2024. március 9. szombat

márc. 9
19:00
A Csemadok hűségesen szolgálta a felvidéki magyar identitás megerősítését (Magyar Nemzet)
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Érsekújvárott, mondott beszédet a Csemadok megalakításának 75. évfordulója alkalmából.
márc. 9
19:03
A NÉBIH közbelépett: termékek tucatjával akarták átvágni a magyar vásárlókat, mutatjuk a listát (Promotions)
Több alapélelmiszer is a listán van, de a WC-papír is felkerült.
márc. 9
19:06
Ferenc pápa szerint Ukrajnának tárgyalnia kellene (Infostart)
Ferenc pápa egy interjúban kijelentette: Ukrajnának elég bátornak kell lennie a "fehér zászlóhoz", és tárgyalnia kellene a két évvel ezelőtt Moszkva által indított teljeskörű inváziót követő, tízezrek életét követelő háború lezárásáról.
márc. 9
19:06
Szívszaggató dolog derült ki Matthew Perryről, sosem teljesült az utolsó kívánsága (ATV)
Mint ismert, a Jóbarátok című sikersorozat színésze tavaly október végén váratlanul, mindössze 54 éves hunyt el a Los Angeles-i otthonában.
márc. 9
19:06
Ferenc pápa szerint Ukrajnának tárgyalnia kellene (hirado.hu)
A pápa hangsúlyozta, hogy a tárgyalásokat a nagyhatalmak segítségével kell lefolytatni.
márc. 9
19:06
Donald Trump: Orbán Viktornál senki sem okosabb vagy jobb vezető (Demokrata)
"Nem egy ellentmondásos figura, mert ha elmondja, hogyan lesz, akkor az úgy is lesz."
márc. 9
19:06
Amerikai újságíró: Trump és Orbán a nyugati civilizáció vezetői hangjai (Mandiner)
Le Cohen szerint a magyar miniszterelnök fellép az EU zsarnoksága ellen.
márc. 9
19:06
Elszabadult egy bika a Dunántúlon (Magyar Nemzet)
Emiatt Enying–Balatonbozsok és Balatonakarattya között rendőrök irányítják a forgalmat mindkét irányba.
márc. 9
19:06
"Megszólaltak a riasztók, és kitereltek minket" – képek a visegrádi szállodatűz helyszínéről (Telex)
A Telex riporterei a helyszínen több vendéggel is beszéltek, akinek nincs hol aludnia, azt a környéken helyezik el. A Hotel Silvanus igazgatója szerint jelentős a kár, de az újjáépítés már el is kezdődött. Elektromos hiba okozhatta a tüzet.
márc. 9
19:12
Jól járunk az infláció zuhanásával (ProfitLine)
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján 2024 februárjában 3,7 százalékra mérséklődött az infláció.
márc. 9
19:15
Most derült ki: brutálisan megemelte a kormány a pilóták bérét – akár három milliót is kereshetnek a képzettebbek (vg.hu)
"Tudásuk, szolgálatuk kulcsfontosságú Magyarország biztonságának védelmében. Ezért jelentős - decemberig visszamenőleges - béremelésükről döntöttünk" – közölte a honvédelmi miniszter egy közleményben. Ezzel a legtapasztaltabb pilóták bére így átlagosan másfél millió forintról két-három millió forintra is emelkedhet beosztástól, a repülő szolgálatba
márc. 9
19:15
A 10 legjobb vaníliás parfüm, melynek az illata rendkívül szexi és elragadó (Glamour)
A vaníliás parfüm mindig megbízható opció lesz bármilyen alkalomra, legyen szó egy randevúról, egy átlagos napról az irodában, vagy egy estéről a csajokkal. Egyesek talán túlságosan nyálasnak, vagy egyszerűnek tartják őket, ne felejtsük el, hogy a vaníliás illatoknak bizonyítottan nyugtató hatásuk van, emellett képesek a csábítás és az izgalom foko
márc. 9
19:15
Mi a legnagyobb félelmed? Ebből a tesztből rögtön kiderül (BorsOnline)
Izgalmas dolgok derülhetnek ki rólad. Ne hagyd ki!
márc. 9
19:18
Újabb Boeing-baki: félig nyitott raktérajtóval érkezett meg az egyik gépük (Blikk)
Ismét az Alaska Airlines egyik járata került a figyelem középpontjába, miután a légitársaság egyik repülője kinyílt raktérajtóval landolt az oregoni Portland repülőterén.
márc. 9
19:18
Újabb megdöbbentő felvételek kerültek elő a Magyarország fölött lebegő ufóról (Ripost)
A légi eszköz a falubeliek szerint egy földönkívüli űrhajó.
márc. 9
19:18
Megszületett Adam Devine és Chloe Bridges első gyermeke (Mafab)
Világra jött Adam Devine és Chloe Bridges első gyermeke. A kisfiút Beau névre keresztelték.
márc. 9
19:18
Magyar zongoravirtuóznak is van oka izgulni az Oscar-gála miatt (Magyar Nemzet)
Világszerte hatalmas sikert aratott a spanyol Pablo Berger rendezte Robot Dreams.
márc. 9
19:20
Orosz Szu–25-ös vadászgépek támadtak meg ukrán állásokat (Magyar Nemzet)
Az orosz–ukrán háború folytatódik a levegőben is.
márc. 9
19:21
Végig vezetve verte a Mosonmagyaróvárt, az FTC lesz a Győr ellenfele a Magyar Kupa döntőjében (m4sport.hu)
Összejött az álomdöntő a női kézilabda Magyar Kupában. A címvédő FTC-Rail Cargo Hungaria 29–25-re győzte le a Motherson Mosonmagyaróvárt és készülhet a vasárnapi, Győr elleni ütközetre.
márc. 9
19:21
Imádnivaló gesztus: nagyon édes, ami Sarolta hercegnő nevéről derült ki (Femcafe)
A kis Sarolta hercegnő az angyali báj földi megtestesítője, ráadásul még a neve is aranyos dolgot rejt magában.
márc. 9
19:21
Donald Trump: senki sem jobb, okosabb vagy jobb vezető, mint Orbán Viktor (SzMo)
A volt amerikai elnök szerint a magyar kormányfő "a főnök... egy nagyszerű, fantasztikus vezető Európában, sőt az egész világon".
márc. 9
19:21
Pásztory Dóri: Nem fér bele, hogy egy edző Messengeren kommunikáljon a 15 éves tanítványával (WMN)
Az a vezető, aki elutasítja annak lehetőségét, hogy a sportágában dolgozók a lehető legmagasabb szintű képzést és tájékoztatást kapják a gyerekek védelme érdekében, Pásztory Dóri szerint nem alkalmas a sportága irányítására.
márc. 9
19:24
Hatalmas sikernek tűnik az új rendszer, tömérdek mennyiségű vármegye- és országbérletet adtak el a héten (ATV)
Az új tarifa- és kedvezményrendszer első hetében több mint háromszázezret váltottak a vármegye- és országbérletekből, és több mint 20 ezer darabot ezek napijegy változataiból - közölte a MÁV-Volán-csoport az MTI-vel szombaton.
márc. 9
19:24
Ferenc pápa: Ukrajnának tárgyalnia kellene (Demokrata)
Ukrajnának elég bátornak kell lennie a fehér zászlóhoz, mondta a katolikus egyházfő.
márc. 9
19:24
Gesztesi históriák (Magyar Mezőgazdaság)
Várgesztesen minden kő a várban, és a falu körüli erdőgaléria hatalmas, öreg fái is az évszázadok során itt élő, harcoló és vadászó emberek érzéseit, élményeit, vágyait és természetesen legendáit őrzi, suttogja a látogatóknak.
márc. 9
19:30
"Jelentős a kár" – összetörten nyilatkozott a visegrádi Hotel Silvanus igazgatója a szombati pusztító tűzesetről (BorsOnline)
Jelentős kárt okozott a szombati tűz.
márc. 9
19:30
A Monarchiában született belsőépítész álmodta meg Trump pompás villáját, ahol Orbán Viktort is vendégül látta (Mandiner)
A hatalmas floridai Trump-rezidenciába kevesen nyernek bebocsátást a külföldi politikusok közül.
márc. 9
19:30
Elképesztően népszerű a most bevezetett vármegye- és országbérlet: egy hét alatt több mint háromszázezren vettek (Roadster)
Elég jó ajánlat!
márc. 9
19:33
Így készíts szuperegészséges gyömbérshotot pofonegyszerűen! (Life)
Nem mindegy, mivel indítjuk a napot ahhoz, hogy egészséges legyen az anyagcserénk. A gyömbér kitűnő választás lehet, pléne, ha shot formájában fogyasztjuk.
márc. 9
19:33
Így nézne ki az HBO saját Dűne-sorozata, nyálcsorgatva ámulnak rajta a rajongók (Promotions)
Belepillanthatunk, milyen lenne az HBO Dűne-sorozata.
márc. 9
19:36
Orbán Viktort elkísérte a 19 éves lánya is Donald Trumphoz (Blikk)
Orbán Viktor egyik lánya is elkísérte Magyarország miniszterelnökét az Egyesült Államokba.
márc. 9
19:36
Friss! Az Ötöslottó nyerőszámai a 10. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták az Ötöslottó 10. heti nyerőszámait, a sorsolást pedig ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Vajon elvitte valaki a 200 milliós főnyereményt?
márc. 9
19:36
Potápi Árpád János: A Csemadok hűségesen szolgálta a felvidéki magyar identitás megerősítését (hirado.hu)
A Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Érsekújvárott mondott beszédet a Csemadok megalakításának 75. évfordulója alkalmából.
márc. 9
19:36
Ferenc pápa az orosz-ukrán háborúról: Amikor látjuk, hogy vereséget szenvedünk, bátornak kell lenni a tárgyaláshoz (Telex)
A katolikus egyházfő egy interjúban a "fehér zászló bátorságáról" beszélt, amikor arról kérdezték, Ukrajnának tárgyalnia kellene-e a békéről Oroszországgal.
márc. 9
19:39
Kihalás veszélyeztet egy békefajt a franciák gasztronómiai szeretete miatt (vg.hu)
Tudósok követelik ezért Macrontól, hogy vessen véget a békák kizsákmányolásának.
márc. 9
19:42
Így befolyásolják a nyugdíjas nők helyzetét a demográfiai és kereseti tényezők (Portfolio)
Milyen helyzetben vannak a nők a magyar nyugdíjrendszerben? A válaszhoz egyrészt elemezni szükséges a demográfiai folyamatokat, másrészt az egyenjogúság egyik fő pillérének, az egyenlő munkáért egyenlő bér általános elvének érvényesülését (a kereseti rés alakulását), és ennek törvényszerű következményeit a nyugdíjak összegének (a nyugdíjrés mértéké
márc. 9
19:42
Így nézheti vasárnap délután élőben Sulyok Tamás köztársasági elnök ünnepélyes beiktatását (ATV)
A közmédia több csatornája is élő adásban közvetíti Sulyok Tamás ünnepélyes köztársasági elnöki beiktatását. A ceremónia az M1-en és a Dunán, valamint a Kossuth rádión követhető - közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája pénteken az MTI-vel.
márc. 9
19:42
Az olívaolaj lett a legtöbbet lopott termék a spanyol boltokban (444.hu)
A boltok elkezdték a nagy, ötliteres palackokat a polcokhoz kötni.
márc. 9
19:42
Háborúra készül Donald Tusk (Mandiner)
A lengyel miniszterelnök szerint a béke ideje lejárt.
márc. 9
19:42
Három hónapon belül kártérítést kaphatnak a Cryptopia-saga áldozatai (BitcoinBázis)
A Cryptopia kriptotőzsdét 2019-ben érte kibertámadás, amely során több millió dollárnyi ügyfélvagyont loptak el a platformról. A jogosult felhasználók a
márc. 9
19:42
Kétgólos hátrányból állt fel Kerkez Milos csapata a Premier League-ben (Telex)
A Bournemouth a 91. percben egyenlített a sereghajtó Sheffield United ellen.
márc. 9
19:45
A címvédő Ferencváros lesz a Győr ellenfele a döntőben (Infostart)
A címvédő Ferencváros lesz a bajnok Győri Audi ETO KC ellenfele a női kézilabda Magyar Kupa vasárnapi döntőjében, miután a második szombati elődöntőben 29-25-re nyert a Mosonmagyaróvár ellen Tatabányán.
márc. 9
19:45
Visegrádi tragédia: Tóth Gabi elárulta, mit tettek szerelmével (Metropol)
Az énekesnő nem sokkal a tűz előtt hagyta el a hotelt.
márc. 9
19:45
10 sztár, aki az évek során teljesen felismerhetetlen lett: mintha egy másik embert látnánk (Joy)
Óriási változásokon megy keresztül az arcunk és a testünk, ahogy telik az idő.
márc. 9
19:45
"Rám nézett, és felvettük a szemkontaktust" - földöntúli élményről számolt be Miley Cyrus (BorsOnline)
Hátborzongató részletességgel mesélte a történteket.
márc. 9
19:45
Videó: Visszavonulnak a Remény Farm sztárjai, a sok szereplés helyett a családalapításra koncentrálnak (SzMo)
Juhász Anna és Goldmann Dávid a hírnév hajszolása helyett mással szeretnének foglalkozni. Úgy érzik, hogy elkanyarodtak attól, amit eredetileg akartak csinálni.
márc. 9
19:48
A Nato elleni háborúra készülhet Vlagyimir Putyin (Blikk)
Külföldi sajtóértesülések szerint NATO elleni háborúra készíti fel katonáit Vlagyimir Putyin a balti-tengeri térségben.
márc. 9
19:48
"Ez aztán az édes élet" - Bódi Sylvi meztelenül fürdőzött (Ripost)
A sztár friss fotót mutatott magáról.
márc. 9
19:48
Ez okozhatta a tüzet a visegrádi Hotel Silvanusban (Mandiner)
Jelentős károkról számolt be a szálloda igazgatója.
márc. 9
19:48
Hogy kerültünk mind ide? Az univerzum története megadja a választ (Helló Magyar)
A világegyetem már 13,8 milliárd éve fejlődik, de hogyan kerültünk pontosan ide?

Keresés