Itt a tavasz és vele együtt a jó idő, ami a ruhatár cseréjét is maga után vonja. De nemcsak a télikabátokat, sálakat, sapkákat tesszük el néhány hónapra, hanem a lábbeliket is. És nem mindegy, hogyan.
"Azt hisszük, következmények nélkül szapulhatjuk a másikat. Csak abba nem gondolunk bele, hogy mások életét ezzel elviselhetetlenné tesszük" – mondja Tomaskó Bernadett plus size modell, aki az interjúban azt is elmeséli, neki miért nem volt szinte soha gondja a testével, és milyen pusztító károkat okozott az a rövid időszak, amikor meg igen.
Ismét összeült a magyar és az ukrán kormány által felállított közös oktatási munkacsoport, de továbbra sem közeledtek jelentősen az álláspontok, márpedig Magyarország továbbra is ragaszkodik az ukrajnai magyar kisebbség elvett jogainak teljes körű helyreállításához - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Brüsszelben
Megemelte a Wizz Air részvényeire vonatkozó célárát a Concorde, a modellfrissítést követően a célár 33 font, ami több mint 50 százalékos felértékelődési potenciált jelent. Az elemző ajánlása változatlanul vétel.
Március 21-én megnyílt a Leo Bistro étterem és a Hotel Clark közös kortársművészeti kiállítássorozata, az Art Corner legújabb tárlata. A Virág Judit Galériával kéz a kézben megvalósított ‘Neoavantgarde - Made in Hungary’ kiállításon a magyar neoavantgárd képzőművészet világában barangolhatunk.
A NATO-nak erősítenie kell a terrorellenes fellépését a kelet-nyugati kereskedelem zavartalanságának fenntartása érdekében, ez ugyanis lényeges gazdasági érdeke Európának – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Brüsszelben.
A Telex After Kolozsváron járt a Transtelex eseményén, ahol többek között a Bagossy Brothers Company tagjaival beszélgettünk a kortárs erdélyi magyar könnyűzene helyzetéről és jövőjéről.
Megemelte a Wizz Air részvényeire vonatkozó célárát a Concorde, a modellfrissítést követően a célár 33 font, ami több mint 50 százalékos felértékelődési potenciált jelent. Az elemző ajánlása változatlanul vétel.
Egyedi ékszerek, kiegészítők, táskák, selyemsálak, kosarak, fa tárgyak, parfümök és még antikvár könyvek is várnak rád, no meg a kedves kisváros hangulatos belvárosa is sétára csábít.
Rettenetes szezonjuk volt a világ kakaótermesztőinek, de ez önmagában még nem lenne elég hozzá, hogy 250 százalékot ugorjon az ára. A piacok logikája miatt mégis ez történt, a drágulást pedig hamarosan a pénztárcánkon is érezhetjük csokivásárláskor.
Elkenték a döntést arról a NATO ünnepi találkozóján, hogy "Trump-biztos" alapot hozzanak létre Ukrajna támogatására. Az ötlet lényege: akkor is legyen pénz Kijevnek, ha a kevésbé lelkes Donald Trump visszatérne a Fehér Házba.
Habár túl van a tüdőgyulladáson, Karsai Dániel továbbra is plusz oxigént kap, ezért öccse vette át a Pro Urbe díjat, amit az emberi jogokért végzett tevékenységéért kapott.
Súlyos bukás történt az országúti kerékpárosok baszk körversenyének negyedik, csütörtöki szakaszán. A balesetben az élmezőny több tagja is érintett volt, az előző két Tour de France győztesét, Jonas Vingegaard-t hordágyon tették be a mentőautóba.
Richard Slayman új veséje többször is genetikai módosításokon esett át, mire a férfi testébe ültették. Slayman korábban már kapott egy vesét, ami lassan felmondta a szolgálatot.
Pekárné Farkas Emese, a Második Reformkor alelnöke nyílt levélben fordult a kormánypárti képviselőasszonyokhoz Varga Judit volt igazságügyi miniszter esetleges bántalmazása kapcsán.
Bezárta kapuit kedden Las Vegas egyik legrégebbi, kaszinóval egybeépült hotelje, a lebontásra ítélt Tropicana, amelyet számos filmből is ismerhet a közönség.
Somos Andrást, az ATV műsorvezetőjét azután függesztette fel a csatorna, hogy idén februárban azt mondta a Kaleta Gábor (volt limai nagykövet) által birtokolt gyermekpornográf képekre, hogy az nem pedofília. A jogász végzettségű televíziósnak jogi értelemben bár igaza volt, de a közhangulat miatt fegyelmi eljárás indult ellene, majd elnézést kért a
A Mátrix első részét 25 éve mutatták be, aminek az interneten csináltak egy poénos befejezést. Ezzel valószínűleg nem lettek volna elégedettek a rajongók.
Idén is elindul a ma már hagyományosnak számító Xiaomi Fan Festival (XFF) - jelentette be a Xiaomi. Az eseményt minden évben a vállalat alapításának évfordulóján, április 6-án rendezik meg. A vállalat az alkalmat arra használja fel, hogy exkluzív promóciókkal és egyéb rendezvényekkel hálálja meg a rajongóinak azt a támogatást, amelyet világszerte t