Azután, hogy hétfőn közel egyéves mélypontra esett a forint az euróval szemben 396,3-nál, kedden reggel minimálisan erősödött 395,5-ig, majd ismét gyengült arra a hírre, hogy megerősítette a KSH: a negyedik negyedévben tényleg stagnált a magyar gazdaság. Az euró jegyzése 396 fölé lendült, azaz csaknem új egyéves mélypontról beszélhetünk.
A lendületmagnitúdó skála szerinti 5,4-es erősségű földrengést jelentettek keddre virradóra Irán délkeleti, Pakisztán déli részével határos régiójából, áldozatokról és károkról nem tudni.
„Olyan forradalom ez, mint az elektromosság megjelenése, csak még annál is mélyrehatóbb” – hangzott el a győri Széchenyi István Egyetem Spinoff Klubjának évadnyitó pódiumbeszélgetésén, ahol a mesterséges intelligencia (MI) üzleti felhasználási lehetőségeit vitatták meg a technológiával foglalkozó szakemberek. Az eszmecsere kijózanító képet rajzolt
Elindult a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz 3.2.1 kiemelt projektjének legfrissebb szakasza, amelyben vállalkozások további 15 milliárd forint értékű támogatásra pályázhatnak munkahelyi képzéseik megvalósításához – jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A két Nobel-díjjal is elismert tudós életéről készült, eredeti dél-koreai musicalt június 1. és július 28. között játsszák majd a Charing Cross Theatre-ben.
Drasztikus mértékben csökkent a csapadék mértéke, és ez már nem csak ezt a népszerű helyet, hanem más, a turizmus szempontjából is jelentős területet sodort veszélybe.
Vilmos walesi herceg és Katalin walesi hercegné londoni rezidenciája, a Kensington-palota 1A lakosztálya nemrég amiatt került a címlapokra, miután kiderült, hogy a pár szokatlan alvási rendet tart lakhelyén.Bár Vilmos herceg és Katalin hercegné egy időre visszavonultak nyilvános kötelezettségeik elől (a walesi herceg nemrég tért vissza a szolgálatb
Mától újabb 15 milliárd forintos csomagra pályázhatnak a vállalkozások munkahelyi képzéseik megvalósításához. Az uniós forrásokból megvalósuló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz 3.2.1 kiemelt projektjének célja, hogy a vállalatoknak nyújtott – feltételesen visszatérítendő – támogatásokon keresztül segítse munkavállalóik képzés
A friss adatok szerint már a bolgárok is megelőztek minket az egy főre jutó fogyasztásban, így oda a 2022-es utolsó előtti hely is. 2023 első három negyedévében a bolgár lakossági fogyasztás több mint 6 százalékkal nőtt, míg a magyar 3,6 százalékkal csökkent.
„100 nap az egészségedért” elnevezéssel Országos Kórházi Egészségkihívást indít a hazai fekvőbeteg-ellátó intézmények dolgozói számára a Magyar Kórházszövetség a Belügyminisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága támogatásával!
A görög bankmentő alap meghirdette a Piraeus Bankban lévő 27%-os részesedését, a mintegy 1,3 milliárd euró értékű csomagot hétfőn több mint háromszorosan túljegyezték - közölték a Reutersnek az ügyhöz közel álló források.
"A gyermekek ellen elkövetett abúzus megelőzésének első lépése a felvilágosítást" mondta el Népszavának Herczog Mária, szociológus. Ezt azzal kapcsolatban közölte, hogy a Belügyminisztérium arról tájékoztatott, mindenféle gyermekekkel foglalkozó intézményvezetőnek kötelező lesz a pszichológiai vizsgálat.
Ahogy a világ vízesései általában a magaslatokról zúdulnak a mélybe, úgy a természet néha különleges csodákkal lep meg minket. Ezzel a gravitációt meghazudtoló jelenséggel csak kevés helyen találkozhatunk, hiszen csak ott tud végbemenni, ahol elég erős szél fúj ahhoz, hogy úgy lássuk a vízesések visszafelé folynak.
Az alaposan bepálinkázó dobos visszavonulás helyett támadást vezényelt, a honvédseregek először mutatták meg a bennük lakozó fenevadat, Damjanich a Tisza partján is nagyot harcolt.
A tajvani fegyveres új, erős, drónelhárító fegyvert rendszeresít. A SKYNET ADS fegyvert a tajvani DronesVision cég fejlesztette ki. Futurisztikus lőfegyverformája olyan sci-fi filmekre emlékeztet, mint a Terminátor. Ergonomikus kialakítása megkönnyíti
Megjelent a kormány társadalmi egyeztetési felületén egy rövid energiaügyi minisztériumi rendelettervezet, amelyből az derült ki, hogy kis mértékben változnak az energiahatékonysági járulék megfizetésének szabályai. Az EKR rendszer lehetőségeiről, eredményeiről és a hitelesített energiamegtakarítások tőzsdei értékesítési lehetőségeiről is szó lesz
Az eredeti együttműködést még Jimmy Carter kötötte Teng Hsziao-pinggel. Évtizedeken át működött, most azonban veszélyben a folytatás. A világ szegényebb lesz, ha a politika a tudományt is ellenőrizhetetlenül behálózza.