Képünk illusztráció Fotó: bud.hu A tárcavezető a tájékoztatásában hangsúlyozta, hogy a két ország együttműködésében fontos szerepet játszik a légi közlekedés, ezért üdvözölte, hogy nyártól már Hszian is elérhető lesz Budapestről. "Tehát hat kínai nagyváros és Budapest között közvetlen légi összeköttetés lesz már nyártól" - közölte. "Ez azt hiszem,
A vártnál jóval kedvezőbben alakult az euróövezeti szolgáltatóipar teljesítménye áprilisban, aminek a hatására a kompozit beszerzésimenedzser-index is a becsültnél jobb lett annak ellenére, hogy a feldolgozóipar teljesítmény tovább romlott - derül ki a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet és a Hamburg Commercial Bank (Hcob)
Gyökeres Viktor megállíthatatlan: a 25 éves csatár ebben az idényben eddig 45 tétmeccsen szerepelt a Sporting Lisboaban, a bizalmat pedig 38 találattal és 16 gólpasszal hálálta meg. Könnyen elképzelhető, hogy a magyar felmenőkkel rendelkező futballista a nyáron csapatot fog váltani.
A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek - ezen belül az egyik fontos mutató, a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP - alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest. Az uniós átlag háromnegyedénél jár most Magyarország, míg Csehország 91, Lengyelország 80, Románia 78 százalékos arányt tud felmutatni, miközbe
2023-ban 21 284 darab családi otthonteremtési támogatást folyósítottak, összesen 49 milliárd forint értékben; a folyósított száma 44, összege 47 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
A lap szerint az EP-képviselő mellett Bóka János EU-ügyi miniszter is versenyben van, hogy június után az Európai Bizottság új magyar tagjának jelölje a kormány.
A bővítéssel 20 százalékkal növekedne a gyártási kapacitás, valamint a szerves oldószerekből az eddigi közel 14 és fél ezer tonna helyett 22 ezer tonnányit használnának fel éves szinten.
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 50 bázisponttal 7,75 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben mérsékelte mai kamatdöntő ülésén. Az euró árfolyama délelőtt 395 forint közelében is járt, a kamatdöntést követően 394 forint körül mozgott.
Tavaly nyáron prezentálta az Opel névre keresztelt koncepcióautót, amely meglehetősen extrém megoldásokat kapott. A Grandland második generációján a tanulmányautó több
A bővítéssel 20 százalékkal növekedne a gyártási kapacitás, valamint a szerves oldószerekből az eddigi közel 14 és fél ezer tonna helyett 22 ezer tonnányit használnának fel éves szinten.
A várakozásoknak megfelelően 50 bázisponttal, 7,75%-ra mérsékelte az irányadó kamatot mai ülésén a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa, folytatódott tehát a kamatcsökkentési ciklus az korábbinál azonban lassabb ütemben. A kamatcsökkentési periódus így az év közepére akár le is zárulhat egy időre. A kamatdöntés hátteréről Virág Barnabás, a jegyban
Egyre többet költünk online játékokra ez derült egy új vizsgálatból. Az elmúlt öt évben a háromszorosára emelkedett a játékosok által erre a célra elköltött összeg. A legtöbben egy alkalommal pár ezer forintot fizetnek ki azért, hogy valamelyik internetes felületen játszanak, vannak azonban olyanok is, akik több millió forintot sem sajnálnak erre a
Tehetségnapot és Tehetségkonferenciát szervezett az Első Nyíregyházi Lions Club a Vikár Sándor Zeneiskolában. 13 iskola diákjai szerepeltek, illetve gyönyörködtek társaik produkcióiban. Tekintettel a 10. jubileumi esztendőre, a Nemzeti Tehetség Program szakemberei a tehetséggondozás eredményeiről, feladatairól is tanácskoztak.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jóváhagyta, hogy azok, akik a koszovói szerb Koordinációs Igazgatóság által kiállított útlevéllel rendelkeznek, vízummentesen utazhassanak be az Európai Unióba.
A 2000-es évek gy tucat fiúval kellett csókolóznia Anne Hathawaynek, hogy a film készítői kiderítsék, kivel működik a legjobban a kémia – a színésznőt traumatizálta az a casting ezen része, ma már másképp csinálja, ugyanis nem csak színészként, de producerként is jelen van legújabb filmje készítésének folyamataiban: így ő dönthetett arról, hogyan t
A komplex, három pillérből álló 15 milliárd forintos támogatási programcsomag legfontosabb célja a szolgáltatások minőségének javítása, és a vidéki szolgáltatók gazdasági élénkítése célzott programokon keresztül – írja az MTI, Nagy…
A kenyai nemesítés iránya Magyarországon is követendő példa lehet. Ugyanis a szakemberek először felmérték, hogy milyen tulajdonságokat kell erősíteni a klímaváltozás hatásainak leküzdéséhez, majd ezeknek az igényeknek megfelelően hozták létre az új babfajtát.
Virág Barnabás, az MNB alelnöke beszámolt a keddi kamatdöntés hátteréről és a várható további lépésekről. A hazai folyamatok jól haladnak, de a külső környezet változékony, ezért adatvezéreltek lesznek a döntések a következő hónapokban.
Változtatott kamatcsökkentési politikáján a Magyar Nemzeti Bank, kedd délután Virág Barnabás jegybanki alelnök adott magyarázatot a monetáris politikában beállt változtatásokra, és friss prognózissal is előállt a gazdasági és pénzügyi folyamatokkal kapcsolatban.
A Voyager 1 jó ideig csak értelmezhetetlen halandzsát üzent vissza, bármilyen utasítást kapott is a Földről. Mostanra viszont "magához tért", és hamarosan ismét küldi az adatokat.
Lassan itt van a nyári szünet és beindul a turizmus időszaka, amivel párhuzamosan a diákmunka piac is erőteljesebb lendületet vesz. Évről-évre egyre több diák vállal nyáron diákmunkát, de a legtöbben az irodai és gyakornoki pozíciókat választják. A fizetéseket tekintve még mindig az IT szektor a vezető, ahol az órabér akár az 5 000 forintot is elér
Kissé gyengült a forint a főbb devizákkal szemben azután, hogy a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 50 bázisponttal 7,75 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben mérsékelte keddi kamatdöntő ülésén.
A Nyírvv Nonprofit Kft. 2024-ben ismét nagy sikerrel hirdette meg az "Ültess egy fát a holnapért!" akcióját, amelynek keretében Nyíregyháza lakossága, valamint az önkormányzati fenntartású intézmények díszfákat, díszcserjéket és örökzöldeket igényelhettek. A programra sikeresen pályázók április 20-án kívül még 27-én vehetik át elnyert növényeiket a
A Földön az élet többek között a körülötte található mágneses mezőnek köszönhetően létezhet. De vajon mi történik, ha a műholdakból származó űrszemét sűrűsége annyira megnő, hogy az már elkezdi veszélyeztetni a mező stabilitását?
Kiemelik és restaurálják a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyház monumentális harangját. Speciális módszerrel állítják helyre, így az visszanyeri eredeti hangját, amit majd 2025-ben hallhattunk.
15 fokos a hőmérsékleti különbség Magyarország legkeletibb és legnyugatibb tája között. Egy darabig marad még ilyen az idő, de hétvégére visszatérhet a tavasz.