Az Erste felmérése szerint a gazdasági szempontok mellett a család és a barátok támogató ereje is elengedhetetlen ahhoz, hogy a kisvállalkozók igazán jól tudjanak teljesíteni abban, amibe belevágtak.
A Visa ismét elindítja nemzetközi She's Next programját Magyarországon, hogy támogassa a nők által vezetett kis- és középvállalkozások fejlődését. Az előző évben sikerrel zárult programot követően a női vállalkozók újra pályázhatnak az öt, egyenként kétmillió forintos támogatásra. A nyertesek egy éven át vállalkozásfejlesztési mentorálást is kapnak
A Játékoskártya lottózói hűségprogramot népszerűsítő akció keretében a nemzeti lottótársaság – az OTP Bank csoporttal együttműködésben – egy 110 millió forint értékű fővárosi lakást sorsolt ki.
Milliók aggódnak a 75 éves uralkodóért, miután kiderült, hogy rákbetegséggel küzd. Egyes híresztelések szerint a királyt mostanság egyre élénkebben foglalkoztatja az utódlás kérdése.
Folytatódik a közösségi médiában elkövetett csalások sorozata, ahol a kriptoiparban jelentős befolyással vagy követőtáborral rendelkező felhasználók fiókjait támadják meg a
Olyan tulajdonosok jelentkezését várják, akiknek most üresen áll a lakása. A főváros átvállalja a kezelést és a kockázatokat, cserébe a tulajnak a piaci árnál kicsit kevesebbel kell beérnie.
Állítólag Sulyok László a párt megyei vezetőjeként pontosan meg is nevezte, hogy az elhurcolt zsidók vagyonából melyik lakást kéri pártirodára és a "zsidóbútorokat" illetően is pontosan felsorolta, hogy mire tart igényt.
Évente 1 millióval nő világszinten az új HIV-fertőzöttek száma. A járvány továbbra is jelentős globális közegészségügyi probléma, amely eddig több mint 40 millió életet követelt. Hazánkban 2022-ben 224 új HIV-fertőzött személyről és 43 új AIDS-betegről tudtak, ám becslések szerint 3-4 ezren nem tudják, hogy HIV-fertőzöttek.
Felkészülten vágnak neki az álláskeresésnek az aktív munkakeresők: kérdések összeírásával, vázlatok készítésével és a cég áttekintésével készülnek egy-egy állásinterjúra a jelentkezők, akiknek a többsége legalább kettő, de maximum öt helyre adja be egyszerre az önéletrajzát – többek között ez derült ki az 55. Műegyetemi Állásbörze által készített o
A Visa 2019-ben indította útjára a Visa a She’s Next elnevezésű programját, amelynek célkitűzése a női vállalkozók támogatása, ösztönzése. Magyarországon először tavaly hirdették meg a programot, amely során öt női vállalkozó számára biztosítanak 2 millió forint értékű támogatást és egy éves mentorálást. A szerdai sajtótájékoztatón a tavalyi év ere
Az anyagi helyzetünk miatt komoly mentális és fizikai problémákkal nézünk szembe: tízből négy európai számolt be arról, hogy a pénzügyi gondjai negatívan hatnak az egészségére. A magyaroknak csupán közel a harmada él pénzügyileg stabil, stresszmentes életet - derül ki az Intrum legújabb Európai Fogyasztói Fizetési Felméréséből. A többség úgy érzi,
Varázslatos visszatérés: Loreena McKennitt a “The Visit Revisited“ európai turné keretén belül érkezik vissza Budapestre. A világhírű, többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző, 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat.
Kis túlzással az egész világ azt találgatja, hogy hova tűnhetett Katalin hercegné, és mi lehet az oka annak, hogy hasi műtéten kellett átesnie. Vilmos herceget azonban nagyon elszomorítja, hogy a sajtó és a rajongók nem adnak esélyt arra, hogy a hercegné nyugodt körülmények között lábadozhasson.
A Bitcoin közelmúltbeli csökkenése jelentős likvidációhoz vezetett a piacon. Érdekes módon ez a hirtelen fordulat a mesterséges intelligencia szerint egy
Kutyaugatástól volt hangos szombat délelőtt a gyulai Harruckern tér, ahol 10 óra előtt a harmadik Tacskó találkozó résztvevői gyülekeztek. A legtöbben a hétköznapi megjelenést választották, de akadt egy-két extavagáns viseletben megjelenő állat is, mint a Gyomaendrődről érkező Bimbó. A menet tíz óra után pár perccel rendőri felvezetéssel indult e