Élő láncot, lovassági osztagokat, drónokat is bevetettek, hogy nyomára bukkanjanak az egy hete eltűnt autista kisfiúnak. A keresőakcióban 1200 szárazföldi és vízi mentőegység vett részt eddig. Nem akadtak még a kisfiú nyomára, továbbra is nagy erőkkel keresik. A kép csak illusztráció, forrás: Getty Images
A Spar Magyarország tavaly 1023,2 milliárd forint forgalmat ért el, amely csaknem 16 százalékos növekedést jelent a 2022-es évhez képest. A vállalat mintegy tízmilliárd forintból öt új üzletet nyitott, négyet pedig modernizált.
Hadházy Ákos független képviselő találkozott Magyar Péterrel, beszéltek többek között a Diákhitel Központ túlárazott szerződéseiről, amelyekről korábban vita alakult ki közöttük.
A kínai pénzügyminisztérium bejelentette, hogy november 30-ig meghosszabbítják az egyes amerikai termékek behozatali vámmentességét, amely a kedden lejáró jelenlegi mentességek után lép életbe szerdától.
A forrás szerint tűzoltásról van szó, az ukrán elnök így próbál segíteni a toborzási és mozgósítási kampánynak, ami már így is rendkívül nehéz helyzetben van.
Svédország gazdasága folytatva a negatív trendet az idei év első három hónapjában is zsugorodott, ami már a negyedik egymást követő csökkenő negyedévet jelenti ellentétben az elemzők által várt enyhe bővüléssel. A központi bank kamatcsökkentésre készül.
Horvátország 12 felújított Dassault Rafale F3R vásárolt Franciaországtól. A gépek első fele nemrég megérkezett Zágrábba, ezzel pedig dél-nyugati szomszédaink minden eddiginél komolyabb légi képességekre tettek szert.
Ukrajna és az Egyesült Arab Emírségek a hétfőn kiadott közös közlemény szerint befejezte a piacra jutást kölcsönösen megkönnyítő kétoldalú kereskedelmi megállapodás aláírását előkészítő tárgyalásokat.
Szinte a teljes horgásztársadalom gyászolja Tót Gergőt, aki a X. Balaton Carp Cup nevű versenyen veszítette életét, ami a világ legnagyobb horgászversenye.
Az elmúlt években számtalan konfliktus származott abból, hogy a gyalogosok, a futók és a kerékpárosok egymás testi épségét is veszélyeztetve közlekednek a főváros közútjain, parkjaiban vagy éppen a Margitszigeten. A lehetséges megoldási javaslatokról az InfoRádió kérdezte a főpolgármester-jelölteket.
Magyarország versenyképességét erősítik a Neumann János Program 340 milliárd forint keretösszegű pályázatai - hangsúlyozta Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért, felsőoktatásért, szakképzésért és felnőttképzésért felelős államtitkára a Tv2 Mokka című műsorában hétfőn reggel.
A legnagyobb kínai ipari vállalatok 1500 milliárd jüan (212 milliárd dollár, 1 jüan 50,48 forint) nyereséget könyveltek el az első negyedévben. Ez 4,3 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit. Állt a kínai statisztikai hivatal hétvégi jelentésében. A felmérés azokra a vállalatokra terjed ki, amelyek fő tevékenységből származó éves árbevétele m
A Sanofi francia gyógyszeripari vállalat az elemzők által vártnál némileg kedvezőbb működési eredményt ért el a március végével zárult első negyedévben. Derült ki a cég múlt héten közzétett jelentéséből. A Sanofi első negyedéves működési eredménye éves szinten 14,7 százalékkal, 2,84 milliárd euróra csökkent. Azonban így is felülmúlta az elemzők ált