Elszakadt a cérna Donald Trump korábbi nemzetbiztonsági tanácsadójánál: egy interjúban kerek perec elmondta, hogy Trump "nem elég okos" ahhoz, hogy diktátor lehessen.
A keresztény hitnek hármas tartóoszlopa van – mondta Pásztor Dániel, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi alelnöke a húsvétvasárnapi ünnepi istentiszteleten a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Sajóvelezden.
Előkerült egy korábbi interjú a Fidesz újdonsült ádáz ellenségével abból az időből, amikor még a NER haszonélvezője volt. Azt mondta, nem érte váratlanul a gazdasági életbe való berobbanása.
A magyar miniszterelnök egy teljes videóban fejtegeti a követőinek a sonkakészítés fortélyait, ám sokan észrevették, hogy van egy kis baj a felvétellel.
Három magyar válogatott játékossal kapcsolatban is közölt lehetséges átigazolási információkat a vízilabdában mértékadó total-waterpolo című szakportál.
A nyári labdarúgó Európa-bajnokság szervezői és az európai szövetség azt ígérte, hogy minden idők legfenntarthatóbb futballtornáját rendezik meg, ezért a stadionoknál a lehető legkevesebb parkolóhelyet kell kialakítani. A tömegközlekedés azonban nem minden városban megfelelő.
A hírességekről sokszor szeretnek több lábon állni, egyeseknek pedig úgy tűnik, nagyon jó érzéke van a producerkedéshez! Te tudod, hogy a következő filmek és sorozatok mögött sztárok állnak?
Jön a kötelező fizetési kérelem, véget ér a lakásbiztosítási kampány, kivezetnek két kamatstopot, a lakossági állampapírok kamata is csökken, sok banknál pedig emelkednek a díjak.
A zöldenergiáról szóló online párbeszéd célja, hogy mindenkihez eljusson a megújuló energia fontossága, és minél több ember megértse, hogy a terület kulcskérdés - hangsúlyozta Király Nóra, az igazságügyi tárca miniszteri megbízottja, a Zöld Követ Egyesület elnöke szerdán Békéscsabán, sajtótájékoztatón.
Megdőlt a 113 éves országos és a 98 éves fővárosi melegrekord, valamint az országos hajnali melegrekord szombaton - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján vasárnap.
Idén tizenkettedik alkalommal, a Föld napjára időzítve, április 22-én elindul a TeSzedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció, az ország legnagyobb önkéntes hulladékszedési programja - jelentette be Raisz Anikó, az Energiaügyi Minisztérium (EM) környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára kedden, Budapesten.
A 81 éves Oscar-díjas filmrendező a Fox News amerikai hírcsatorna streaming-felületére készít dokumentumfilm-sorozatot, amelynek témája közismert szentek élete lesz. A műsor célja, hogy közelebb hozza és érthetőbbé tegye sokak számára a kereszténységet és annak kiemelkedő alakjait – mindezt anélkül, hogy bárkire ráerőltetné a vallási tanokat.
Megdőlt a 113 éves országos és a 98 éves fővárosi melegrekord, valamint az országos hajnali melegrekord szombaton - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján vasárnap.
A vendégek fogadása − legyen szó akár egy alkalmi összejövetelről vagy egy díszes vacsorapartiról − stresszt okozhat, különösen, ha szorongó vagy maximalista hajlamokkal rendelkezel.Ilyenkor szeretnéd, ha az otthonod minden részlete makulátlan lennie. Talán közben is azzal vagy elfoglalva, hogy mit gondolnak a vendégek a lakásodról. De nincs értelm
Megtartotta tavalyi tevékenységét értékelő és a 2024-es év fő feladatait meghatározó állománygyűlését a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság – olvasható a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalos oldalán.
A keresztény hitnek hármas tartóoszlopa van – mondta Pásztor Dániel, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi alelnöke a húsvétvasárnapi ünnepi
Múlt héten beszámoltunk arról, hogy a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt., a Humda Zöld ÉletreValók címmel rendezett roadshow-t Nyíregyházán.