltonnak egyáltalán nem volt jó kedve a Japán Nagydíjat követően. A brit hétszeres világbajnok a Sky Sports brit kiadásának is szűkszavúan nyilatkozott, de egy másik újságíró kérdéseire csak és kizárólag egyszavas válaszokat adott. Hamilton számára nem alakult ideálisan a szuzukai futam, miután a Mercedes merésznek mondható taktikai húzása
Elon Musk már régóta rajong az önvezető járművekért, azt állítva, hogy ezek lesznek a Tesla egyik legfontosabb termékei. A nagy ígéretek ellenére évek teltek el és az autók máig nem képesek önállóan vezetni.
Felsővezeték-hiba miatt letört két vonat áramszedője Rákos és Pécel között, ezen a szakaszon csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok, ezért késésekre kell számítani a miskolci fővonalon vasárnap délután - tájékoztatott a Mávinform.
A BORNTOSTANDOUT arra született, hogy kitűnjön a tömegből, és nem csak a szó szerinti tükörfordítás miatt. A koreai niche parfüm márka egyedi, provokatív és merész értékeket közvetít. Mr. Jun Lim a márka alapítója, tulajdonosa és kreatív igazgatója személyesen hozta el nekünk, a már világszerte hatalmas sikereket maga mögött tudó illatokat, egyenes
A felnőttek legfeljebb 25 gramm kannabiszt birtokolhatnak és vihetnek magukkal. Három élő kannabisznövényt lehet legálisan termeszteni otthon, és legfeljebb 50 gramm kannabiszt tartani személyes fogyasztásra. Ezenkívül a drog termesztése és forgalmazása speciális helyeken lehetséges. Az ADAC cikke. Képernyőfotó Az eredetileg tervezett kannabisz-sz
A FED régóta figyelemmel kíséri a digitális eszközök térnyerését, ugyanakkor egyértelmű álláspontot intézményi szinten még nem közöltek. A Federal Reserve
Figyelemfelkeltő szokásként traktorral mennek iskolába a diákok néhány amerikai megyében. Sokan ott is a mezőgazdaságból élnek, és ezt fontosnak tartják megmutatni.
Három párossal áll rajthoz az MRF Team a 2024-es ERC-versenyeken, az indiai gumigyártó csapatát Martins Sesks, Efrén Llarena és Andrea Mabellini fogja alkotni.
Korábban FA Kupától búcsúztatták Rashfordék a bajnoki aranyéremre törő Klopp-csapatot, amelytől az előző és a mostani Premier League-meccsen is pontot csentek. Fej-fej mellett az Arsenal – Liverpool – Manchester City trió.
Az altcoinok piacán tapasztalható izgalom vitathatatlan. A 2024-es bikafutam lendületének köszönhetően néhány kriptovaluta nagy ugrás előtt áll. Ez a cikk
Tragédia olyan katonai konfliktust támogatni, amely nem hozott eredményt az utóbbi két évben - jelentette ki vasárnap Peter Pellegrini megválasztott szlovák elnök a TA3 helyi televízió vitaműsorában az ukrajnai háborúra utalva.
Az "oszd meg és uralkodj" politikája miatt Orbán Viktorral szemben több mint 2,5 millió szavazót összehozni nem egyszerű feladat - vélekedik a szocialista párt társelnöke.
Ebben a hónapban számos asztroesemény vár ránk – napfogyatkozás a Kosban, telihold a Skorpióban és a bolygók csillaga a Bikában. Az ilyen időszakok nem túl gyakran fordulnak elő.
Sergio Pérez elárulta, hogy a Red Bull mikor dönthet az idei szezon végén lejáró szerződésének meghosszabbításáról. A mexikói pilóta szerint az ezzel kapcsolatos tárgyalások a következő hetekben jelentős mértékben felgyorsulhatnak. A hatszoros futamgyőztes szerződése az idei évad végén lejár a bikásoknál, és már rengeteg pletykát lehetett olvasni a
Ha az oroszok továbbra is ilyen intenzitással támadnak, könnyen előfordulhat, hogy Kijev a vártnál sokkal hamarabb kifogy a lőszerekből - közölte az ukrán elnök.
Emberpróbáló időszakon megy keresztül Katalin hercegné rákdiagnózisa miatt, családja azonban olyan támaszt nyújt számára, amely csak keveseknek adatik meg.
A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben is lefedő Használtautó.hu adatai szerint 2024 első negyedévében összesen több mint 300 ezer telefonos érdeklődés érkezett a legnépszerűbb modellekre.
A címvédő és listavezető Ferencváros Adama Traoré 89. percben szerzett góljával győzte le 1-0-ra otthon a második helyen álló Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójának vasárnapi rangadóján.