2024. március 26. kedd

márc. 26
12:27
Eredményes volt az eGn adategyeztetés a termelőkkel (Üzletem)
A hivatal a pontosítások érdekében felkereste azokat a gazdálkodókat, akiknél az eGn-be beadott adatok kapcsán eltérést tapasztalt.
márc. 26
12:30
A fagyok ellenére sem kell még temetni az idei gyümölcsszezont (Agroinform)
A kajszit és a korán virágzó szilvát érte fagykár a múlt héten, ennek a mértéke azonban még nem ismert.
márc. 26
12:33
Fontos bejelentést tett az államtitkár a gyermekvédelemmel kapcsolatban (Infostart)
Összesen 530 hazai intézményben indult soron kívüli vizsgálat – beleértve az egyházi és civil fenntartású intézményeket is. A cél, hogy bármilyen olyan kockázatot ki tudjanak szűrni, amelyek veszélyt jelenthetnek a gyermekek számára.
márc. 26
12:33
Ügyvéd szakértő: Magyar Péter három állítását bizonyította Varga Juditot kihallgathatják a bizonyítékai alapján (SzMo)
A hanganyag egyértelműen cáfolja azt az állítást, hogy Varga Judit minisztériuma nem tudott a korrupciós ügyekről. Akár egy belső nyomozás is elindulhat a Központi Nyomozó Főügyészségen.
márc. 26
12:33
Idén a szokásosnál is korábban jelenhetnek meg a kullancsok Magyarországon (Magyar Hírlap)
A kullancsfigyelő program célja a klímaváltozás hatására Magyarországon is megjelenő nem őshonos – különösen a Hyalomma – kullancsfajok vizsgálata.
márc. 26
12:33
Tovább drágult az amúgy sem olcsó Petőfi-film – ennyi adóforint ment el rá (Forbes)
Mi történt? Rákay Philip alig pár napja jelentette be, hogy 10 nap alatt 100 ezren látták a Most vagy soha! című filmet, a királyról ismét kiderült, hogy meztelen: jóval több pénzbe került, mint ahogyan azt tervezték. A hvg360 összesítette a költségeket, ami alapján majdnem egy milliárd forinttal drágábban, az eddig ismert 6,1 milliárd forint helye
márc. 26
12:33
Csak gázokat kerestek, de véletlenül 49 galaxist találtak (Telex)
A kutatás vezetője szerint az a szép a csillagászatban, hogy gyakran valami egészen mást talál, mint amit eredetileg várt.
márc. 26
12:36
Spar titkos levele: ezt üzenték a kormány hadüzenete után a dolgozóknak (Menedzsment Fórum)
A Pénzcentrum birtokába jutott a Spar Igazgatótanácsának levele, melyet a cégcsoport magyar dolgozóinak küldtek ki a nemrég kirobbant botrány kapcsán.
márc. 26
12:36
Egymásnak feszül az Egyesült Királyság és Kína (444.hu)
Bizalmas adatokhoz férhettek hozzá a kínaiak egy kibertámadás során. Erre szankciókkal reagáltak a britek.
márc. 26
12:36
Spar: A különadók miatt a Spar Magyarország már nem tud nyereségesen működni (444.hu)
De maradni akarnak, és további növekedést szeretnének, olvasható a levélben, amit az osztrák Spar-vezérkar levelet írt a magyar Spar-dolgozóknak
márc. 26
12:36
Új parkolási rendszerrel rukkolt elő a Tesla (autopro)
A Tesla új, látásalapú automatikus parkolási rendszert bocsát ki.
márc. 26
12:36
A Facebookot pörgette a nő, amikor sokkoló fotókat talált a szerelméről: azonnal eleredtek a könnyei (Femcafe)
Pedig azt hitte, élete szerelmére bukkant rá: az ötvenes éveiben járó férfi igazi úriemberként viselkedett vele, a tenyerén hordozta, és minden létező szempontból megbízhatónak tűnt.
márc. 26
12:36
Ezek minden idők legveszélyesebb videójátékai: szörnyű sérüléseket szenvedtek a felhasználók (naphire.hu)
A videójáték mókás és szórakoztató dolog tud lenni, egészen addig, amíg valaki meg nem sérül. Bár azt gondolnánk, hogy ezek nem olyan aktív tevékenységek, mint a sportolás vagy bármilyen másik hobbi, azonban a játékosok képesek annyira függővé válni ezektől az "ártatlannak tűnő" játékoktól, hogy könnyen baj lehet a vége. Volt is erre jó néhány péld
márc. 26
12:36
15 év után tért vissza a pornózáshoz a nővér, el is magyarázta, hogy miért (Sassy)
Sadie Summers 18 éves korában kezdett pornózni, de aztán három év után abbahagyta, hogy egy átmeneti időszak után hosszú ideig ápolónőként dolgozzon az egészségügyben.
márc. 26
12:36
Nagyon meglepő, de gyönyörű svájci városba utazik idén a legtöbb magyar a tavaszi szünetben (Roadster)
Mutatjuk a top tíz kedvenc repülős úti célt a tavaszi szünetre, a győztesen egészen meglepődtünk!
márc. 26
12:39
Megmutatjuk Esterházy Péter eladó házát (Könyves Magazin)
Esterházy Péter örökösei megválnának a 65 éve a család birtokában lévő 3. kerületi villától a Facebookon megosztott hirdetés szerint.
márc. 26
12:39
Hollik István: A teremtett világ védelmének előfeltétele a béke (Magyar Hírlap)
Ahhoz, hogy figyelni tudjunk a természetre, előbb figyelnünk kell egymásra.
márc. 26
12:39
Auchanban árult termékét hívta vissza a Szentkirályi - Egészségügyi kockázattal járhat a fogyasztása (Növekedés)
A Szentkirályi minőségellenőrző laboratóriuma jelezte, hogy a palackozás során a 1,5 literes szénsavmentes Szentkiralyi termékbe csekély adagban tisztitószer került, ezért a Szentkirályi Magyarország kéri a fogyasztókat, akik múlt pénteken, március 22-én bármelyik Auchan áruházban olyan 1,5 literes, szénsavmentes (rózsaszín kupakos) Szentkirályi ás
márc. 26
12:39
Dopping a napraforgónak… (Mezőhír)
Mikrobiológia segíti a napraforgó-vetést: könnyen felvihető a vetőmag felületére a por formulációjú készítmény
márc. 26
12:39
Bődületes botrány Győrben: A fideszes polgármester megütött valakit Borkai Zsolt szerint (Nyugati Fény)
Borkai Zsolt szerint
márc. 26
12:39
Megvan a végső szám – ennyi adóforint ment el a Petőfi-filmre (Forbes)
Egy ideje már pörög a számháború az oknyomozó sajtóban arról, hogy pontosan mennyi is a Petőfi-film végső büdzséje. Ma pont került az i-re. Mi történt? Rákay Philip alig pár napja jelentette be, hogy 10 nap alatt 100 ezren látták a Most vagy soha! című filmet, a királyról ismét kiderült, hogy meztelen: jóval több pénzbe került, mint ahogyan azt
márc. 26
12:45
Nagy tételben lopták a földgázt (Magyar Hírlap)
Bűnözők a minisztériumban.
márc. 26
12:45
Bődületes botrány Győrben: A fideszes polgármester megütött valakit Borkai Zsolt szerint (Nyugati Fény)
Borkai Zsolt szerint
márc. 26
12:45
Megható üzenetet küldött a leukémiás kislány Katalin hercegnének (AC News)
4 éves korában diagnosztizálták leukémiával a kis Milát. Akkor Katalin hercegné látogatta meg. Most, 4 évvel később ő segíti a hercegnét.
márc. 26
12:48
A termelők és az agráriumban dolgozók az Európai Unió elhibázott gazdaságpolitikája miatt tiltakoznak (HírTV)
A Híradóban élőben jelentkezett a témával kapcsolatban Bugnyár Zoltán, a HírTV tudósítója.
márc. 26
12:48
Az USA keleti hegyvidékén erdőtüzek tucatjai ellen küzdenek (Alternatív Energia)
Erdőtüzek sújtják az Egyesült Államok keleti hegyvidéki részét Maryland államtól Észak-Karolináig.
márc. 26
12:48
Jó hírt kaptak a magyar szülők: pénz áll a házhoz, ennek sokan fognak örülni (Pénzcentrum)
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter
márc. 26
12:48
Tisztítószer került a másfél literes Szentkirályiba, vigye vissza, ha pénteken az Auchanban vásárolt belőle (444.hu)
A szénsavmentes ásványvizet érinti a visszahívás.
márc. 26
12:48
Az összes fideszes lapnak ugyanaz a szó jutott eszébe a Magyar Péter által közzétett leleplező hangfelvételről (Media1)
Legalább olyan véletlen lehet ugyanannak a szólamnak az emlegetése a hangfelvétellel kapcsolatban, mint amikor minden fideszes médium gazdájának egyszerre jutott eszébe odajándékozni a termékét 2018-ban az akkor létrehozott Közép-európai Sajtó és Média Alapítványnak.
márc. 26
12:51
Fenntarthatósági kihívások teljesítésére ösztönöz a HUMDA (Tiszta Jövő)
Zöld Életre Valók néven indít fenntarthatósági kampányt március 21-én a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt., a programban napi rendszerességgel tesznek közzé a környezettudatossággal, a hidrogéntechnológiával és a jövő közlekedésével kapcsolatos tartalmakat - közölte az ügynökség az MTI-vel.
márc. 26
12:51
Jair Bolsonarót lecsukhatják amiatt, hogy tárt karokkal várta őt a magyar követség (SzMo)
A bukott brazil elnök ellen több büntetőjogi eljárás is folyt, amikor elrejtőzött a magyar követségen. Ez bizonyíthatja, hogy előzetes letartóztatás nélkül szökésre készülhet.
márc. 26
12:51
Valaki korlátozta Varga Judit posztját, nem jelenik meg a cikkekben, és nem lehet kommentelni sem (SzMo)
A poszt alatt korlátozták a kommentelést, vagyis akárki nem szólhat hozzá. Eddig 22 ezer reakció érkezett, közel kétezren osztották meg, és majdnem 900 hozzászólás van alatta. Nem lehet beilleszteni és nem is látszik az eddigi szövegek közt.
márc. 26
12:51
Eldőlt, kit pártolnak a horvátországi magyarok (Magyar Hírlap)
Már letették a névjegyüket.
márc. 26
12:51
György László: Sokan kitöltötték már a zöld nemzeti konzultációt (Demokrata)
A zöld nemzeti konzultáció a zöld gazdaság felépítéséről is szól – hangsúlyozta a kormánybiztos.
márc. 26
12:51
CÖF-CÖKA: Magyar Péternek nincs helye a közéletben (Demokrata)
A Gyurcsány-show után itt a gyenge Magyar-show – állapítja meg a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány közleménye.
márc. 26
12:51
Traktorok lepték el London belvárosát, a brit gazdák is utcára vonultak (Mandiner)
Több mint 100 mezőgazdasági nagygép gördült el a parlament épülete mellett.
márc. 26
12:53
Vilmos herceg így készíti elő a találkozót Harry herceggel, hogy elkerülje a botrányt (Magyar Hírlap)
Vilmos herceg és Harry herceg hamarosan találkozhatnak.
márc. 26
12:54
Letartóztathatják Bolsonarót a magyar nagykövetségen tett kétnapos látogatása miatt (Blikk)
Akár rács mögé is kerülhet Jair Bolsonaro, amiért két napot a brazíliai magyar nagykövetségen töltött még februárban. A 2022-ben megbukott brazil elnök körül hatalmas a nemzetközi a botrány, ráadásul már több büntetőjogi eljárás indult ellene, amióta elveszítette a hivatalát.
márc. 26
12:54
Járulék és szocho: amikor nem ugyanazt a jövedelmet terheli a kötelezettség (Adózóna)
Míg a társadalombiztosítási járulék minden esetben a biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyban álló személyt terheli, és az alapja (a járulékalapot képező jövedelem), valamint az érintett számára járó társadalombiztosítási ellátások között összefüggés van, addig a szociális hozzájárulási adót (szocho) – az esetek többségében – a kifizetőnek k
márc. 26
12:54
Beállt a forint a kamatdöntés előtt (Portfolio)
Hétfő este egészen a 398-as szint közelébe gyengült a forint az euróval szemben, kedd reggel azonban kisebb erősödést láthatunk a vezető devizákkal szemben. A forint piacán a mai a hét legfontosabb napja, ugyanis délután jelenik meg a Magyar Nemzeti Bank új kamatdöntése.
márc. 26
12:54
Riadót fújt a Szentkirályi: ne igyon ebből a vízből, tisztítószer került bele (ATV)
A Szentkirályi minőségellenőrző laboratóriuma jelezte, hogy a palackozás során a 1,5 literes szénsavmentes Szentkiralyi termékbe csekély adagban tisztítószer került, ezért a Szentkirályi Magyarország kéri a fogyasztókat, akik múlt pénteken, március 22-én bármelyik Auchan áruházban olyan 1,5 literes, szénsavmentes (rózsaszín kupakos) Szentkirályi ás
márc. 26
12:54
Akár Iránig és Kínáig is vezethetnek a Katalin hercegné körül kialakult összeesküvések szálai (naphire.hu)
A Katalin hercegné körül kialakult, csillapodni nem akaró összeesküvés-elméletek Iránig, Kínáig és Oroszországig is vezethetnek.
márc. 26
12:54
Így értesült Harry és Meghan Katalin rákbetegségéről (in.hu)
A királyi rajongók szomorúan értesültek arról, hogy Katalin hercegnénél rákot diagnosztizáltak, a hírt múlt péntek este egy őszinte videóban fedte fel.Katalin belső köre, köztük a családja, a király és a királyné, még azelőtt értesült a hírről, hogy az nyilvánosságra került volna. A The Sunday Times új beszámolója szerint azonban Sussex hercegét és
márc. 26
12:54
Álmodtál már kígyóval? Eláruljuk, mit jelent! (Sassy)
Ha élénk és talán kissé ijesztő álmaid vannak, nem vagy egyedül. Talán rémálmaidban egy kígyóval állsz szemben, és azon gondolkodsz, hogy ez mit jelenthet?
márc. 26
12:57
Hogy teheti meg egy felelős nyugati politikus, hogy akár a saját országa rovására nem mond nemet?! (Magyar Hírlap)
.
márc. 26
12:57
Mesterséges vagy paraszti intelligencia kell az agráriumba? (Agrárágazat)
Hiába vannak korszerű okoseszközeink, precíziós gépeink a mezőgazdaságban, ha nincs kellő szemlélet – vagy gépkezelő…
márc. 26
12:57
A gázolaj ára a hét közepén nem változik, de a benziné igen (GépMax)
A dízelt tankolók kicsit fellélegezhetnek, de várhatóan sokáig nem tart az öröm. A benzineseknek érdemes szerda előtt tankolni.
márc. 26
12:57
A benzinesek nem fognak örülni az újabb emelésnek (Transpack)
Szerdán még csak a benzin árát emelik, így a dízelt tankolók kicsit fellélegezhetnek, de sokáig nem érdemes örülni.
márc. 26
12:57
Összeugrottak a NER milliárdosai: Mészáros Lőrincnek és Csányi Sándornak ugyanarra fáj a foga (Nyugati Fény)
Mi lesz ebből?
márc. 26
12:57
Scaramucci: „Tégy úgy, mintha halott lennél, és ne add el a bitcoinod” (BitcoinBázis)
SkyBridge Capital alapítója, Anthony Scaramucci azt tanácsolja a bitcoinba fektetőknek, hogy ha kell, inkább tettessék magukat halottnak, de semmiképp ne

Keresés