A magyar kormányfő beszédet mondott a CPAC jobboldali konferenciáján. Arról is beszélt, hogy ő ha akarná, sem tudná megüzenni a magyar bíróságoknak, hogy mit csináljanak.
A lakáshitelezés a földbe állt tavaly, az állomány kizárólag az államilag támogatott hitelek miatt bővült, de csak minimális mértékben. Hitelkiváltás gyakorlatilag nem volt.
Az IONIQ 5 N esetében a Hyundai Motor egyesítette az Electrified-Global Modular Platformot (E-GMP) az N motorsportban kifejlesztett technológiáival és szakértelmével, hogy maximalizálja az EV nagy teljesítményű képességeit, és biztosítsa, hogy megfeleljen az N három pillérének: Kanyarban száguldozó, versenypálya-képesség és hétköznapi sportkocsi. E
Az alapszerződések módosítása nem feltétlenül szükséges, de hatékonyabb döntéshozatalra van szükség – jelentette ki Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter
Kylie Minogue ausztrál énekesnő is fellép idén a Sziget Fesztiválon, de több új nevet is bejelentettek a csütörtök délelőtti sajtótájékoztatón. Több újítás is lesz idén, fontos, hogy az italok árát igyekeznek a szervezők a tavalyi szinten tartani, és az budget étel kampány is folytatódik, sőt, még olcsóbb, kiadósabb ételek is lesznek, mint tavaly.
Ezekben a percekben zajlik a kormányinfó, amelyen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy a kormány nem támogatja, hogy az EU közös adósságot bocsásson ki, és ennek magyarországi jóváhagyását parlamenti minősített többséghez köti. Emellett beszélt még a kínai elnök érkezéséről, üzemanyag-árstopról, és a háborúról is. Cikk
Magyarország konzervatív sziget az európai progresszív liberális óceánban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a CPAC Hungary konferencián csütörtökön Budapesten.
Az előadó azt is megosztotta, hogy az elmúlt időszak egészségügyi problémáinak hatására most már több időt szentel a rendszeres feltöltődésre, kikapcsolódásra.
A miniszterelnök a jobboldali konferencián arról is beszélt, hogy a progresszív-liberális világszellem elbukott, és most itt az esély, hogy "végre a szuverenisták kora jöjjön el".
Taylor Swift egy nagyon édes titkos üzenetet rejtett el barátja, Travis Kelce számára az egyik számában. Ezzel hivatalosan is megerősítette, hogy a The Tortured Poets Department egyik dala róla szól.A 34 éves slágergyáros pénteken adta ki a The Tortured Poets Department című lemezt, a rajongók pedig gyorsan meghallgatták és megfejtették a 31 dalt.
Paris Hilton és férje, a 43 éves Carter Reum bejelentették, hogy 2023 novemberében béranya segítségével lett egy gyönyörű kislányuk − így már két gyermek büszke szülei. A sztár most azt is elárulta, hogy miért pont a London nevet választotta újszülött kislányának.Paris az iHeartRadio podcastjének, az I Am Paris-nak egy nemrég megjelent epizódjában
Nehéz elképzelni, de akár már a jövő hónaptól életbe léphet a rendelet, amely megtiltaná a pizza, a fagyi és tulajdonképpen minden étel evését éjszaka az észak-olasz nagyvárosban. Az ok egyszerű: a nyüzsgő élet olyan zajjal jár, ami zavarja a pihenésre vágyó helybélieket.
A kormány ezt azzal indokolja, hogy a szabályozást a valósághoz igazítják. Ezzel párhuzamosan alaptörvénymódosítással zárják ki, hogy pedofil kegyelmet kapjon.
Antony Blinken amerikai külügyminiszer csütörtökön Sanghajban elmondta, hogy "egészséges gazdasági versenyre" törekszik Kínával, és felszólította Pekinget, hogy biztosítson egyenlő versenyfeltételeket a Kínában működő amerikai munkavállalók és cégek számára.