Túlmutatott a támogatás megengedett keretein a Trendmánia című műsorszám december 16-án sugárzott adása, ezzel a TV2 megsértette a törvényi rendelkezést, a Médiatanács emiatt megbírságolta a médiaszolgáltatót. A testület döntött két rádiós frekvenciapályázatról is, mindkét esetben a Radio Plus Kft. lett a befutó. Megsértette a műsorszámok támogatás
Elindult a Kormányinfó. A kormány fontos döntéseket hozott az Alaptörvény módosításával, amely többek között tiltja az elnöknek, hogy kegyelmet adjon gyermekekkel szemben szexuális bűncselekményekben részt vevőknek. A kormány továbbá beavatkozik a benzinkereskedők által alkalmazott magas üzemanyagárakba is, ha azok nem igazodnak a régiós átlaghoz.
Óriási akvizíció készülődik a bányászati szektorban, a BHP Group bejelentette, hogy 31,1 milliárd fontos ajánlatot tett szektortársa, az Anglo American felvásárlására, amivel a világ legnagyobb réztermelője jönne létre - írta meg a Cnbc.
"Kétségtelen, hogy a NATO közös nukleáris missziói gyakorlatának kiterjesztése tényleges fenyegetést jelent" – nyilatkozott a külügyminiszter-helyettes.
A naphire.hu a hét elején számolt be arról, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) figyelmeztetést küldött, ugyanis először találták meg a gyilkos madárinfluenzát a tejben, nagyon magas koncentrációban. Most kiderült: a boltok polcaira is került olyan tej, amelyben kimutatták a vírust.
A legnagyobb hazai foglalkoztatók zöme külföldi tulajdonban van, mégis egy magyar cég volt az, aki a legtöbb embertől szabadult meg 2023-ban. Mi történt? A legtöbb munkavállalót egyetlen év alatt a Magyar Posta Zrt. bocsátotta el (2233 fő), míg utána a Tesco-Global (826 fő) és a Audi Hungaria Zrt. (426 fő) tette utcára a legtöbb embert
A Sziget sajtótájékoztatóján többek között kiderült, hogy Skrillex, Four Tet és Fred Again direkt azt kérték, hogy egy napon léphessenek fel a fesztiválon.
Minden szülő félti a gyerekét, akármennyi idős is. Polgár Tünde fia, Dani most lett huszonkét éves, aminek alkalmából az édesanya megható sorokkal köszöntötte fel.
Magyarországon találhatók olyan nyersanyagok, amelyekből a zöldátálláshoz bizonyos mértékig fedezhető a szükséglet - mondta az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kara Földrajz- és Földtudományi Intézetének egyetemi docense Áder János korábbi államfő Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában, amely elérhető a legnépszerűbb
Ezekben a percekben zajlik a kormányinfó, amelyen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy a kormány nem támogatja, hogy az EU közös adósságot bocsásson ki, és ennek magyarországi jóváhagyását parlamenti minősített többséghez köti. Emellett beszélt még a kínai elnök érkezéséről, üzemanyag-árstopról, és a háborúról is. Cikk
Csütörtökön sajtótájékoztatót tart Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. Az eseményt a HírTV élőben közvetíti.
Alábbi filmajánlónkban igyekeztünk könnyedebb filmeket ugyanúgy ajánlani, mint mély, elgondolkodtató témájú filmdrámákat, sőt, olyan történeteket is, amelyek fontos üzenetek fogalmaznak meg többek között iskolai közösségről, pedagógiáról, hivatásról, álmokról és eszmékről. (Kezdőfotó: Getty Images)
A teremtett világ védelme, megbecsülése, megóvása, tisztán tartása, gyarapítása, és szebbé tétele kulcsfontosságú – mondta Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt
Ma tartja közgyűlését a Mol, az eseményt Hernádi Zsolt, a vállalat elnök-vezérigazgatója nyitotta meg. A Mol-vezér a fokozódó geopolitikai konfliktusokról és Európa kilátásairól beszélt, de szóba került Magyarország és a régió versenyképessége és a zöld átmenet is. A közgyűlésen a részvényesek többek között az osztalék-kifizetésről is szavaztak.
Akkor tud egy társadalom kiegyensúlyozottan működni, ha legfontosabb eleme, a családok és szerves részei, a fiatalok egészségesek – hangsúlyozta Nagy-Vargha Zsófia.
A német Bundesliga 2-ben szereplő labdarúgóklub ügyesen gazdálkodott és sok pénzt sikerült megtakarítania, a magyar edző pedig már azt is tudja, mire költene nagyobb összeget.
A fesztiválszcéna folyamatos változása és a látogatói igények sokfélesége minket is évente újabb fejlesztésekre ösztönöz. Ennek fényében idén is találkozhatunk újabb megoldásokkal a fesztiválon, de a programhelyszínek kialakításánál is több újítást jelentettek be a Sziget szervezői csütörtöki sajtótájékoztatójukon.
Komoly mérnöki feladatot könnyít meg a két vállalat közös fejlesztése: a villamosenergia-rendszerről készített digitális másolat segítségével felgyorsíthatóvá válik az autógyárak energiarendszerének megtervezése, modernizálása.
A Bajnai Gordonék érdekeltségi köréhez tartozó és Magyar Péterék mozgalmának adatkezelésében is felbukkant Estratos Digital GmbH világszerte nyújt szolgáltatásokat baloldali szervezeteknek.
Működése kezdete óta elkötelezett a jótékonyság iránt, és aktív szerepet vállal a helyi közösségek támogatásában a CHERRISK. A biztosítási platform különös figyelmet fordít arra, hogy ügyfelei és követői mellett a munkavállalóit is ösztönözze a nagyobb társadalmi felelősségvállalásra. Ezért idén márciusban egy teljes munkanapot szántak közös önként