Harminc évvel ezelőtt egy sokkoló, de még szerencsés kimenetelű balesettel vette kezdetét az F1 történetének egyik legsötétebb hétvégéje. Rubens Barrichello bukását akkor nem mindenki vette figyelmeztetésnek – ma még három évtized távlatából is annak tekinthetjük.
Volodimir Zelenszkij vasárnap este videóüzenetében beszélt az amerikaiakkal kötött biztonsági megállapodásról. Azt emlegette, hogy minden eddiginél erősebb kétoldali megállapodást szeretnének kötni. Ukrajna eddig többek között Németországgal, Franciaországgal és Nagy-Britanniával kötött kétoldali megállapodást.
Mindhárom út esetében várható szombati munkavégzés (május 4-én) 8:00-16:00 óra között. A forgalom a Berenát és Fürdő utca esetében a munkavégzéssel érintett szakaszon fél sávon haladhat majd. Az Ószőlő utcán pedig továbbra is egyirányúsítás van érvényben a Garibaldi utca felől a Csaló köz irányába.
Az életképes, de fizetési nehézségekkel küzdő vállalkozások immár közel két éve, 2022 júliusa óta Magyarországon is indíthatnak szerkezetátalakítási eljárást, azonban annak ellenére, hogy az eddigi tapasztalatok szerint az esetek többségében ez a legelőnyösebb eszköz mind a vállalkozások, mind azok hitelezői számára, egyelőre a szakmai körökben is
A Trevelin Holding és a Mol tulajdonában lévő Mol Vagyonkezelő Kft. megvette a Waberer's International Nyrt. részvényeinek 15 százalékos csomagját - közölte a Waberer's a tőzsde honlapján hétfőn.
A Financial Times megállapodást kötött az OpenAI-jal, hogy a lap tartalmain mesterséges intelligencia modelleket képezzenek ki - írja a Financial Times.
Mit keres a nyitódalhoz készült klipben Ethan Hawke és Josh Charles? Illetve véletlen-e, ha Taylor Swift albumának címéről eszünkbe jut Robin Williams klasszikus filmszerepe?
Tavaly új szabályok léptek életbe a geotermikus kutatási engedélyeknél Magyarországon. A szakma szerint az új rendszerben a megtérülés még problémásabbá vált, a rendelkezésre álló idő alatt lehetetlen a fúrásokat elvégezni, és éppen a hagyományos geotermia-hasznosítók, vagyis az önkormányzatok kerültek ki az engedélyt kapók köréből. A mélygeotermia
Az utóbbi időben tapasztalt korrekció közepette a kereskedők jelentős veszteségeket szenvedtek el, veszteségeik minimalizálása – vagy éppen fedezése érdekében –
Három magyar portált, a Media1 mellett az Eger Infót és az Egri Válasz nevű oldalt is támadás alá vontak kiberbűnözők a hétvégén. Különös időbeli egybeesés, hogy épp azután történt mindez, hogy az említett oldalak közzétettek az egri polgármesterrel kapcsolatban egy újabb leleplező hangfelvételt. Ez persze lehet csupán véletlen.
A nyugati országok gyakran vetnek szemrehányást más nemzetek autoriter jellemvonásaira, miközben fontos lenne saját magukra is figyelmet fordítaniuk. Évek óta
A Nyírvv Nonprofit Kft. tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy 2024. május elsején (szerdán) a társaság ügyfélszolgálatai, az általuk üzemeltetett piacok, valamint az állategészségügyi telep Zárva tartanak.
Továbbjutás esetén egymás ellen nyolcaddöntőzhet Fucsovics Márton és Piros Zsombor a Cagliariban zajló, 205 ezer euró összdíjazású salakpályás férfi challenger-tenisztornán.
Újabb, a magyar gazdaságot, a kis- és közepes vállalkozásokat erősítő programot indít a kormány. Keddtől indul a GINOP Plusz program 1. prioritásához tartozó KKV Technológia Plusz Hitelprogram - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn az MTI-vel.
Bár a közvélekedés szerint a közösségi média veszélyesebb a gyerekekre nézve, mint a tömegközlekedés, a 6-14 évesek harmada mégis rendszeresen használja a social mediát - derült ki egy friss, országos kutatásból. Az egyik leggyakoribb probléma az online térben a bántalmazás, ami akár minden 5. gyereket érinthet. A kitöltők harmada nem szokott a csa
Meccs közben hirtelen rosszul lett, majd néhány nap múlva a kórházban elhunyt a 17 éves Petrók Lilla, az észak-komáromi Selye János Gimnázium tanulója, a KFC Komárom női csapatának játékosa.
Bukarestben nyit összeurópai informatikai központot a világ legnagyobb kiskereskedői közé tartozó holland-belga hagyományos és online kiskereskedelmi vállalat, az Ahold Delhaize. Az AD/01 nevű központban a tervek szerint 250 szakember fog dolgozni, írja az economica.net. Az informatikai központ feladata webfejlesztés és okostelefonos alkalmazások l
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara idén 17. alkalommal rendezte meg "Szakmát a kézbe" mottóval a Szakma Sztár Fesztivált, amelynek keretében rendezték az országos szakmai versenyek döntőjét. A verseny célja, hogy a szakmák társadalmi presztízsét növelje és vonzóbbá tegye a fiatal pályaválasztók számára. Az idei évben összesen 60 szakmában mérte ös
Idén lejár a Horvát Rallyval kötött szerződése a WRC-nek, azonban a világbajnokság promótere továbbra is számít déli szomszédunk kiváló versenyére, ugyanakkor a szervezők tervezett változtatását nem minden áron támogatja.
A Ginop Plusz keretei között, európai uniós forrásokból megvalósuló programban a magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások 0 százalékos fix kamat mellett igényelhetnek kedvező finanszírozást új fejlesztéseik és értéknövelő beruházásaik megvalósításához.