Clive Palmer 2012-ben - vagyis száz évvel a luxusgőzös elsüllyedése után - vetette fel először a vakmerő ötletet, ám a kivitelezés sokáig váratott magára. Most azonban minden akadály elgördülhet az útból, s 2025-ben kezdetét is veheti az építkezés.
Nem kell rögtön pánikba esnünk, ha időnként hajlamosak vagyunk elfelejteni ezt-azt: már apró étrendbeli változtatásokkal is sokat tehetünk elménk egészségéért. Cikkünkben ajánlunk 5 ételt és italt, melyek bizonyítottan javítják a memóriát.
Az NSK bemutatta a dinamikus terhelésű hajtástechnikai alkalmazásokhoz kifejlesztett nagy sebességű, hőálló HTF-SRM golyósorsó-sorozatát. Az innovatív terméksorozat ideális olyan elektromos fröccsöntőgépekhez, amelyek vékonyfalú termékeket gyártanak rövid ciklusidővel, nagy sorozatokban. A
A szavak elfelejtése gyakori tünet, de rosszabbat jelezhet egy másik figyelmeztető jel.Egy új tanulmány szerint a lelassult beszéd a demencia nagyobb korai jelzője lehet a demenciának, mint a szavak elfelejtése, írja a Futurism demenciakutatók a Conversation című lapban megjelent cikke alapján.A Torontói Egyetem kutatói által végzett új vizsgálatba
A játékos szerint újabb lépcsőfok a magyar férfi kézilabda-válogatott történetében, az hogy 12 év után sikerült kiharcolni az olimpiai indulást, így a nemzeti csapat ott lesz nyáron Párizsban.
A glaukóma világhét (World Glaucoma Week) 2024-ben március 10. és 16. között kerül megrendezésre világszerte. Ebből az alkalomból Prof. Dr. Holló Gáborral beszélgettünk, aki nem csupán a Szemészeti Központ vezetője, glaukóma specialistája, hanem hosszú évtizedeken keresztül az Európai Glaukóma Társaság vezető tisztségviselője volt, és jelenleg is a
Életművét mindössze hét év alatt alkotta meg. Noha kivételesen sikeres volt, az újságok egy mondatban tudatták az ötven évvel ezelőtti halálhírét. Anyja gyerekkorában elhagyta, lengyel felesége mellett a korszak színészdívája, Domján Edit is idősebb volt nála, mellettük sem találta meg a boldogságot.
A hétvégén jelent meg a SorozatWikin az Rtl tartalomért felelős vezérigazgató-helyettesével és programigazgatójával készült évértékelő interjú podcast formájában. Kolosi Péter azon kívül, hogy részletesen elemezte a tavalyi évet, több komoly bejelentést is tett a 2024-es évükről. A Drága örökösök visszatérő, 5. évada tavaly január és május között
Németország üvegházhatást okozó gázkibocsátása tavaly tizedével csökkent. Ez a folyamat a megújuló energiaforrásokba való beruházásnak és a magas energiaáraknak köszönhető, amelyek csökkentették a keresletet.
Az évekkel ezelőtt Hollandiában kezdődött és azóta szinte az egész EU-ban szétterjedt, Brüsszeltől működőképes agrárpolitikát követelő megmozdulások Szlovákiát is elérték.
A szakértők által közölt adatok szerint a daganatos megbetegedések közel fele, mintegy 42 százalék megelőzhető lenne, ha az emberek tudatosabban közelítenének az életmódjukhoz. A megelőzés kulcsa a táplálkozásra való odafigyelés, a rendszeres testmozgás és az életmódváltás mellett való elköteleződés.
Bizony, itt nem csak egy esztétikai problémáról van szó, fontos, hogy komolyan vegyük. Különösen a középkorú és idősebb nőket érintő betegség, de előfordulhat nemtől és kortól függetlenül bárkinél. Mára a teljes lakosság 20-40%-át érintő probléma. Ugyan nem gyógyítható teljes mértékben, de megfelelő odafigyeléssel és kezeléssel a súlyos a szövődmé
Nem állnak meg a biztosítók a díjkedvezményeknél a lakásbiztosítási kampány alatt: több százezres vásárlási utalványokat adnak, millió forintos tárgynyereményeket sorolnak.
Több mint 8 millió Wise-bankkártyával végzett készpénzfelvételt vizsgált meg világszerte a globális technológiai vállalat, és térképezte fel az átlagos ATM-es felvételi díjakat, hogy segítsen átlátni, külföldi utunk milyen extra költségekre készüljünk.
A sminkrajongók jól ismerik a legfőbb szabályt: mindig mossuk meg az arcunkat és távolítsuk el a sminket lefekvés előtt. Az viszont egyáltalán nem mindegy, milyen terméket is használsz ehhez.