A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Szaúdi Nagydíjon Dzsiddában.
Élőben jelentkezik be a Cinema City közösségi felületein az Oscar-díjas filmrendező, Deák Kristóf vendégeivel: live streamen elemzik a 96. Oscar-gála eseményeit, magyar idő szerint március 11-én hajnalban. Nemcsak az idei esélyeket latolgatják, hanem felelevenítik saját Los Angeles-i emlékeiket és kulisszatitkokba avatják be az érdeklődőket, hogy m
Az a fajta beleérző, empatikus szeretet, amely nagyon sok nő erőssége, az emberiség jelentős értékének számít - mondta Erdő Péter bíboros, esztergomi-budapesti prímás a Szent Franciskáról elnevezett római címtemplomában bemutatott mise alkalmából.
A népszerű visegrádi hotel után most egy hernádi húsfeldolgozó üzemben is tűz ütött ki. A megközelítőleg kétszáz négyzetméteres üzem a Váradi úton található. Egyelőre arról nincs hír, miért csaptak fel a lángok.
A tizenkettedik országos kortárs képző- és iparművészeti kiállítás június 22-ig lesz megtekinthető a Kecskeméti Katona József Múzeum Cifrapalota kiállítóhelyén.
Tóth Gabi és párja, Papp Máté Bence is a kigyulladt visegrádi Hotel Silvanus vendégei voltak – derült ki Tóth Gabi közösségi oldalán közzétett bejegyzéséből.
A 26 éves holland pilótának ez az idei második és pályafutása 56. futamgyőzelme, mellyel növelte az előnyét az összetett élén. Verstappen sorozatban 43. alkalommal végzett pontszerző helyen és ez karrierje során a 100. dobogós pozíciója, egyben ő a legfiatalabb az F1 történetében, aki elérte ezt a mérföldkövet. Eddig a négyszeres vb-győztes Sebasti
A magyar rendőrség március 11. és 17. között az ország egész területén fokozott ellenőrzést tart, amelynek keretében a biztonsági öv, a gyermekbiztonsági rendszer, valamint segédmotorosok és a motorkerékpárosok esetében a bukósisak használatát fogják nézni.
Orbán Flóra több videóban felbukkan, a magyar kormányfő még a volt amerikai elnöknek is bemutatta gyermekét, aki az édesapja tiszteletére adott koncerten is megjelent.
Március 15-e az 1848-49-es szabadságharcról szól, Petőfi Sándorról, a szabadságról, az hősökre való emlékezésről, a nemzetről kellene szóljon. Azonban hosszú évek óta valami más ez az ünnep. Nem a nemzet együvé tartozásának és a szabadságharc emlékezetének közös ünnepe, hanem inkább afféle politikai felvonulás.
Jön a szezon, ami a lakásfelújításokat illeti, hiszen tavasszal rendre sokan belevágnak otthonuk korszerűbbé, szebbé tételébe. Kapóra jön, hogy olcsóbbak lettek a finanszírozásban segítő hitelek is.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Tudományos szempontból elemezte és értékelte a magyar történelmifilm-gyártás hitelességét, bekapcsolódik a pedagógus-továbbképzésbe, közérthetőségi tréningeket tart a NAV számára, kutatja a Szent István előtti kereszténység történetét a Kárpát-medencében és folytatja a székesfehérvári bazilikában feltárt magyar uralkodók csontanyagának azonosítását
Megtalálták Bruce Lee szobrának maradványait a boszniai Mostarban, miután hétfőn ismeretlenek ellopták. Azóta kiderült, hogy a keresztény-muszlim együttélést hirdető alkotást fémhulladékként akarta az illető értékesíteni.
Magyarország fővárosa régóta Hollywood kedvence: a filmvilág rajong Budapestért annak álomszerű hangulatának, időtlen szépségének és lenyűgöző látványosságainak köszönhetően. De azt tudtad, hogy számos olyan filmet forgattak itt, amik elképesztő sikereket értek el? Mondjuk is, melyek azok!
A tendencia javult tavaly 2023-ban kevesebb baleset történt a vasúti átkelőhelyeken, mint az azt megelőző évben, és további jó hír, hogy a halálos balesetek száma is csökkent. Ez annak is köszönhető, hogy a MÁV országos kampányt indított 2023-ban a vasúti átkelőhelyek biztonságáért, ennek eredménye, hogy kevesebb baleset volt, mint az azt megelőző
A francia rendőrök és a légiforgalmi irányítók már megegyeztek, de több ágazatban még küzdenek a bónuszok kifizetéséért, és ha kell, a munkabeszüntetéstől sem riadnak vissza. A párizsi olimpia szervezőbizottságának vezetője ugyanakkor reméli, hogy nem rontják el a bulit.
A szerencsejátékosokra rámosolyoghatott a szerencse, ugyanis a természetesen a 10. héten is közvetítették a televízióban az ötös lottó számsorsolását. Mutatjuk, most melyik nyerőszámokat húzták ki.
A cékla egy tápláló növény, könnyen termeszthető a kiskertekben is. Ennek ellenére nincs akkora népszerűsége, mint lehetne, sőt a megszokás e faj esetében is korlátozza a felhasználási módjait. Például a levele is ehető, mégis kevesen fogyasztják.
Ha esetleg lemaradtál volna róla, a levegőben már érződik a friss tavaszi szellő illata, és egyre csökkenek a síelésről szóló Instagram-bejegyzések is, ami egyet jelent azzal, hogy hamarosan itt a nyár és vele együtt jön a fürdőruha szezon is. Ha esetleg már lefoglaltad a nyári vakációdat, akkor kezdheted nézegetni a 2024-es bikinitrendeket is.