Lázas állapotban szállították kórházba hétfőn Washingtonban a 78 éves Bill Clinton volt amerikai elnököt, kedden a kezelés után elhagyhatta a kórházat - közölte kabinetfőnöke helyettese az X közösségi portálon.
Elpusztult a belga juhászok munkakutyás világbajnokságán a magyar válogatott tagjaként harmadik helyet szerző, hatéves kan Bestseller C-3PO - közölte a MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred a Facebook-oldalán hétfőn.
Havasi Gergő és Szabó Norbert Ádám január 5-én egy több mint hét méter hosszú és két méter széles hajóval vág neki az óriási megterheléssel járó expedíciónak. Előbbi, a Magyar Honvédség 2. sportszázadának katonasportolója az InfoRádióban elmondta: egymást háromóránként váltva naponta 130 kilométert szeretnének evezni, közben semmilyen külső segítsé
Nem ér véget az amerikai álom! Nádas Tamás kalandokkal teli életútjáról még május végén számoltunk be először. Az egykori karate-világbajnokból lett FBI-ügynök, majd színészként és producerként is befutó magyar srác története mellett senki nem tudott szó nélkül elmenni.
Bár jelenleg több helyen is másodfokú riasztás van életben a viharos szél miatt, a Mecsekben pedig veszélyessé vált a közlekedés, az előrejelzések szerint honlaptól javul az idő. Karácsony első és második napja is sok napsütést tartogat.
Reményt sürgetett minden ember életében a háborúk, szenvedés, szegénység uralta világban Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában bemutatott ünnepi misén mondott beszédében szenteste, amely a jubileumi szentév első eseménye volt.
Több újdonság is tervben van a 2-es villamos vonalán: felújíthatják az Erzsébet híd és a Lánchíd közötti viaduktot, akadálymentesíthetik az Eötvös téri peronokat, sőt, új szerelvények is jöhetnek.
Amennyi család, annyiféle karácsonyi szokás van Magyarországon. Általában azonban az alapok megegyeznek: magyarok ünnepi asztalán mindig szerepel a halászlé, a rántott hal, a töltött káposzta, a bejgli, vagy esetleg a zserbó. De mit találnak fel karácsonykor a környező országokban? Tesztelje le ünnepi kvízünkben, hogy mennyire ismeri a külföldiek k
A legújabb műholdfelvételek tanúsága szerint Észak-Korea egyre több lőszert és fegyvert szállít Oroszországba, és bővíti a fegyvergyártást otthon, hogy ki tudja elégíteni Moszkva igényeit.
Hónapokon át tartó megfeszített munka után véget ért a Megasztár, a döntősök élete pedig a feje tetejére fordult. Rádiós slágerek, fellépések, médiaszereplések mellett azonban karácsonyra mindannyian megpihennek, és a szeretteikkel töltik az ünnepet. Balogh Rebeka Valéria, Tóth Abigél, Gudics Máté és Orbán Rudi elárulták, hogyan ünneplik idén a kar
Az öregségi nyugdíj korhatárát 2025 -ben is a 1997. évi Lxxxi. törvény írja elő. A nyugdíjkorhatár nők és a nyugdíj korhatár férfiak esetében is ez a törvény az irányadó 2025-ben. A nyugdíj korhatár emelését a törvény 18. §-a szabályozza, melyet cikkünkben részletesen bemutatunk. Mi várható a nyugdíj korhatár kapcsán Magyarországon 2025-ben? Nyugdí
A karácsonyi ünnepek idején sokan többet esznek, mint az év más időszakában. Fontos, hogy kedvenceiknek ilyenkor se adjunk bizonyos dolgokat, mert megbetegedhetnek.
Az Oscar-díjas A nagy szépség, az Ifjúság és Az ifjú pápa rendezője, Paolo Sorrentino legújabb alkotása a Cannes-ban versenyprogramban vetített Parthenopé – Nápoly szépe.
2023 komoly kihívásokat hozott a magyar vállalkozói szektornak. Miközben az új cégek alapítása visszaesett, a működő vállalkozások száma is jelentősen csökkent. A KSH TÉR-KÉP című kiadványának adatai rávilágítanak arra, hogy a gazdasági környezet és a szabályozási változások milyen hatással voltak az üzleti szférára
Az ünnepek idején hajlamosak vagyunk az italok terén az üdítőket részesíteni előnyben. Pedig télidőn a gyógyfüvekből készült teák jólesnek, és ha gondosan válogatjuk össze őket, akkor még az egészségünk megőrzéséért is sokat tehetünk. Segíthetnek a nehéz ételek emésztésében, a kaparó torok simogatásában, a fejfájás leküzdésében. Az ízeket pedig fel
A korábbi bejelentéseknek megfelelően a kormány módosítja a Babaváró hitelnél az életkori elvárást 2025. január elsejétől. Gyakorlatilag a feleségre vonatkozó életkori feltételen könnyít a jogalkotó.
Ezek a hírességek mind bebizonyították, hogy a karácsony nemcsak az ajándékokról szól, hanem a szeretetről, az összetartozásról és az élet legfontosabb döntéseiről is.
Denzel Washington, Hollywood egyik legnagyobb sztárja, újabb mérföldkőhöz érkezett az életében, miután nemrég hivatalos lelkészi engedélyt kapott. A különleges pillanatra a híres harlemi Kelly Temple Church of God in Christ templomban került sor, alig néhány hónappal a színész 70. születésnapja előtt.
Magyarországon eddig nem létezett olyan online felület, ahol az érdeklődők egy helyen informálódhattak volna a cégek tevékenységéről, termékeiről, méretéről, árbevételéről vagy akár az eszközparkjáról. Pedig ezek az információk mind szükségesek ahhoz, hogy megfelelő üzleti partnert, beszállítót vagy szolgáltatót találjon egy vállalkozás. A most ind
A szőlő növényvédelme szempontjából az időjárás az idén sem volt kegyes hozzánk. Az enyhe tél miatt kora tavasszal eleinte 2-3, majd 1,5-2 hetes fejlődési előnnyel indult a szőlő.
Otthonunk talán legfontosabb helyisége a hálószoba, hiszen ott pihenjük ki magunkat és töltődünk fel a következő napra. Nézzük, hogy szeretetnyelvünk alapján hogyan ajánlott berendeznünk nyugodt szentélyünket, hogy igazán jól érezzük magunkat benne.
Az univerzumról szokás azt mondani, hogy végtelen és folyamatosan tágul. Ez azonban nem teljesen igaz: a tudósok a mai napig nem tudják biztosan megállapítani, hogy a világegyetem véges-e vagy végtelen, így az sem biztos, hogy pontosan mennyi galaxis és csillag található benne. De azokat az égitesteket és képződményeket össze tudjuk számolni, amely