A MÁV Zrt. közleménye szerint március 28-án a pénteki napra, 29-én a szombati, 30-án és 31-én az ünnepnapi, április 1-jén a vasárnapi, 2-tól a már megszokott munkanapi menetrend szerint járnak a vonatok. Az iskolai tavaszi szünet nem befolyásolja a személyszállító vonatok közlekedését - tették hozzá. Illusztráció: MTI - Balogh Zoltán Közölték azt i
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az ország középső részében lehet számítani viharos szélre - derül ki a HungaroMet Zrt. szerda délutáni videójából.
Horváth Bálint, Martonvásár alpolgármestere februárban jelentette be közösségi-média oldalán, hogy a júniusi önkormányzati választásokon immár polgármester-jelöltként szavazhatnak rá Szabó Tibor
Valószínűleg, senki sem szeretne otthon csücsülni a tavaszi szünetbe, éppen ezért összegyűjtöttünk 8 ellenállhatatlanul romantikus programot, melyek között biztosan is megtaláljátok kedvenceiteket!
A Fülöp-szigeteki Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (PSEC) betiltotta az országban a világ legnagyobb kriptotőzsdéjének, a Binance-nek a működését. A PSEC szerint
Az 51-es és az 51A villamosok nem közlekednek, a 2B villamos pedig Pesterzsébet, Pacsirtatelep és a Koppány utca között jár április 2. és 7. között a Mester utcai villamospálya karbantartása miatt.
Se a járvány, se az energiaválság, de még az európai csúcsra felszökő infláció sem tudta megingatni a magyar háztartások hiteltörlesztési képességét és hajlandóságát. A törlesztési moratóriumok kivezetése ellenére a 2008 után bekövetkezett hitelválságnak ma híre-hamva sincs: az elmúlt három évben szinte végig 1,5%-on állt a bankok 90 napon túl kése
Bondár Anna egy mexikói challenger-tenisztornán kezdett komoly győzelemmel, és jutott be a nyolcaddöntőbe. Törökországban Babos Tíme jutott tovább hasonló versenyen.
Tovább bővül a családi bankolási megoldások köre Szaúd-Arábiában. A Cashee az Arab Nemzeti Bankkal együttműködve dobja piacra a fiatalabb generációk pénzügyi tudatosságának fejlesztésére tervezett alkalmazását. Hamarosan új családi bankolási alkalmazás indul Szaúd-Arábiában. A Cashee kifejezetten a gyerekek és tinédzserek számára készült, hogy segí
A jó nemzetközi hangulathoz képest a magyar tőzsde ma is lemaradó volt, a BUX értéke 0,3 százalékkal csökkent, részben technikai tényezők miatt. A fontos papírok közül az OTP és a Richter is már az 50 napos mozgóátlaga alatt kereskedik, és a mai nappal a BUX is zsinórban a harmadik napja zárt az 50 napos mozgó alatt, tehát szemmel láthatóan veszíte
Magyarország hatmilliárd forintnyi értékben kötött segélyhitel-programot indít Kenyában az élelmiszerellátás biztonságának javítása, a mezőgazdaság modernizációja érdekében – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Nairobiban.
Két részre szakadt a magyar Facebook: az ex-igazságügyi miniszter rajongói családon belüli erőszakot emlegetnek, Magyar Péter hívei a kormány lemondását követelik.
A túlturizmus miatt még 2012-ben bevezette a régióban kivetett idegenforgalmi adón felül fizetendő extra idegenforgalmi adót Spanyolország leglátogatottabb városa, Barcelona. A kivetett pótdíj emelését már 2022-ben bejelentette a városvezetés, amire…
Az elmúlt hónapokban számos meg nem erősített hír látott napvilágot arról, hogy a magyar kormány ingyenessé tenné a jogosítvány megszerzését a középiskolások számára.