2024. március 5. kedd

márc. 5
9:30
Kínai Népi Gyűlés: A kormány 5 százalék körüli GDP-növekedési célt tűzött ki 2024-re (hirado.hu)
Kína még mindig fejlődő ország, és hogy az 5 százalék körüli gazdasági bővülés összhangban van a kínai gazdaság növekedési lehetőségeivel, valamint a Kína rendelkezésére álló erőforrásokkal.
márc. 5
9:30
Magyarország 2024: nyitás után 2 nappal már ellopták a Fénydóm egyik látványosságát (Pénzcentrum)
Két nappal a megnyitó után elloptak egy attrakciót a Biodómban megrendezett Fénydómból. A szervezők szerint az egész dóm be van kamerázva, így hamar meglesz a tettes, ha nem jelentkezik önként.
márc. 5
9:30
Tour de Hongrie: Peter Sagan is starthoz áll (Magyar Hírlap)
A 34 esztendős szlovák sprinter országúton háromszor; 2015-ben, 2016-ban és 2017-ben is világbajnok lett.
márc. 5
9:30
A magyarok többsége Trump győzelmét tartaná jobbnak Magyarország szempontjából (Demokrata)
A baloldali választók negyede (26 százalék) is Trump sikerének szorít.
márc. 5
9:30
Varga Mihály: Magyarország továbbra is befektetésre ajánlott (Demokrata)
A japán hitelminősítő megerősítette Magyarország "A-" besorolását stabil kilátás mellett.
márc. 5
9:30
Hetvenegy év után kapcsoltak az oroszok: nem a Nyugat ölte meg Sztálint? (Mandiner)
Kéréssel fordultak az orosz titkosszolgálathoz, az FSZB-hez, illetve a legfőbb ügyészhez, hogy "vizsgálják ki a nyugati titkosszolgálatok érintettségét Joszif Sztálin halálában".
márc. 5
9:30
Trump győzelmét szeretnék a magyarok (Magyar Nemzet)
Még a baloldali szavazók negyede is a korábbi elnöknek szorít.
márc. 5
9:30
A Szafari Rallyn is kilenc Rally1-es autó áll rajthoz (Racing)
Megjelent a Szafari Rally nevezési listája, melyen rekord kevés nevező szerepel, kilenc Rally1-es autó áll rajthoz, míg a WRC2-ben 13-an indulnak.
márc. 5
9:30
Pert indít az Origo ellen Jámbor András (Media1)
A képviselő ellen tavaly óta folyik lejáratókampány, a mozgalmát a pedofíliával akarják összemosni.
márc. 5
9:32
Amikor nem a léc, hanem a látvány rezeg (Magyar Hírlap)
Betegségeket jelezhetnek a szokatlan szemmozgások.
márc. 5
9:32
Kifakadt a La Repubblica, az olasz lap nem érti, Orbánt miért "kényeztetik" (Mandiner)
Az olasz lap szerint jobb lenne Ursula von der Leyennel szövetkezni, mint Orbánnal.
márc. 5
9:36
Tovább ralizik a magyar tőzsde új sztárja (Portfolio)
A tegnapi 16 százalékos emelkedés után 6 százalékos pluszban van ma reggel az Autowallis részvénye, a blue chipek esetében azonban vegyes a kép: emelkedik a Richter és a Mol, esik az OTP és a Magyar Telekom.
márc. 5
9:36
Lebutítja régebbi modelljeit a Nissan (autopro)
Sokan felháborodtak a döntés miatt.
márc. 5
9:36
Katonai segítségnyújtásról szóló egyezményt írt alá a Maldív-szigetek Kínával (Magyar Hírlap)
Az egészségügyi tárca egy nappal korábban arról adott hírt, hogy Kína 12 mentőautót adományozott a Maldív-szigeteknek.
márc. 5
9:36
Tudják még fokozni: Nem verte nagydobra ezt a súlyos lépést Orbán Viktor (Nyugati Fény)
Orbán Viktor meghosszabbította
márc. 5
9:36
Hiába ígérte meg Karácsony, nem lett kevesebb a patkány Budapesten, épp ellenkezőleg (Mandiner)
Ha a folyamatos irtás csak egy rövid időre is megakad, robbanásszerűen kezd növekedni az állomány.
márc. 5
9:36
Svájci konténerhajót találtak el a húszik (Telex)
Hírfolyamunk a közel-keleti konfliktusról.
márc. 5
9:36
Németh Lajos drámai bejelentést tett az időjárásról: akár mínusz 5 fok is jöhet (naphire.hu)
A népszerű meteorológus szerint hamarosan búcsút mondhatunk a tavaszias időnek, a hét második felében ugyanis jelentős lehűlés jön.
márc. 5
9:36
Katalin hercegnét egy autóban látták hétfőn, nem messze a házuktól! (Sassy)
Először bukkant fel az év eleji műtéte óta, megkönnyebbült egész Anglia.
márc. 5
9:38
Halálos baleset a zebrán: itt vannak a részletek! (Mandiner)
A balesetben heten megsérültek, egy nő a helyszínen az életét vesztette.
márc. 5
9:39
Háború Ukrajnában: ez már tényleg a végjáték az ukrán frontszakaszokon? (HírTV)
Árendás Péter külpolitikai szerkesztő elemezte az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos legfrissebb történéseket, majd Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója érkezett a stúdióba. Adásunk második felében Tóth Máté energiajogászt és kárpátaljai tudósítónkat, Dunda Györgyöt kérdezték műsorvezetőink.
márc. 5
9:39
Marozsán ausztrál ellenféllel kezd az Indian Wells-i tenisztornán (m4sport.hu)
Az ausztrál Alexei Popyrin lesz Marozsán Fábián ellenfele a szerdán kezdődő, 9,5 millió dollár (3,45 milliárd forint) összdíjazású Indian Wells-i keménypályás tenisztorna nyitófordulójában.
márc. 5
9:39
Medvegyev szerint így alakulhat át Ukrajna térképe, ha az oroszok nyerik a háborút (Femcafe)
Az X felületén jelent meg nemrégiben egy videó, melyben Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök arról beszél, hogyan alakulna át Ukrajna térképe, ha Oroszország nyerné a háborút.
márc. 5
9:39
Friss képeken Katalin hercegné: először láthatjuk a hasi műtétje óta (Life)
Szinte semmit sem tudni Katalin hercegnéről a hasi műtétje óta, teljes a hírzárlat. Vadabbnál vadabb pletykák keringtek már róla a neten, olvashattuk azt is, hogy a palota eltitkolja a halálát.
márc. 5
9:42
KSH: 2023 negyedik negyedévében a gazdaság teljesítménye változatlan volt (hirado.hu)
2023-ban a GDP a nyers adatok alapján 0,9, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján 0,7 százalékkal maradt el az előző évitől.
márc. 5
9:42
Egyre nagyobbak a bajok az egyik regionális banknál Amerikában (Portfolio)
Tovább esnek a New York Community Bancorp részvényei, részben a vezérváltás, részben a pénzügyi beszámolóban feltárt hibák miatt - írja a Reuters.
márc. 5
9:42
Cukorbetegség és alkoholfogyasztás - Mennyit ihat a cukorbeteg? (WebBeteg)
Az alkohol nem tiltott a cukorbetegek számára sem, azonban az anyagcserére gyakorolt komplex hatása miatt nagy odafigyelést igényel a diebéteszes beteg részéről. Nem mindegy, hogy mikor, mennyit és milyen formában fogyasztunk alkoholos italokat.
márc. 5
9:42
Lezuhant egy kisrepülőgép, többen meghaltak (hirado.hu)
Lezuhant, majd felrobbant egy kisrepülőgép az autópálya mellett.
márc. 5
9:42
Vérfürdőbe torkollott a házibuli, maszkos fegyveresek öltek meg négy embert (ATV)
A vérfagyasztó eset még vasárnap délután történt az Egyesült Államokban.
márc. 5
9:42
Finn főparancsnok: Európának több pénzt kell költenie a védelemre (Magyar Hírlap)
Uniós irányelvet sürgetett a katonai mobilitásról Timo Kivinen tábornok.
márc. 5
9:42
Újabb részletek derültek ki Osváth Zsolt ügyében (Magyar Nemzet)
Nem rég még kivont karddal szólalt fel a bántalmazott gyermekekért az influenszer.
márc. 5
9:44
Járványügyi különadó: idén nem ad vissza 11 milliárdot a kormány a bankoknak (Portfolio)
A biztosítók különadója mellett a bankok egyik különadóján, pontosabban annak jóváírásán is változtatott a kormány egy éjszaka megjelent rendelettel.
márc. 5
9:44
Földrengést jelentettek az iráni-pakisztáni határról (hirado.hu)
A térségből a napokban heves viharokat és áradásokat is jelentettek.
márc. 5
9:44
Indian Wells-i tenisztorna – Marozsán ausztrál riválissal találkozik az első fordulóban (Magyar Hírlap)
A világranglistán 58. Marozsán és a vele egyidős Alexei Popyrin pályafutásuk során először csapnak össze egymással.
márc. 5
9:44
Durva incidensbe keveredtek kínai hajók (Magyar Nemzet)
A Fülöp-szigeteki parti őrség hajójával ütköztek kínai hajók a Dél-kínai-tenger vitatott területén.
márc. 5
9:45
Háború Ukrajnában: ez már tényleg a végjáték az ukrán frontszakaszokon? (HírTV)
Árendás Péter külpolitikai szerkesztő elemezte az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos legfrissebb történéseket, majd Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója érkezett a stúdióba. Adásunk második felében Tóth Máté energiajogászt és kárpátaljai tudósítónkat, Dunda Györgyöt kérdezték műsorvezetőink.
márc. 5
9:45
Soha nem telt el még két hétnél több a csöpp kisfiú életében, hogy ne betegedjen le (BorsOnline)
A kétéves gyerkőc az egész eddigi életét kórházban töltötte.
márc. 5
9:48
Megrengett a föld az iráni–pakisztáni határon (Infostart)
A lendületmagnitúdó skála szerinti 5,4-es erősségű földrengést jelentettek keddre virradóra Irán délkeleti, Pakisztán déli részével határos régiójából, áldozatokról és károkról nem tudni.
márc. 5
9:48
NGM: Újabb 15 milliárdos szakaszra pályázhatnak a cégek munkahelyi képzéseik megvalósításához (hirado.hu)
A támogatás hozzájárul a vállalkozások termelékenységének javításához és a munkavállalók kompetenciáinak fejlesztéséhez.
márc. 5
9:48
Mikor kérhető a nyugdíj újraszámítása? (HR Portál)
A korhatár előtti ellátásban vagy szolgálati járandóságban részesülő személyek kérhetik a nyugdíjkorkorhatáruk betöltését követően, hogy számítsák újra az egyébként változatlan összegben (az esetleges levonások nélkül) a korhatáruk betöltésének napján automatikusan öregségi nyugdíjjá alakult ellátásuk összegét, feltéve, hogy az ellátásuk mellett vé
márc. 5
9:48
Hamarosan itt a hitelkánaán Magyarországon? Egyre többen ácsingóznak erre (Pénzcentrum)
Hosszú távú lehet majd a hat százalék körüli kamatszint a lakáshiteleknél, de vajon mi a helyzet a referenciahozamokkal?
márc. 5
9:48
Földrengés rázta meg a súlyos viharokkal sújtott területet: bajban Szisztán-Beludzsisztán (Portfolio)
A lendületmagnitúdó skála szerinti 5,4-es erősségű földrengést jelentettek keddre virradóra Irán délkeleti, Pakisztán déli részével határos régiójából, áldozatokról és károkról nem tudni.
márc. 5
9:48
"Mindig a boldogság felé kell menni" - összeköltözött Krausz Gábor és Mikes Anna (Ripost)
Szintet lépett a sztárséf és a táncosnő kapcsolata.
márc. 5
9:48
Kijev erős embere ismét beszólt az elnöknek (Magyar Hírlap)
Nem lehet feledni Zaluzsníjt.
márc. 5
9:48
A világ legnagyobb meteoritját a Szaharában találták meg, és vesztették szem elől (Helló Magyar)
Állítólag létezik egy olyan űrszikla a Szahara sivatagban, amely mellett az összes többi meteorit eltörpül. A felhőkarcoló méretű tárgyról 1916-ban nyugati megfigyelők jelentettek, de aztán nyomtalanul eltűnt.
márc. 5
9:48
A SEC késlelteti a döntést az Ethereum ETF kapcsán (BitcoinBázis)
Az Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet elhalasztotta a döntési határidőt a BlackRock spot Ethereum ETF vonatkozó javaslatával kapcsolatban egy hétfői bejelentés szerint.
márc. 5
9:48
50 ezren iratkoztak fel az elektromos Renault 5 várólistájára (Villanyautósok)
Nagy az érdeklődés a Renault 10 milliós villanyautója iránt.
márc. 5
9:51
Újabb pénzcsap nyílt meg a cégek előtt, mától lehet pályázni (Piac és Profit)
Keddtől újabb 15 milliárd forintos szakaszra pályázhatnak a vállalkozások munkahelyi képzéseik megvalósításához. Az uniós forrásokból megvalósuló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz 3.2.1 kiemelt projektjének célja, hogy a vállalatoknak nyújtott - feltételesen visszatérítendő - támogatásokon keresztül segítse munkavállalóik kép
márc. 5
9:51
A nyugat szerepét vizsgálnák Sztálin halálában az orosz kommunisták (vg.hu)
A kommunista pártelnök szerint a korabeli beszámolókból arra lehet következtetni, hogy nyugati ügynökök mérgezték meg Sztálint.
márc. 5
9:51
Kolozsváron nyit informatikai központot a BMW (Igényesférfi.hu)
Kolozsváron nyit informatikai központot a BMW Group, ebből a célból a német autógyártó vegyesvállalatot hoz létre az NTT Data Románia informatikai céggel.

Keresés