A European Cabin Crew Association (EURECCA) egy brüsszeli székhelyű szervezet, amely az európai légiutas-kísérőket és más, a kabinszemélyzethez tartozó munkavállalókat hivatott képviselni. A szervezet fő célja az általa képviselt munkavállalók…
A nagy népszerűségnek örvendő grafénhoz hasonlóan mindössze egy atom vastagságú a vékony aranyréteg, amit egy régi japán technika segítségével állítottak elő, de lehet, hogy ez a technika lesz az anyag veszte is egyúttal.
Kissé gyengült a forint a főbb devizákkal szemben azután, hogy a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 50 bázisponttal 7,75 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben mérsékelte keddi kamatdöntő ülésén.
A magyar orvostársadalom egyre öregszik, 2023-ban már 22,3 százalékos volt a jelenlegi nyugdíjkorhatár betöltése után tovább dolgozó orvosok aránya friss adatok szerint. Egyes megyékben pedig ennél is magasabb, közel 30 százalékos arányt láthatunk. Természetesen a társadalom maga is öregszik, egyre nagyobb arány tesznek ki a 65 év felettiek - 2023-
Az Európai Parlament (EP) megszavazta a kényszermunkával készült termékek kitiltását az EU piacáról. A most elfogadott szabályoknak köszönhetően jobban megéri majd, és könnyebb lesz a javíttatás, kevesebb hulladék képződik, és hátszelet kapnak a javítással foglalkozó vállalkozások.
A kriptopiac közelmúltbeli visszaesése közepette sok befektető, különösen a Binance Coin (BNB) és a Ripple (XRP) nagybefektetői, magas hozamú alternatívákat
A bougainvillea vagy más néven murvafürt egy gyors növekedésű trópusi kúszónövény. Látványos, élénk bíborvörös, piros, sárga és fehér színű virágai két hét alatt kialakulhatnak és sokáig a növényen díszlenek. Nem igényel sok törődést, de figyeljünk oda a teleltetésére és a tavasszal néhány apróságra.
Egyöntetűen rossz lépésnek tartanák a Pénzcentrum által megkérdezett szakértők a benzinárstop újbóli bevezetését, már csak azért is, mert a piaci folyamatokba való beavatkozást nem tartanák most jó ötletnek. Emellett az is kiderült, hogy az a régiós adat, amelyre a kormány most már előszeretettel hivatkozik, némileg azért ferdíti a valóságot. Ennek
Az Európai Parlament jóváhagyta az uniós költségvetési szabályok frissítését, amelynek célja, hogy azok világosabbá, beruházásbarátabbá és az egyes országok helyzetéhez jobban igazodóvá váljanak. Az új szabályok középpontjában a kormányok beruházási képességének védelme, a hitelesség biztosítása a hiány- és adósságcsökkentési mechanizmusok révén, n
A legtöbb munkakörnyezet egyre gyorsabb munkatempót követel meg a munkavállalóktól, és ebben a nyüzsgésében az eredményesség fenntartása és a jó közérzet megőrzése nehezen egyensúlyba hozható kihívásnak tűnhet. Szerencsére a mindfulness, vagyis a tudatos jelenlét gyakorlatai megoldást nyújthatnak mindkét cél egyidejű eléréséhez.
A fideszes politikus Facebook-oldalán kedden közzétett videójában azt közölte, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálatot indított a Lánchíd felújításának ügyében.
A beporzók, vagyis különböző méhek, lepkék, legyek, molylepkék, darazsak és bogarak Európában nagyjából évi 5 milliárd eurónyi munkát végeznek el a mezőgazdaságnak – mégsem vigyázunk rájuk eléggé.
A hitelintézet május 8-án vezeti be a bankkártya használatánál már megszokott, de a bankszámláról indított internet- és mobilbanki átutalásoknál eddig nem létező, szabadon beállítható napi limitösszeget. A lakossági ügyfelek számára nyújtott biztonsági szolgáltatás alapbeállítása a május 8-i induláskor napi 1 millió forint lesz, amit az ügyfelek sa
Legyen szó bikapiacról vagy medvepiacról, az ingyen pénzt mindenki szereti. Éppen ezért összegyűjtöttük azokat a vezető, megbízható alkalmazásokat és platformokat,
Termelői piac a XXI. században címmel szakmai rendezvényt és piacbemutatót szervez fővárosban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Budapesti Corvinus Egyetem.
A Spotify rekordprofitot jelentett az első negyedévre vonatkozóan, és bevétel-, valamint profitsoron is megverte az elemzői várakozásokat. A vállalat részvényárfolyama 13 százalékos pluszba került a jelentés után.
Kalandra hív a tizennyolcadik századi Anglia, ahol a gyilkossággal vádolt Nell a túlvilágról érkező segítőjével leleplezi a királynő ellen szőtt összeesküvést. Kövesse nyomon a tehetséges Mr. Ripley sötét tervét, aki a milliomos apa megbízásából Olaszországból hazahozza a tékozló örököst, hogy helyébe lépjen. Az U. S. S. Discovery utolsó galaktikus
2 milliárd euró kifizetését akadályozza a magyar kormány. A külügyminiszter ezt azzal indokolja, hogy Ukrajnában visszavonnák a Richter tucatnyi gyógyszerének engedélyét.
Készítsünk saját magunk egy vagy két adag körömvirág krémet arckrémnek vagy gyógykenőcsnek vágások, égések esetleg kiütések kezelésére. Egyszerű és egészen biztosan mentes a káros adalékanyagoktól!
A budapesti irodaállomány két új irodaházzal, összesen 26 440 négyzetméterrel bővült az első negyedévben, a teljes budapesti modern irodaállomány meghaladja a 4,377 millió négyzetmétert – tájékoztatott a Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (Bief).
2024. április 27-28. között a Balaton Park Circuit ad otthont a hagyományosan szezonkezdő Laptiming kupának és ezzel hivatalosan is elrajtol a 2024-es pályaverseny szezon. Az eseményt hagyományosan a Hungaroringen rendezte eddig a szervező, de a mogyoródi aszfaltcsík nagyszabású felújítása még jelenleg is folyamatban van, ott leghamarabb csak júniu
Az USA áprilisi bmi-adatai azt mutatták, hogy az üzleti aktivitás tovább nőtt, de lassabb ütemben, ami a gyengébb kereslet jeleit jelzi. Az S&P Global legfrissebb összetett termelési indexe áprilisban 50,9-re csökkent a márciusi 52,1-ről, ami enyhe bővülést és december óta a leggyengébb növekedést jelzi. Mind a feldolgozóiparban, mind a szolgáltatá
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jóváhagyta azt a megállapodást, amely szerint Ukrajna túlnyomórészt vám- és mennyiségi korlátozás nélkül hozhatja be az Európai Unióba a termékeit, köztük a mezőgazdasági termékeket további egy éven át.
Tizenkét éve, hogy leállt a Malév. Azt hiszem, hogy mindenkinek az emlékezetébe égett 2012 február 3., amikor a teljes magyar Boeing 737 flotta elhagyta Ferihegyet, hogy együtt induljanak el Shannonba, Írországba, vissza az ILFC-lízingcéghez. Olyan hamar történt, a mai napig annyi kérdés van a történet körül. Ugyanakkor van néhány egykori Malév gép
Taylor Swift új lemezén minden érdekesebb maguknál a daloknál. Swift sikerének egyik titka, hogy még mindig kortalannak tűnik a kajla, szerelmes kamasz lány szerepében, de hallgatóként 31 dalon át bizony el tud fáradni a szerelem iránti folyamatos sóvárgás.