Az EU az orosz energiát nagyrészt amerikai importtal helyettesítette, miután Moszkva háborút indított Ukrajna ellen. Most azonban egyre inkább felmerül a kérdés: túlságosan függ-e Európa Amerikától?
Közvetlenül a húsvéti ünnepek előtti napon egyik olvasónkat arról értesítette az MVM, hogy kezdeményezte a gázszolgáltatás kikapcsolását. Már a kikapcsolás lehetséges napjait is tudatta. Tette mindezt úgy, hogy a fogyasztónak egyáltalán nem volt lejárt tartozása. Mint végül kiderült, így packázhat a „rendszer” bárkivel.
Bár a harisnyák ruhatárunk elengedhetetlen részeit képezik, különösen, ha szeretjük a szoknyákat és ruhákat, olykor bizony nagyon sok bosszúságot tudnak okozni.
Mióta a hagyományos menzát svédasztalos menza váltotta fel a sándorfalvi iskolában, azóta egyötödére esett vissza a kidobott ételek mennyisége. Országszerte negyven helyen működik a sándorfalvihoz hasonló menza.
Szereti a számokat. Régen is jól ment neki a matek, ha bekódorgott az iskolába. Az emberek nem gondolnák róla, hogy ez jár a fejében, hogy folyton számol. Pedig figyeli, milyen időközönként jár az úton a villamos, hány bevásárlókocsija van a boltnak (most épp harmincegy, mert a héten kettőt elloptak, egy meg eltörött egy termetes gyerek alatt).
Becslések szerint évente hatmillió tonna használt kávézacc keletkezik. A legtöbbet a hulladéklerakókba dobják, ahol metán és CO2 keletkezik, vagy elégetik energiaként. Mi lenne, ha ezt jó célra használnánk fel?
Minek ment oda, minek sminkelte magát, miért öltözött ki – úgy néz ki, mint egy felnőtt, ne csodálkozzon, ha megerőszakolják. A kamasz áldozatokkal kevésbé együttérző a magyar társadalom, mint a kisgyerekekkel.
Az E-GROUP ICT SOFTWARE Zrt. alapító-vezérigazgatóját, Kuthy Antalt választották meg a mesterséges intelligencia fejlesztések koordinációjának vezetésre, a 3,5 milliárd eurós (1390 milliárd forintos) IPCEI-CIS EU-s programban. Az IPCEI CIS programot az Európai Bizottság 2023. decemberében hagyta jóvá és közvetlenül valósítja meg az azt alapító 12 e
Vasárnap felpörögnek a motorok és megcsillannak a felnik a Széchenyi István Egyetem campusán: az eddigi legnagyobb, az egész campus területét érintő nyilvános, bárki által látogatható, ingyenes autóstalálkozóval és autós kiállítással,
Magyar Péter tündöklése még mindig kicsit a szürreális kategóriába tartozik. Rejtélyes hősünk csaknem a teljes ismeretlenségből robbant be a köztudatba. Ungváry Zsolt írása.
A Szoboszlai Dominikkel felálló Liverpool 2-2-es döntetlent játszott a Manchester United otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójának vasárnapi rangadóján.
Akár mert van eurónk, akár mert nincs, mindig érdemes lehet befektetéseink egy részét devizában tartani. De nem érdemes azt kamat nélkül hagyni, hiszen az eurónak is van inflációja. Az eurós magyar államkötvény nem valami jó, nincs például kamatprémiuma, de nincs nála jobb. Vagy maradjunk inkább a forintnál?
A tág térállású kapás növények, így a napraforgó, kukorica, répa esetében az állati károsítók elleni küzdelem már egészen fiatal korban elkezdődik. A frissen kikelt növényeket ugyanis sokszor rágják meg olyan kártevők, amelyek károsítása akár a növényállomány létét is veszélyeztetheti. Ezek a fiatalkori kártevők súlyos károkat okozhatnak és az elle
Az NB II-es bajnokságot vezető nyíregyházi klub megtette a szükséges lépéseket, hogy Nagy Dominik félpályás gólja bekerüljön a Guinness-rekordok közé. Mandiner-interjú az ex-ferencvárosi játékossal.
A SpaTrend Wellnes és Életmód Magazin mostani adásában érdekes vizekre eveztek a készítők. Szó szerint, mert elutaztak Mártélyba, ahol a wellness hotelek helyett a wellness házak hódítanak, majd a virtuális valóság izgalmas világába is tettek egy kis kitérőt!
A Kossuth-díjas énekesnő a Facebook-oldalán jelentette be, hogy a jövő heti erdélyi turnéját le kell mondania, ugyanis a szervező hónapokig csak hitegette őt. A szervező azonban mást állít: elmondása szerint azért nem utalta el előre az énekesnő által kért összegeket, mert még szerződést sem tudott vele kötni a turnéról.
A baloldali környezetvédelem arról szól, hogy amit a globalizált liberális nagytőke elrontott, azt tegyék rendbe. Mi, kereszténydemokraták azt mondjuk, ne
A lakáspiac tavaly év végén tapasztalható felfutása a decemberben kifutó erős támogatott hitelek által továbbgyűrűzött 2024-re is, és beindította, pozitívan befolyásolta az idei év első hónapjait is. Közben lassan kirajzolódik az idei új otthonteremtési támogatási rendszer és hatása is, ez pedig a kamatok csökkenésével karöltve pozitív várakozásokr
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) április 19-ig postázza a 7,8 millió választópolgárnak a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásáról szóló értesítőt.
2024 januárjára a hazánkban dolgozó külföldiek száma feltehetően meghaladhatta a 100 ezer főt is, főképp az ázsiaiak létszáma ugrott meg: 2017-ben negyvenezer, majd a következő években évi ötezerrel emelkedett a számuk. Ugyanakkor a kormány tovább szigorítaná a vendégmunkások alkalmazását úgy, hogy egyes szektorokból teljesen kitiltaná a foglalkozt
Több uniós országgal szemben Magyarországra folyamatosan érkezik az orosz nyersanyag, de mellette már török és azeri gáz is jön, később Türkmenisztánból, illetve Lengyelországból is kapunk majd gázt.
Az alvás és az egészség közötti kapcsolat összetett. Egy új tanulmány ennek jobb megértése érdekében négy különböző alvótípust különböztetett meg, és annak is utánajárt, hogy ezek hogyan befolyásolhatják a hosszú távú jólétet.Bár a kutatások kimutatták, hogy a rossz alvás számos krónikus betegség kockázati tényezője, a legtöbb tanulmány az alvás eg
Oroszország szomszédai egyre határozottabban kérik a szövetséges tagállamokat, hogy ismét vezessék be a hosszabb-rövidebb idejű kötelező katonáskodást. Magyarországon ezt hivatalosan csak a szélsőjobboldali szervezetek követelik, de a kormánypártok egyes köreitől sem áll messze ez a gondolat.
Négynapos ülést tart a héten az Országgyűlés, amely hétfőn egyebek mellett a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló javaslat bizottsági jelentésének vitáját is lefolytatja.
A csökkenő kamatszint felpörgette a lakáshitelpiacot, a támogatott hitelek is jól mennek, a babaváró támogatásra is megmaradt a kereslet. A 13. havi nyugdíjból sokan fizették vissza a hiteleiket, az állampapírkamatokkal pedig a jelek szerint a befektetők egy része még nem tudta, mit kezdjen, mert a bankszámlákon hevertek - derül ki a Bank360.hu fri
Ukrajna vereséget fog szenvedni, ha az amerikai kongresszus nem szavazza meg a Kijevnek szánt 60 milliárd dolláros katonai támogatást - jelentette ki vasárnap Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.