A 74 éves színészről tavaly év elején derült ki, hogy prosztatatrákja van. A forgatást ennek ellenére nem hagyta abba, a színházba pedig most tért vissza.
Sok közös vonás van egy átlagos magyar gimnazista és egy pályakezdő fiatal felnőtt között, ha a szabadidő eltöltéséről van szó, de a pénzügyi prioritások és fizetési preferenciák terén jelentős eltéréseket találunk – derül ki a Mastercard felméréséből.A Mastercard második alkalommal végzett kutatást a magyar fiatalok körében, de ezúttal a pénzügyi
A mesterséges intelligencia már érzékelhetően jelentős hatással bír az IT munkaerőpiacra is, így számos változást hozhat magával az idei évben. Bizonyos munkakörök továbbra is keresettek maradnak, összességében azonban csökkenő tendencia figyelhető meg az IT szakemberek foglalkoztatása iránt - a költségcsökkentés és az AI megjelenése átrendeződést
Először jöttek az egy légterű munkahelyek, aztán a közösségi irodák, majd a felváltva használt asztalok. Ezzel párhuzamosan megjelentek az online tárhelyek és egyéb közösen kezelhető digitális rendszerek. Újabban pedig már egy céges autót is több munkavállaló használ, és lassan a közösen használható elektromos biciklik és rollerek is betörnek a pia
Több, mint 23,5 milliárd forintot fizettek be az OTP Egészségpénztári tagok és munkáltatók 2023-ban, ami kb. 25%-os növekedést jelent a 2022-es évhez képest. A befizetések összege mellett évről évre nő az online belépések aránya is, 2023-ban a bankfióki szerződéskötés utáni második belépési csatorna az online felület volt.
Rendben halad az idei év költségvetésének módosítása és a jövő évi költségvetés tervezése a Pénzügyminisztériumban (PM), a tárca 2025-ben csökkenő hiánnyal, alacsonyabb államadóssággal, erősödő gazdasági növekedéssel számol - jelentette ki Varga Mihály a Pénzügyminisztérium (PM) keddi közleménye szerint, miután hivatalában fogadta Horváth Gábort, a