2024. március 27. szerda

márc. 27
17:42
Súlyos veszélyben lehet több tízezer magyar nyugdíjas: nem is sejtik mekkora a vész (Pénzcentrum)
Az 50-79 éves magyarországi internetezők 97 százaléka napi rendszerességgel használja az internetet. Bár átlagosan mintegy két órát töltenek naponta az interneten, kevesen tartoznak a digitálisan felkészültek közé, ezért jobbára bizalmatlanok és kevésbé tudatosak derül ki egy új kutatásból.
márc. 27
17:44
Maruzsa Zoltán: A Magyar falu program keretében több mint ezer köznevelési intézményt érintő beruházás valósul meg (hirado.hu)
A Magyar falu program keretében összesen 1041 köznevelési intézményt érintő beruházás valósul meg, amelyből 974 már le is zárult.
márc. 27
17:45
Nem bírt megállni a lejtőn az OTP (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
márc. 27
17:45
Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal (BorsOnline)
Nézd meg, hogy te is a szerencsések között vagy-e!
márc. 27
17:45
Erre spórolnak a fiatalok (MMonline)
A fiatalok felének, 51 százalékának volt megtakarítása a múlt év végén, ez stagnálást, minimális csökkenést jelent a korábbi negyedévekhez képest - derül ki a K&H ifjúsági indexből. A fiatalok átlagosan 549 ezer forint megtakarítással rendelkeztek, a legtöbben lakásra gyűjtenek. Ugyanakkor nincsenek könnyű helyzetben: 2013-ban 54 fiatal tudta volna
márc. 27
17:45
Minden feltétel adott a magyar–kenyai gazdasági együttműködés fejlesztéséhez (Magyar Nemzet)
Szijjártó Péter: Nincsenek nyitott, vitás politikai kérdések.
márc. 27
17:48
Megkezdték a 800 kilométeres, keleti gázellátó rendszer kiépítését (Alternatív Energia)
Megkezdte a Szibéria ereje és a Szahalin-Habarovszk-Vlagyivosztok gázvezeték összekötését a Gazprom a több mint 800 kilométereres Belogorszk-Habarovszk szakasz építésével - közölte az orosz állami gázvállalat csütörtökön a Telegram-csatornáján.
márc. 27
17:48
Betiltották a Mi Hazánk Budapest Pride-ellenes ellentüntetését, a párt szerint "a kormányzat idén ismét letérdelt a homoszexuális lobbi előtt" (444.hu)
Novák Előd alelnök fel van háborodva.
márc. 27
17:48
Kinevették az orvosok, lesújtó diagnózist kapott a köhögéssel küzdő anyuka (Ripost)
A nő tudta, hogy valami nagyon nincs rendben vele!
márc. 27
17:48
A szankciók ellenére is megkezdte a Citroenek gyártását Oroszország (vg.hu)
Az eset rávilágít arra, hogy a nyugati vállalatoknak nincs ellenőrzésük a márkáik felett, miután kivonultak Oroszországból.
márc. 27
17:51
Bődületes bakit szúrtak ki Julia Roberts leghíresebb filmjében, ennél kínosabb helyzetbe nemigen kerülhetne a színésznő (Promotions)
Úgy tűnik a Sztárom a párom alkotói erről az aprócska részletről igencsak megfeledkeztek.
márc. 27
17:51
A Fidelitas lemondásra szólította fel Óbuda DK-s polgármesterét (Magyar Hírlap)
Nehezményezik, hogy továbbra sem tudják, kik kötötték a fiktív szerződéseket, kik állították ki a teljesítési igazolásokat, kik intézték a kifizetéseket.
márc. 27
17:54
Szijjártó Péter: Kenya támogatása fontos a terrorizmus elleni harc és a menekültek ellátása szempontjából (HírTV)
A miniszter hozzátette :"Megértjük, hogy Kenyának mobilizálnia kell minden erőfeszítését és kapacitását, hogy fel tudjon lépni a terror okozta fenyegetéssel szemben."
márc. 27
17:54
KSH: 9,1 hónap volt a munkakeresés átlagos tartama az elmúlt időszakban (Adózóna)
2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A munkanélküliek száma 227 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,6 százalék volt – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
márc. 27
17:54
Megszavazták a 13. havi nyugdíjat Svájcban, a kormány ezért növelné az adóterheket (Portfolio)
A svájci kormány a nyugdíjasoknak 2026-tól járó 13. havi kifizetés finanszírozása érdekében fontolgatja a bérekből levont kötelező járulékok és az áfa emelését, miután a polgárok megszavazták a szakszervezetek által támogatott javaslatot - írta meg a Bloomberg.
márc. 27
17:54
Gombát termesztenek az Ndk egykori haditengerészeti bunkerében (Agroinform)
Ideális körülményeket biztosít a gombák intenzív termesztésére.
márc. 27
17:54
Varga Judit úgy döntött, Hajdú Péternél tálal ki Magyar Péterről (ATV)
Varga Judit a FrizbiTV-n tálal ki az ügyről, amellyel kapcsolatban korábban Orbán Viktor valóságshowt és tévésorozatot emlegetett.
márc. 27
17:54
Szijjártó Péter: Minden feltétel adott a magyar-kenyai gazdasági együttműködés fejlesztéséhez (hirado.hu)
A két ország között nincsenek nyitott, vitás politikai kérdések, és hamarosan aláírásra kerül a kölcsönös beruházásvédelmi megállapodás is – jelentette ki Szijjártó Péter.
márc. 27
17:54
Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja (Ripost)
Külföldi karrier várhat a tehetséges zenészre
márc. 27
17:54
Enyhe mínuszban zárt a pesti tőzsde (vg.hu)
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz viszonyítva.
márc. 27
17:54
Ordító kettős mércéről rántotta le a leplet Varga Judit (vasárnap.hu)
A zaklatás és a párkapcsolati erőszak minden verbális és fizikai formája is elfogadhatatlan, politikai pártállástól függetlenül. Éppen ezért tűnt úgy,
márc. 27
17:54
Újabb sokkoló részletek derültek ki a baltimore-i hídkatasztrófáról: vészjelzéseket adtak le a hídnak ütköző konténerszállítóról, de hiába (Roadster)
Az amerikai kutatóegységek szerdán folytatták a Washingtonhoz közeli Baltimore-ban összeomlott híd romjainál eltűnt és kedden este hivatalosan halottnak nyilvánított hat munkás utáni keresést, miközben részletek is kiderültek a híd összeomlása előtt történtekről.
márc. 27
17:57
Bloomberg: Az USA dühös Macron kijelentései miatt (Magyar Hírlap)
A francia elnök kijelentésének indoklását a szövetségesek zárt ajtók mögött bírálták.
márc. 27
17:57
A románok, a szerbek vagy a magyarok hőse Hunyadi János? (Demokrata)
Pataki Tamás, a Demokrata főmunkatársa új történelmi műsort indított az Ultrahang Plusz YouTube-csatornán. Videó!
márc. 27
17:57
Lionel Messi váratlanul megmondta, hogy mikor vonul vissza (Magyar Nemzet)
A nyolcszoros aranylabdás argentin 36 évesen az Egyesült Államokban futballozik.
márc. 27
17:57
Beintettek Pintéréknek: Egy újabb intézményt mentettek meg a szülők Orbánék karmai elől (Nyugati Fény)
Nemet mondtak az egyházi fenntartásra.
márc. 27
17:57
Gazdára találtak az első elektromos járművek a vállalati pályázaton (Üzletem)
Az eddigi nyertes pályázatok alapján 191 vállalkozás kap több mint 849 millió forint támogatást 218 új elektromos gépkocsi megvásárlásához.
márc. 27
17:59
Két hónapig sem húzná a brit hadsereg az oroszok ellen (Magyar Nemzet)
Lesújtó véleményt fogalmazott meg a hadsereg állapotáról a brit vezérkari főnök helyettese.
márc. 27
18:00
Rátapostak a gázra a Volkswagen tömegmárkái (vg.hu)
A jelen üzleti évet erős piaci verseny, politikai kihívások és a jövő szempontjából szükséges beruházások határozzák meg.
márc. 27
18:03
Ilyen az élet a börtönben (Magyar Hírlap)
A tárlat átfogó képet nyújt a büntetés-végrehajtás évszázadokon átívelő alakulásáról.
márc. 27
18:03
Ennyi bónuszt kapnak a Bmw dolgozói (Autószektor)
Fotó: BMW A BMW stabil üzleti eredményei az alkalmazottak számára is kézzel fogható. 2023-as eredményei alapján a prémium gyártó 8400 eurós bónuszt fizet. Ennél többet csak a Porsche és az Audi alkalmazottai kapnak nyereségrészesedés címén.
márc. 27
18:06
Klebelsberg Központ: Szerdán kezdődik első osztályos gyermekek elektronikus beiratkozása (hirado.hu)
Szerdán indul a leendő első osztályos gyermekek előzetes elektronikus beiratkozása a KRÉTA felületén – közölte a Klebelsberg Központ.
márc. 27
18:06
Meteorológia: Erős, a Dunántúlon és az ország középső részén viharos szél várható csütörtökön (hirado.hu)
Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön.
márc. 27
18:09
Magyar Péter: Amit a volt feleségemmel művelnek, az túl megy minden határon (SzMo)
Varga Judit egykori férje azután üzent a volt feleségének, hogy kiderült: a politikus ma este a Frizbi TV különkiadásában mesél részletesen a házasságuk idején történt dolgokról.
márc. 27
18:09
Így változik a közösségi közlekedés menetrendje a húsvéti hosszú hétvégén (Magyar Nemzet)
Érdemes még időben megtervezni az utazást.
márc. 27
18:11
Kiss László hallgatásba menekült a kerületét érintő kérdések elől (Magyar Nemzet)
Gajda Péter szerint P. Gábor ártatlan.
márc. 27
18:12
Salgótarjánban Kreicsi Bálint a kormánypártok polgármesterjelöltje (hirado.hu)
Új alapokon nyugvó Salgótarján építését ígérte szerdai jelöltbemutató sajtótájékoztatóján a Hajrá, Salgótarján! Egyesület elnöke.
márc. 27
18:12
A nyaki erek Doppler-ultrahangvizsgálata (carotis-Doppler) (WebBeteg)
A nyaki erek Doppler-vizsgálata egy fájdalommentes és gyors vizsgálóeljárás. A Doppler-vizsgálat abban különbözik a hagyományos UH-tól (ultrahangtól), hogy nemcsak a szervek elhelyezkedését, méretét tudja detektálni, hanem képes az erekben áramló vér áramlási irányát és sebességét is érzékelni.
márc. 27
18:12
4,7%-ra emelkedett a munkanélküliségi ráta (ProfitLine)
A 2023. december és 2024. február közötti három hónapban a foglalkoztatottak száma (15-74 éves korosztály) 4 millió 721 ezer fő volt, 31 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A külföldi telephelyen dolgozók száma 100 ezer fő felett stabilizálódott 2023-ban, december-február között 106,5 ezer fő volt, 5 ezerrel több, mint egy éve, a közfoglalkoztat
márc. 27
18:12
Egy hollandiai kórház hormonkezelést kínál a nemi identitászavarban szenvedő gyerekek számára (hirado.hu)
A groningeni UMCG Beatrix Gyermekkórház áprilistól hormonkezelést kínál azon gyermekek számára, akik nemi identitászavarban szenvednek.
márc. 27
18:12
Az Aston Martin szerint a Japán Nagydíj fontos lesz (m4sport.hu)
A Ferrari és a McLaren is érdeklődve várja Szuzukát.
márc. 27
18:13
Orosz–ukrán háború: senki sem menekül a gyilkos drónok elől (Magyar Nemzet)
A legmodernebb drónokat vetik be az oroszok és az ukránok is a háborúban.
márc. 27
18:15
Koltai Róbert: Ha Ildi nem lett volna erőszakos, én már nem lennék… (BorsOnline)
A színész 2023 elején esett át egy súlyos agyműtéten.
márc. 27
18:15
Gyopáros Alpár: Több mint ezer kistelepülés nyert támogatást a legutóbbi pályázaton (Magyar Hírlap)
A hat pályázati kategória közül a legnagyobb érdeklődés az épületfelújítások iránt volt.
márc. 27
18:15
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Portik Tamás fiát (Demokrata)
Másfél év, három év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Portik Tamás fiát.
márc. 27
18:15
Irodalomtörténeti szenzáció: egy unikális kézirat lett meg (Magyar Nemzet)
Az újonnan előkerült fordításnak magyar irodalomtörténeti és Byron magyarországi recepciója szempontjából is fontos a hozadéka.
márc. 27
18:15
Tűzoltó készülékkel szalad Alonso után az Aston, de korábbi versenyzők szerint hibázott a spanyol (Racing)
Korábbi Forma–1-es versenyzők is úgy vélik, hogy Fernando Alonso jogosan kapott büntetést azért, amit az Ausztrál Nagydíj utolsó előtti körében tett.
márc. 27
18:17
Latorcai Csaba: A környezetvédelemben nincs kompromisszum (Magyar Nemzet)
Az államtitkár szerint csak összefogva védhetjük meg a teremtett világot.
márc. 27
18:18
120 milliója van? Meglepő kijelentést tett Aurelio (Ripost)
Ismét kiverte a biztosítékot a rajongóinál.
márc. 27
18:18
A Richter bevétele 10 százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre, meg is van az eredménye (vg.hu)
A Richter tavaly 194 milliárd forintnyi jogdíjbevételt kapott a cariprazine-hatóanyagú originális antipszichotikuma amerikai forgalma után.

Keresés