Az újságírók ellen visszaélésszerűen alkalmazott kémszoftverek problémáját és a magyarországi szuverenitásvédelmi törvényt is kiemelte az Európa Tanács jelentésében, mely szerint az európai országok közül csupán négy, Dánia, Németország, Írország és Svédország biztosít jó munkakörülményeket az újságírók számára.
A Formula 1 már évtizedek óta szponzorok százait vonzza. Az utóbbi években sportág vezetői egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek fiatalok bevonzására. Ezzel párhuzamosan megjelentek a fintech szponzorációk is, amelyek kifejezetten ezekre az új rajongókra fókuszálnak. A magyar sikerrel induló Formula 1 szezon nem csak a versenyzés izgalmaival adhatott b
A korábbi köztársasági elnökök példájával szemben, Sulyok Tamás, a legnagyobb csendben, ünnepség nélkül vette át a köztársasági elnöki pozíciót a mai napon.
Az OMV 99 magyarországi benzinkútja vény nélkül kapható gyógyszereket, étrend-kiegészítőket és orvostechnikai eszközöket is árul tavasztól - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
Tehát, illegális migrációval kapcsolatban egy ilyen tilalmi intézkedést akar elfogadni az Európai Unió. Magyarország a leghatározottabban tiltakozik ez ellen az intézkedés ellen.
Továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot a Japan Credit Rating Agency, a japán hitelminősítő megerősítette Magyarország "A-" besorolását stabil kilátás mellett - közölte a pénzügyminiszter a Facebook oldalán kedden.
Kedd délután váratlan hiba lépett fel a Facebook-on. A felhasználók jelentős része nem tud belépni a fiókjába. Az Instagrammal és a Messengerrel is problémák vannak. Előbbi többeknél nem tud frissülni.
Extrát nem kérünk, csak azokat a jogokat adják vissza, amelyekkel már rendelkeztek a kárpátaljai magyarok – mondta a magyar külgazdasági és külügyminiszter.
Alkotmányjogi panasz benyújtására biztatja a háztartási méretű napelemes kiserőművek (HMKE) üzemeltetőit a Napelem-felhasználók Érdekvédelmi Platformja (NÉP Egyesület) – írja a hvg.hu.
Új megoldást vezet be az OTP Bank, hogy olyan településeken is biztosítsa a személyes ügyintézés lehetőségét, ahol nem rendelkezik állandó bankfiókkal. A most bejelentett Mozgó Bankfiók Békéscsaba környékén teljesít majd szolgálatot. Az új mozgó bankfiók egy hagyományos kézpénzmentes bankfiókkal azonos szolgáltatási kört kínál az ügyfelek számára.
Ahogy azt korábban az atv.hu megírta, az Orbán-kormány ismét módosította a "a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet Magyarország egész területére történő elrendeléséről, valamint a válsághelyzet elrendelésével, fennállásával és megszüntetésével összefüggő szabályokról szóló" rendeletét. A válsághelyzet március 7-én véget érhetett volna, azonban
Orbán Viktor kormányfő egyik leghangosabb kritikusát látnák a NATO élén. Mi történt? A magyar kormány nem tudja támogatni, hogy Mark Rutte holland ügyvezető miniszterelnök legyen a NATO következő főtitkára – mondta a magyar külügyminiszter keddi sajtótájékoztatóján. Miért? "Természetesen nem tudjuk támogatni egy olyan ember megválasztását a NATO fő
Oroszország és Kína azt fontolgatja, hogy 2033-35 között atomerőművet telepít a Holdra - mondta kedden Jurij Boriszov, az orosz űrügynökség, a Roszkozmosz vezetője, írja a Reuters.
A Sámándombtól indul a magyar kör, újra a programban Budapest belvárosa, de a Kékestető és pécsi Bárány út fog dönteni. Sagan és Cavendish már az indulók között van.
Kolozsváron nyit informatikai központot a BMW Group, ebből a célból a német autógyártó vegyesvállalatot hoz létre az NTT Data Románia informatikai céggel - írta a Ziarul Financiar a cég közleménye alapján.
Orbán Viktor egytől-egyik kipróbált, tapasztalt és lojális szakemberekből verbuvált "Vének tanácsát", akik fontos döntésekben segítik a miniszterelnököt a jövőben.
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2023 negyedik negyedévében a nyers adatok szerint nem változott, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Tovább kell növelni a védelmi képességeket a szövetség keleti szárnyán - hangsúlyozta Andrzej Duda lengyel és Gitanas Nauseda litván elnök kedden a Dragon-24 fedőnevű lengyelországi hadgyakorlaton.
Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Karmelita kolostorban fogadta Mathias Cormannt, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkárát - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Egy Szingapúrban tartózkodó német tábornok figyelmetlensége vezetett a lehallgatási botrányhoz, amelynek keretében nyilvánosságra került egy hangfelvétel, amelyen német katonai vezetők a Krími híd lerombolásának lehetőségét elemezték - ismertette kedden Boris Pistorius német védelmi miniszter az MAD katonai hírszerzés első vizsgálati eredményeit az