Sokakat meglepett az elmúlt napokban, amikor a Vörösvár Kft. által üzemeltetett Cba és Príma boltokban, az önkiszolgáló kasszákat használták. Ugyanis a megszokott női géphang helyett Szacsvay László, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Jászai Mari-díjas művész hangján hallhatók segítő instrukciók. Néhány Príma és Cba üzletben nem hétköznapi mód
Sir Timothy Berners-Lee 1989-ben, a svájci CERN kutatóközpont munkatársaként fektette le a világháló alapjait. Az informatikus a 35. évforduló apropóján arról beszélt, hogyan változtathatja meg az internetet korunk technológiai környezete.
A fejlődő térségben a globálistól teljesen más dinamikát mutatnak az okostelefonos eladások. A kontinens piacát leginkább az agresszíven nyomuló kínai brandek hajtják.
A női válaszadók kétharmada úgy látja, hogy a hibrid munka segített a karrierépítés terén egyenlő feltételeket teremteni és befogadóbbá tette a munkahelyeket.
Tarr Zoltán szerint Balog, akinek az igazi botránya az, hogy bejárt az elnöki hivatalba "elintézni, elsikálni" dolgokat, "tökéletesen hiteltelen emberré vált".
A Magyar Nemzeti Bank "Kincsem" elnevezéssel kedden emlékérméket bocsátott ki az örökös futamgyőztes magyar versenyló születésének 150. évfordulója alkalmából.
Varga Judit exférje az Andrássy útra hirdetett meg egy rendezvényt a nemzeti ünnepre. Szerinte a nyilvános csoportokban már most láthatóak Rogán és Kubatov előkészületei.
Szinte mindennek emelkedett az ára a tengerentúli és az európai terménypiacokon a szerdai kereskedési napon. Egyedül a párizsi malmi búza stagnálása árnyalta az összképet.
Arnold Schwarzenegger visszatér a mozivászonra a The Man with the Bag című családi vígjátékban, amelyben a Reacher sztárja, Alan Ritchson is szerepet vállalt.
Az eurót reggel hét órakor 399,41 forinton jegyezték a kedd esti 399,60 forint után, a dollár jegyzése 365,41 forintra csökkent 366,04 forintról, a svájci franké pedig 416,42 forintra 416,80-ról.
A színésznő a közelmúltban ünnepelte ötvenedik születésnapját, s a jeles esemény apropóján még egy női elvonuláson is részt vett Balin, méghozzá helyi gyógyítók, papok társaságában. Dobó Kata friss interjújában az önelfogadásról, az önismeretről és az idő múlásával való szembenézésről is mesélt.
A hazai református egyházban igen magas vezetői pozíciót betöltő Tarr Zoltán szerint az lenne a leghelyesebb, ha Balog Zoltán visszavonulna. Az egykori zsinati tanácsos úgy gondolja, a félelem és függőség némítja el a híveket, lelkészeket, presbitereket.
Tegnap délutánra egészen a 400-as szint közelébe gyengült a forint az euróval szemben, a nyomás pedig az esti órákban sem csökkent. A mai napon a reggeli órákban várhatóak piacmozgató adatok, a KSH az ipari adatok második becslését ismerteti, melyből megtudhatjuk, hogy miért teljesített gyengén a szektor januárban.
A nemzeti ünnep napján, március 15-én és a hosszú hétvégén jóval nagyobb utasforgalom várható, ezért a MÁV és a Volánbusz arra kéri utasait, hogy időben tervezzék meg utazásukat, érdemes minél előbb elővételben megváltani a menetjegyeket, vagy használni az automatákat, az online jegyvásárlást az Elvirán vagy a MÁV applikációban; módosul a menetrend
Nem különösebben meglepő, hogy újrajátsszák a négy évvel ezelőtti elnökválasztást, de mind a két politikus most szerezte meg a jelöléshez szükséges delegáltak számát.
A Nyugattal való tisztességes megállapodáshoz Oroszországnak írásba foglalt, hiteles garanciákra van szüksége - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija 1 televíziónak és a RIA Novosztyi hírügynökségnek adott, szerdán megjelent interjúban.
A lakásvagyon műszaki állagának javítása érdekében az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (Évosz) otthonfelújítási támogatási program indítását javasolja és azt, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) indítsa újra a Zöld Otthonteremtési Programját, amelyet felújításokra is igénybe lehessen venni - közölte az Évosz kedden az MTI-vel.
Nagy többséggel, 370 igen, 199 nem, és 46 tartózkodás mellett megszavazta kedden az Európai Parlament az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv felülvizsgálatát, így új szabályok lépnek életbe az épületek energiafogyasztása és kibocsátása terén. A jogszabály kihirdetéséhez még a tagállamokat tömörítő Tanács jóváhagyása is szükséges, de mive
Tovább folytatta saját részvényeinek vásárlását az OTP, ezúttal több mint 1,2 milliárd forint értékben vásároltak részvényeket a Budapesti Értéktőzsdén - olvasható a BÉT oldalán.
A kriptovaluták piacán nagyon komoly a verseny a befektetők kegyeiért. A Pepe (Pepe) és a Dogecoin (Doge) már bizonyította, hogy milyen ugrásokra képes, most a KangaMoon (Kang) igyekszik a nyomukba érni. A Kang token eddig már 125%-kal emelkedett néhány héttel az előértékesítés indulása után, és az elemzők ezt a mém-coint tartják most az egyik legj
Visszaesett az ipari teljesítmény januárban, az előző hónaphoz képest a termelés volumene 1,1 százalékkal volt kisebb. Ezzel folytatódott a szektor lejtmenete, a mai részletes adatközléssel a zsugorodás okairól is többet tudhattunk meg.
2024 januárjában az ipari termelés volumene 3,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss közleményében. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 4,1 százalékkal csökkent.