2024. március 23. szombat

márc. 23
13:54
Szijjártó Péter után Magyar Péter is beugrott a Balázs Kicksbe (Blikk)
Magyar Péter betért Pachert Balázs budapesti, Balázs Kicks nevű cipőboltjába, csakúgy, mint korábban a külgazdasági és külügyminiszter.
márc. 23
13:54
Mercedes: Csak illúzió, hogy mostanság közelebb kerülünk a Red Bullhoz (m4sport.hu)
Továbbra is képtelen megérteni a kiszámíthatatlan autóját a Mercedes, de a rejtélyes kiugrásai viszont továbbra is táplálja a reményt a csapatban.
márc. 23
13:57
Megszületett Cameron Diaz és Benji Madden második gyermeke (Life)
A pár az Instagramon tette közzé a nagy hírt. Elárulták azt is, a kisfiú a Cardinal nevet kapta.
márc. 23
13:57
Már több mint százezren láttak a Most vagy sohát (Demokrata)
Özönlenek a nézők a Petőfi-filmre – közölték a film producerei és a Forum Hungary.
márc. 23
13:57
Légi támadás a Ferrari ellen, Hamilton is pórul járt (Magyar Nemzet)
A hazaiak kedvence is nagy pofont kapott Melbourne-ben.
márc. 23
13:57
Ahogy elkezdődött, le is állhat a német haderőfejlesztés (Mandiner)
Németország elérte végre a 2006-ban vállalt NATO-kötelezettségét, vagyis a GDP-je 2 százalékát fordítja védelmi kiadásokra. Csakhogy mindezt kölcsönből teszi, a pénz pedig három éven belül elfogy.
márc. 23
13:57
Gyalogos átkelőknél akcióztak a Pest vármegyei rendőrök (Autószektor)
Sajnálatos módon több kirívó esettel is találkoztak kollégáink más településeken is, úgymint Pomáz, Érd, Pilisvörösvár, ahol a szabálytalanul közlekedő sofőrök néhány hónap leforgása alatt majd’ tucatnyi embert sodortak vagy ütöttek el a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeken. Holott, ahogyan minden közlekedőnek tudnia illene, a gyalogosé az elsőbbség! A
márc. 23
13:57
Fontos dolog köti össze Magyar Pétert és Orbán Viktor egyik miniszterét, felvétel is van róla (naphire.hu)
Pachert Balázs sneakerszakértő, a budapesti Balázs Kicks cipőbolt tulajdonosa a közösségi oldalán jelentette be, hogy a Sneaker Tour című beszélgetéssorozatának következő vendége Magyar Péter lesz.
márc. 23
14:00
Újra rekordot dönt a Most vagy soha! – már több mint 100 ezer néző váltott jegyet a Petőfi-filmre (hirado.hu)
"Ez hatalmas siker, szinte hihetetlen szám, ami minden pillanatban növekszik" – jelentette ki a kreatív producer.
márc. 23
14:00
Pangott tavaly a fővárosi lakáspiac, de így is emelkedtek az árak (vg.hu)
Az első két hónapban már a megkötött adásvételek száma is nőtt.
márc. 23
14:02
Putyin először beszélt a moszkvai terrortámadásról: "megtorlás következik" (vg.hu)
Bő fél nappal a drámai moszkvai terrortámadást követően az orosz elnök beszédet intézett az orosz néphez.
márc. 23
14:03
Több száz migráns érkezett Lampedusa szigetére, egy gyermek eltűnt (Magyar Hírlap)
Néhány óra alatt összesen 13 vízi jármű érte el a szigetet, ám egyikük, amely 45 embert szállított, a part közelében hajótörést szenvedett.
márc. 23
14:03
Mi történt? Orbán a drogbotrányba keveredett rapperrel szurkolt a törökverő magyar válogatottnak (Nyugati Fény)
Nem akárkivel fotózkodott
márc. 23
14:04
Oroszország hatalmas csapást mért az ukrán energiarendszerre (vg.hu)
A következő támadás a föld alatti gáztárolókat érheti, az oroszok bevethetik új, háromtonnás bunkerromboló bombáikat.
márc. 23
14:06
Vita a lefoglalt orosz vagyon kamatairól: a bankok Oroszország megtorlásától félnek (Portfolio)
Egyes nyugati bankok lobbiznak azért, hogy a befagyasztott orosz eszközökön szerzett több milliárd eurós kamatbevételeket és más jövedelmeket ne osszák újra az uniós elképzelések szerint (90%-ban fegyvert vásárolnának belőle Ukrajnának), ugyanis attól tartanak, hogy az utalások végrehajtása költséges pereskedéshez vezethet Oroszországgal – számolt
márc. 23
14:06
Mindig friss salátát szeretnél? Termeld meg magadnak te is! (Agroinform)
El sem hiszed, hogy milyen kis területen is kivitelezhető.
márc. 23
14:09
Hivatalos rendőrségi jegyzőkönyv bizonyítja: Varga Judit félt Magyar Pétertől (BorsOnline)
Ezt lehet tudni a családi botrányról.
márc. 23
14:09
Rétvári Bence: A kormány a családok szövetségese Magyarországon (Magyar Hírlap)
"Családok nélkül nincs jövője a nemzetnek. Ezért fontos a kormány számára minden esztendőben a családok támogatása, anyagi és erkölcsi értelemben egyaránt".
márc. 23
14:09
Elképesztő, mekkora összegeket kérnek el négyzetméterenként egy budapesti téglalakásért (Roadster)
Kiderült, hogy a fővárosi otthonteremtők átlagosan mennyit költöttek egy használt téglalakásra.
márc. 23
14:12
Kivillant Balogh Edina kerek feneke a ruha alól (Metropol)
Elképesztően dögös volt Balogh Edina.
márc. 23
14:12
Közösségi összefogással újul meg a Budai Arborétum (ProfitLine)
Az egykori Kertészeti Egyetem gyűjteményes kertjében megkezdődött az az önkéntességen alapuló felújítási program, amelynek célja a Mate budai kampuszának otthont adó arborétum megtisztítása, részbeni megújítása - közölte a Magyar Kertörökség Alapítvány az MTI-vel pénteken.
márc. 23
14:12
Orosz-ukrán háború: menekülés a határ menti falvakból (ATV)
Amikor orosz repülőgépek bombázni kezdték észak-ukrajnai határ menti faluját, Nina Skorkina nem volt hajlandó elhagyni az otthonát. Aztán egy rendőrcsapat érkezett, és robbantások közepette evakuálták a 87 éves férfit.
márc. 23
14:15
Weisz Erikként kezdte, de művésznéven lett legenda: 150 éve született Houdini (Blikk)
Minden idők egyik legnagyobb hatású szabadulóművésze volt Harry Houdini.
márc. 23
14:15
Alpesi vk - osztrák győzelem a női lesiklásban (Infostart)
Az osztrák Cornelia Hütter nyerte a női lesikló világkupa-sorozatot.
márc. 23
14:15
Rtl: A kormányzati luxusgépeket ezentúl akár Orbán Viktor bármelyik veje is használhatja (SzMo)
Módosították a vonatkozó jogszabályt, de ez a honvédelmi tárca szerint csak egy jogtechnikai lépés volt. A Kormányzati Tájékoztatási Központ azonban elismerte, hogy a módosítás a kormánygép használatáról szól.
márc. 23
14:15
"Üvöltött a fájdalomtól" - nem vették komolyan az orvosok, fiatalon kellett meghalnia a sportolónak (BorsOnline)
A szülők bíztak az orvosokban.
márc. 23
14:15
Megható posztban üzent Katalin hercegnének a testvére (Life)
Harry herceg és Meghan Markle után most öccse, James William Middleton kívánt mielőbbi gyógyulást a walesi hercegnének.
márc. 23
14:15
Putyinnak kezd elege lenni Macronból, atomcsapással fenyegeti Párizst (naphire.hu)
Oroszország fontolgatja a Párizs elleni atomcsapást - jelentette ki Pjotr Tolsztoj, az orosz parlament alsóházának alelnöke a francia BFM TV-nek.
márc. 23
14:15
Bocsánatot kért Katalin hercegné nagybátyja, aki gusztustalanul kiteregette a családi szennyest (Sassy)
Az egész királyi családba páros lábbal szállt bele. Most, hogy kiderült Katalin betegsége, talán magába szállt.
márc. 23
14:18
Egyre többeknek luxus az autózás, idén még nem volt ilyen drága a benzin: régiós élvonalban a magyar üzemanyagárak (Pénzcentrum)
630 forintot kell átlagosan fizetni most Magyarországon egy liter benzinért, ez 2024-ben rekordot jelent. A gázolaj ára is nőtt, jelenleg átlagosan 648 forint literenként.
márc. 23
14:18
Putyin szerint Ukrajna felé akartak menekülni a moszkvai merénylők (444.hu)
Arról nem beszélt, hogy kik voltak az elkövetők, de szerinte valamennyien őrizetben vannak.
márc. 23
14:18
Béres Anett: "Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben" (Ripost)
Új közös kalandra készül a két csinos celebhölgy
márc. 23
14:18
Belső kamerás felvételen Verstappen pole-köre (m4sport.hu)
Így szerezte meg a rajtelsőséget a címvédő Melbourne-ben.
márc. 23
14:21
Új a Netflixen: Még csak tegnap mutatták be, máris ezt most a 2. legfelkapottabb sorozat a magyar nézők körében (Mafab)
Ahogy arra már korábban számítani lehetett, a Netflix idei legnagyobb dobásának bizonyulhat A 3-test probléma, amely alig egy nappal a bemutató után a második legnézettebb tartalomnak számít a platformon a hazai nézők körében.
márc. 23
14:21
Potápi Árpád János: Hiányoznak a magyarságnak az elhurcolt németek (Magyar Hírlap)
"Reméljük, hogy a következő évtizedekben a németek és a többi nemzetiség meg tudja őrizni nyelvét, kultúráját".
márc. 23
14:24
Bundesbank: veszélybe kerülhet a jólét Németországban (vg.hu)
Eszükben sincs kilépni az euróövezetből, sem pedig az EU-ból.
márc. 23
14:27
Gyászba borult Oroszország: drámai fotók a moszkvai terrortámadás helyszínéről (SzMo)
115 ember halt meg a péntek esti támadásban, amikor négy fegyveres tüzet nyitott egy koncertteremben. Az országban háromnapos gyászt hirdettek, a nemzeti lobogókat pedig félárbócra eresztették.
márc. 23
14:27
A hűtőszekrény használata csökkenti a leveles zöldségek E. coli-fertőzöttségét (Agrofórum)
A legújabb kutatások szerint a hűtés kulcsfontosságú tényező a leveles zöldségek E. coli-fertőzöttségének csökkentése érdekében.
márc. 23
14:27
Megújult a legnagyobb, legdrágább Lexus (Autószektor)
A Lexus 2018-ban mutatta be az LY650-est, első autóiparon kívüli kalandját. Az akkor 3,7 millió dollártól rendelhető, 65 lábas hajót (erre utal a típusnév) egy észak-amerikai műhely, a Marquis Yachts építette, a három kétfős lakosztállyal szerelt hajón egyszerre tizenöten élvezhették az édes életet. Fotó: Lexus Az elmúlt valamivel több mint négy é
márc. 23
14:27
Meddig fizetünk még készpénzzel? (Üzletem)
"Mi lesz veled, készpénz?" címmel kerekasztal-beszélgetésre hívta a Számlázz.hu a hazai fintech világ jelentős szereplőit. Arra a kérdésre keresték a választ a szakértők, hogy eltűnhet-e valaha a készpénz, és ebben a folyamatban milyen szerep jut a fintech cégeknek.
márc. 23
14:27
Komoly állami támogatást kapott az Észt Rally, jó eséllyel jövőre ismét WRC-futam lehet (Racing)
Az Észt Rally idén csak az ERC-naptárban szerepel, azonban a WRC Promóter már korábban kijelentette, hogy a Lett Rally és az észt verseny valószínűleg felváltva szerepelhet majd a vb programjában. A tartui verseny mivel komoly állami támogatást kapott, jó esély van arra, hogy jövőre ismét a vb futamok között szerepeljen.
márc. 23
14:27
Tudósok szerint nem vagyunk felkészülve arra, hogyan változnak a fertőző betegségek (Telex)
A klímaváltozás miatt szinte minden betegség terjedési területe kibővül, és olyan fertőzések jelennek meg északon, amelyek eddig csak délen voltak jellemzők.
márc. 23
14:30
Bodnár Erikának Gobbi Hilda segített új életet kezdeni: "Adott kölcsön pénzt, hogy lakást tudjak venni" (Blikk)
A 76 éves Bodnár Erika romló egészségi állapota miatt szinte már teljesen ágyhoz van kötve, ám annyira szereti hivatását, hogy havonta négy előadást vállal, ilyenkor segítséggel, minden erejét összeszedve áll színpadra. Ám ezen esték mindennél többet jelentenek a számára, ilyenkor valósággal megfiatalodik a színpadon. Imádott hivatásáról, nehéz gye
márc. 23
14:30
Sokakat aggaszt a kémiai növényvédelem jövője (Agroinform)
Egyenlőre azonban megnyugodhatnak a gazdák, a növényvédő szerek korlátozása megbukott az EP-ben.
márc. 23
14:30
Magyar Péter: Mielőtt belépek az ügyészség épületébe, közzéteszem azt a felvételt, ami bizonyítja az állításaimat (444.hu)
"Ezután sem a kormány, sem a legfőbb ügyész nem tehet mást, mint hogy benyújtja a lemondását."
márc. 23
14:30
Automata fegyverekből lőttek a terroristák a Moszkva melletti Crocus City Hallban (TőzsdeFórum)
Tizenegy ember őrizetbe vételéről tett jelentést Vlagyimir Putyin orosz elnöknek Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója, köztük mind a négy terroristáéról, aki részt vett a Crocus City Hall kulturális központ elleni terrortámadásban – közölte szombaton a Kreml.  Az orosz elnöki hivatala szerint folyik a te
márc. 23
14:30
Átléptek egy határt Lékai-Kiss Ramónával szemben, elsírta magát (Ripost)
Durva módot választottak, hogy megállítsák.
márc. 23
14:32
Rekordévet zárt a Waberer’s tavaly (TőzsdeFórum)
Újabb rekordévet zárt a Waberer’s International Nyrt. tavaly, árbevétele 4,6 százalékkal 711 millió euróra, nettó eredménye 53,6 százalékkal 29,7 millió euróra emelkedett – ismertette Tóth Szabolcs gazdasági és stratégiai vezérigazgató-helyettes, a nemzetközi fuvarozó, logisztikai szolgáltató vállalat sajtótájékoztatóján Budapesten. Barna Zsolt eln
márc. 23
14:33
Bemerészkedtek a vajdasági barlangba, de amit ott találtak, az teljesen megdöbbentette a tudósokat (Promotions)
Nem túl messze kishazánktól található egy titokzatos barlang, rejtélyes felfedezésekkel.
márc. 23
14:36
Ez már nem vicc: Oroszország atomtámadással fenyegette meg Párizst (Blikk)
Habár sokan irreálisnak tartják Emmanuel Macron kijelentését arról, hogy esélyes, hogy Franciaország katonákat küldhet Ukrajnába, a nyilatkozat után Moszkva nukleáris csapással fenyegette meg Párizst.

Keresés