Bangladesben, amely a 2023-as listán a világ legszennyezettebb levegőjű országának számított, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által megszabott határérték 15-szöröse volt tavaly a levegő szállópor-koncentrációja a svájci IQAir légtisztasági vállalat legújabb, immár hatodik éves jelentése alapján. A WHO határértéket tavaly csak hét ország nem lé
Május 1-ig nevezhetnek a helyi közösségek a Virágos Magyarország versenyre, amelyet a szervezőbizottság és a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) 31. alkalommal hirdet meg. Tavaly több mint 380 település csaknem 500 pályázatot nyújtott be, közöttük 80 díjat és szakmai elismerést osztott ki a zsűri.
A Mundus Vini szakértő zsűrije 2 aranyéremmel is jutalmazta a François pezsgőket, a President Brut-öt és a President Blanc de Blancs Extra Brut 2018-at.
A főpolgármester azt gondolja, hogy Szentkirályi és Vitézy is a Fidesz jelöltje, és az egyik mindenképp hátrébb áll majd. Ezt megvárná a nyilvános vitával.
Több mint kétszázan döntöttek úgy, hogy a hosszú hétvégéjükön az élhető jövőért tesznek egy közös lépést. "A biomassza napja: konferencia 0-99 éves korig az élhető jövőért" programra a Bioeco-Up projekt keretében került sor a Magyar Természettudományi Múzeumban - közölte az Agrárminisztérium (AM) hétfőn az MTI-vel.
Szerdán elkezdődött az országgyűlésben az Európai Hagyományos Fegyveres Erőkről szóló szerződés és kiegészítő dokumentumai felfüggesztéséről szóló törvényjavaslat általános vitája.
Az eredményes paradicsomhajtatás egyik sarkalatos pontja a virágzás optimális környezeti feltételeinek megteremtése, illetve a virágok termékenyülését elősegítő technológiai eljárások szakszerű alkalmazása!
A Fővárosi Törvényszék az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta: a vádlott 2021. március 23-án megkülönböztető fény- és hangjelzést használva úgy haladt át piros lámpánál a mentőutóval az egyik kereszteződésnél, hogy nem győződött meg arról, biztosítja-e a balról érkező összes jármű az akadálytalan továbbhaladást. Ennek következtében a
A régi Szafari Rallykon elengedhetetlen kellék volt az autókon a snorkel, és azzal, hogy idén visszatér a kenyai verseny a húsvéti időszakra, ismét komoly szükség lehet rájuk.
Közzétették a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) 2023-as média- és kommunikációs piac költéseit felmérő számait, amiből kiderül, hogy ugyan kétszámjegyű volt nominálisan a növekedés a magyar reklámpiacon, de reálértéken eközben valójában csökkent a kommunikációs iparág árbevétele 2023-ban.
A megújuló energiaforrások termelésének fő kihívása az előrejelzés pontosságában rejlik. Magyar szakemberek egy olyan, mesterséges intelligencián alapuló szoftvert fejlesztettek, amely egyedülálló módon képes a mikroklíma figyelésére és elemzésére, ezáltal erőmű szinten állít elő termelési prognózist, így javítva az előrejelzések pontosságán.
Nagy Feró és felesége, Ágnes már több mint negyven éve élnek boldog házasságban, noha a kapcsolatuk hajnalán gondolni sem merték, hogy ilyen sokáig kitartanak egymás mellett.
Hadházy Ákos új videót tett közzé a Facebook-oldalán, melyben Magyar Péterről mondja el a véleményét. Hadházy mindenekelőtt azzal kezdte, hogy azért nem posztolt napok óta, mert szeretett volna minél precízebben fogalmazni, és volt néhány dolog, amit át kellett gondolnia.
Szédületesen növekszik a világban a tőkekoncentráció. Ez is lehet egy indoka a megnövekedett háborús aktivitásnak, hiszen a világ újrafelosztásának folyamata egyes államokat előbbre sorol, másokat hátrébb.
Példátlanul nagy befolyásuk van az országban az asztrológusoknak, a választások napjának kitűzésébe is beleszólásuk van, de most zavar támadt az erőben.
A novemberi ezer után március 20-án újabb kétezer belépővel, vagyis összesen közel hétmillió forinttal támogatta a Gyulai Várfürdő a Magyar Vöröskereszt Békés vármegyei szervezetét. A szerdai sajtótájékoztatón Kun Miklós, a fürdő igazgatója elmondta, közel tíz éve rendszeresen segítik a véradásokat. Görgényi Ernő polgármester azt mondta, a véradás
Idén kilencedik alkalommal hirdették meg a Közétkeztetési Szakácsversenyt, amelyen a büntetés-végrehajtási szervezet öt csapata képviseltette magát. A fenntartható közétkeztetés népszerűsítése céljából megrendezett verseny döntőjébe négy bv-s csapat jutott tovább. A 2024. március 5-7. között megrendezett megmérettetésről három ezüst-és egy bronz fo
Az Autoliv dolgozóit a bértárgyaláson képviselő Vasas már március 14-én sztrájkbizottságot alakított, mivel a szakszervezet nem tudta elfogadni a munkáltató ajánlatát. Egy olyan ajánlatot, amely csökkentené a munkavállalók által kifejezetten kedvelt béren kívüli juttatás összegét, a béremelés mértéke pedig nem lenne elég a dolgozók jelenlegi életsz
A hazai járműipart meghatározó gyártói és nagyvállalati szereplői trendekről, beruházásokról, válságkezelésről, versenyképességről és fejlesztési irányokról beszélgettek a Portfolio-MAGE Járműipar 2024 konferencia első Vezetői kerekasztalában. Kiemelték: a legnagyobb kihívást az elektrifikáció, a jogszabályi nyomás és a kínai gyártók előretörése je
Közben az orosz Külső Hírszerző Szolgálat igazgatója bejelentette: adataik vannak arról, hogy Franciaországban már felkészítés alatt áll egy Ukrajnába vezénylendő katonai kontingens, amely kezdetben mintegy kétezer fős lesz.
A Ferrari vezérigazgatója, Benedetto Vigna kijelentette, hogy az autógyártó jövőbeli elektromos autója nem lesz olyan csendes, mint a többi elektromos autó az utakon. Vigna úgy fogalmazott: az autók "üvölteni fognak az érzelmektől."
Az erődemonstráció célja a kalóztevékenység és a tengeri terrorizmus elleni fellépés volt, de sokkal inkább a nyugatnak és az Egyesült Államoknak szólt – véli a szakértő, és nem tartja kizártnak egy ellen-NATO kialakulását sem.
Mi a helyzet, ha megbízási jogviszonyban dolgozik a várandós kismama évek óta? Elmehet táppénzre, ha veszélyeztetett terhes? Járnak egyáltalán ellátások a baba után? Vannak, akik nem munkaviszonyban dolgoznak, sokszor csak határozott ideig tartó projekteken egy adott megbízási díjért. Figyelni kell arra, hogy mennyi a megbízási díj, milyen időszakr
Akár 50 millió forintnyi, rendkívül kedvezményes kamatozású, lakásvásárlási célú hitelt is jelenthet az év eleje óta elérhető CSOK Plusz a gyermeket tervező párok számára, így mindenképpen érdemes élniük ezzel a konstrukcióval. Ám, mielőtt belevágnak, fontos, hogy tisztában legyenek a részletekkel, mert a sikeres igényléshez számos feltételnek kell