Mozgó bankfiókot indít az OTP – jelentette be a hitelintézet. Mint jelezték, a 10 ezer fő feletti települések 90 százalékában működik fiókjuk. Most olyan helyekre is elhozzák az ügyintézést, ahol ez eddig elérhetetlen volt. Ígéretük szerint a nyitvatartást is rugalmasan igazítják az ügyfelek igényeihez
Az autó a téli tesztelés alkalmából mutatta be eme tulajdonságát. A róla készült videó tanúskodik arról, hogy a jármű hidraulikus felfüggesztése nemcsak arra képes, hogy megemelje az autót, hanem arra is, hogy ide-oda billegtesse. Meghökkentő látványt nyújt, amint az elektromos luxusmonstrum elkezd ide-oda rángatózni, de a kínai gyártó szerint ez n
A medvepiac egyik legkelendőbb terméke volt a kriptovaluta piacon a tokenizált kincstárjegy, mely megvédte a felhasználókat a volatilis piaci környezettől
A kézi váltó megszűnt, a nagy Volkswagen legfontosabb motorjai továbbra is benzinesek és dízelek, de kipróbáltuk a konnektoros hibridet is, ami az utóbbiak környezetbarát alternatívája lehet.
Részvétlenül peregnek a percek, órák, napok, az idő múlása valósággal fojtogatja a Surányi családot, mindannyian szemük fényéért, a 14 éves Melisszáért imádkoznak. Több hónapnyi találgatás és orvoshoz járás után decemberben a legagresszívabb típusú agydaganatot diagnosztizálták a tininél. A hír villámcsapásként érte az öt gyermeket nevelő családot.
Nagyságrendileg 20 ezer új építésű lakóingatlan áll kivitelezés alatt, amiből a mostani szerződésekből kiindulva az idén megközelítőleg 15 ezer készülhet el, ezzel párhuzamosan 180 ezer lakást újíthatnak fel – prognosztizálja az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége.
Heikki Kovalainen betegség miatt nem állt rajthoz a Japán Rally bajnokság szezonnyitó versenyén a hétvégén, a finn médiának a 42 éves versenyző részletesen is beszélt a problémáról.
Az európai városokat olyan jellegzetes történelmi épületek határozzák meg, mint például a párizsi Eiffel-torony vagy a londoni Big Ben. Néhány város pedig ultra-modern felhőkarcolókkal vonzza a látogatókat.
Andrej Babis, a cseh ellenzéki ANO mozgalom elnöke egy kakassal készített videóban utasította vissza, hogy Ukrajnából származó gabonát szállítsanak Csehországba. A volt cseh miniszterelnök azzal vádolja a jelenlegi cseh kormányt, hogy az támogatja a multinacionális vállalatokat és az ukrán oligarchákat, akik az ukrajnai földterület 28 százalékát bi
A múlt hét végén, Lanzarotén megrendezett kilenc futamból a Team Nika négyet megnyert a 2024-es 44Cup első versenyén. A 2024-es évadot nyitó 44Cup Calero Marinas verseny végig erős szélben zajlott, a körülmények leírására legyen elég annyi, hogy senki sem emlékezett olyan eseményre, amely során minden futamon a legkisebb orrvitorlát (J3) kellett vo
Az orosz hadsereg kedden ágyúzta a kelet-ukrajnai Harkiv megyét és a déli Herszon várost, mindkét régióban áldozatokat szedtek a támadások a civil lakosok körében - közölték helyi kormányzók.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A miniszter szerint a feloldások oka, hogy a bizottság egy nagyon alapos vizsgálatot követően több területen is elfogadta a magyar kormány önértékelését.
2024-ben ismét várják a nevezéseket a Siemens Media Award versenyen. A díjjal ebben az évben is a technológia területén kimagaslót alkotó újságírók és tartalomkészítők munkáját kívánják elismerni, hazánkban, valamint nyolc további, közép- és kelet-európai országban (Ausztria, Bulgária, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Szerbia, Szlovákia és
Az eszmecsere kijózanító képet rajzolt a területről: még nem tartunk ott, hogy a gép helyettesíti az embert, ugyanakkor bagatellizálni sem lehet a világra gyakorolt hatását.
Taylor Swiftnek akad néhány elvárása új szerelme irányába, de a szabályokat azért hozta létre, mert szeretné, ha ez a kapcsolat nem érne véget pár éven belül.
Hétfőn meghaladta a tízezret a modern napelemes rendszerek létesítését támogató pályázatra beérkezett támogatási kérelmek száma, és biztosra vehető a további növekedés, hiszen az előregisztrációs körben 27 ezernél többen jelentkeztek a zöldenergia tárolását és termelését ösztönző kiírásra.
Bruce Willis felesége nem szokott törődni azzal, hogy milyen cikkek jelennek meg róluk, de itt már betelt nála a pohár. El akarta mondani mindenről az igazságot.
Társadalmi vitára bocsátották a helyi önkormányzatok jogszerű gazdálkodásának helyreállításáért felelős önkormányzati csődbiztosról szóló kormányrendelet tervezetét – derül ki Dukai Miklós, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) önkormányzati államtitkárának közleményéből.
A Tesco megemeli az angliai dolgozók fizetését, a lépésre részben amiatt van szükség, mert emelkedik a minimálbér, a kiskereskedelmi láncok pedig próbálják megtartani a dolgozóikat, írja a BBC.
Az már régóta köztudott, hogy Szoboszlai Dominik új taggal bővítette az autógyűjteményét, azt azonban eddig nem lehetett tudni, pontosan mivel. Most azonban egy szemfüles rajongónak köszönhetően erre a rejtélyre is fény derült.
2023-ban a GDP 0,7 százalékkal maradt el az előző évitől, és a Portfolio vezető makrogazdasági elemzője egyelőre nem lát olyan jelet, amely arra utalna, hogy az európai gazdaság "föltámadna". Inkább a belső lakossági kereslet felpörgése segíthet.
Korábban is volt már példa a Facebook leállására, 2021-ben több órán keresztül nem lehetett használni az oldalt, ami meg is látszott a felhasználók viselkedésén.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Spirit FM-en arról beszélt: abban reménykedik, hogy kifelé tartunk a “hét szűk esztendőből", ugyanakkor úgy véli, hogy az uniós átlaghoz hasonlítva Magyarországnak nincs miért szégyenkeznie.