2024. december 2. hétfő

dec. 2
16:33
Szívszorító titok derült ki Katalin hercegnéről (Magyar Hírlap)
Kibővítette a karácsonyi koncert vendéglistáját.
dec. 2
16:33
Oroszország elkötelezett Magyarország energiaellátásának fenntartása mellett (Demokrata)
Oroszország az újabb szankciók ellenére is fenn kívánja tartani Magyarország energiaellátását.
dec. 2
16:33
Így zakatol tovább Téglás Zoli nélkül az Ignite (Demokrata)
Ok nélkül tartottunk attól, hogy majd ritkábban koncerteznek nálunk, 2020 óta immáron ötödik alkalommal térnek vissza.
dec. 2
16:33
Családban marad: Thierry Neuville féltestvére is bajnok lett (Racing)
Egy héttel azután, hogy Thierry Neuville világbajnok lett, a féltestvére kategiórabajnoki címet nyert a Belga ralibajnokságban.
dec. 2
16:39
Szijjártó Péter: ennél jobb ajánlatot még senki nem adott nekünk (Infostart)
Oroszország az újabb szankciók ellenére is fenn kívánja tartani Magyarország energiaellátását, a kőolaj, a földgáz és a nukleáris fűtőanyag szállítását, márpedig ha a szándék közös, akkor biztos lesz megoldás is – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Moszkvában.
dec. 2
16:39
600 millió kibertámadás naponta: az elkövetők zöme simán megússza a bűncselekményt (Pénzcentrum)
Közel háromszorosára nőtt egyetlen év alatt a zsarolóvírusos támadások száma áll a Microsoft legfrissebb Digital Defence Report című jelentésében. A Microsoft-felhasználókat világszerte, naponta 600 millió alkalommal éri valamilyen támadás akár privát, akár államok által támogatott elkövetők részéről. A tech szektor fel van készülve a támadások fel
dec. 2
16:39
Ön szerint ki profitál abból politikailag, ha Magyar Pétert nem engedik be a gyermekotthonokba? Szavazzon! (ATV)
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, európai parlamenti képviselőként próbált bejutni a cégénydányádi lakásotthonokba, de az ott dolgozók felsőbb utasításra hivatkozva megakadályozták a belépését. Az egyik otthon teljesen üresen áll, mert 12 gyermek szökésben van. A felajánlott mikuláscsomagokat a dolgozók először nem akarták átvenni, végül azonban h
dec. 2
16:39
Lazább kibocsátási szabályokat követlenek a német gyártók (autopro)
A Markus Söder bajor miniszterelnök által összehívott autóipari csúcstalálkozón több követelést is megfogalmaztak a szereplők.
dec. 2
16:39
Zágoni Balázs: A világháború, a vészkorszak története gyakrabban akad meg a felnőttek torkán, mint a fiatalokén (Könyves Magazin)
A csillag és a százados egyszerre izgalmas és szívszorító ifjúsági regény a magyar történelem és a világháború egyik legsötétebb évéről, 1944 történéseiről, a zsidóüldözésről és a nyilasok kegyetlenkedéseiről. A könyv szerzőjével, Zágoni Balázzsal beszélgettünk.
dec. 2
16:39
Családbarát és versenyképes a Hyundai űrbuszlimuzinja, a Staria (Autószektor)
Közös sajtótájékoztatót tartott a Hyundai és az OMV november második felében Budapesten a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpontban, ahol Michelisz Norbert szezonértékelője mellett az újságírók megismerhették az OMV e-mobilitást szolgáló terveit és fejlesztéseit is. Michelisz Norbert immár háromszoros világbajnokként érkezett a rendezvényre, kis t
dec. 2
16:45
Édesanyját sem ismerte fel a kómából felébresztve Ádám – Újra tanul beszélni és járni az elgázolt fiú (Blikk)
Az állapota ugyan javult, de nagyon hosszú út vár még a teljes felépülésig arra a 16 éves fiatalemberre, akit október elején gázolt el a zebrán egy ámokfutó – az elkövető segítségnyújtás nélkül elhajtott a székesfehérvári helyszínről. Liscsai Ádám súlyos sérüléseket szenvedett és kómába került, amiből csak többedik próbálkozásra sikerült felébresz
dec. 2
16:45
Fenyőfaárak az egekben: idén is brutálisan drága lesz a karácsonyfa (SzMo)
Aki az utolsó pillanatban venné meg a fát, ne aggódjon: a vásárlók 85 százaléka szintén az utolsó két hétre hagyja a döntést. Persze, ha nem szeretne órákat fagyoskodni a fák között válogatva, talán érdemes előre gondolkodni. Vagy venni egy műfenyőt.
dec. 2
16:45
Helikoptert küld a Szaturnusz legnagyobb holdjára a NASA (Hamu és Gyémánt)
Az elmúlt időszakban elsősorban a Hold és a Mars felfedezésére irányuló kísérletektől volt hangos a sajtó, pedig a Nasa nemcsak ezeket a hozzánk viszonylag közeli égitesteket igyekszik minél jobban megismerni. Az űrügynökség a hírek szerint hamarosan például helikoptert küld a Szaturnusz egyik holdjára, a Titanra, ami a Föld után a második legtöbb
dec. 2
16:45
Félmillió euró Tündér Lalának (Magyar Hírlap)
Arra buzdít, hogy bátran fogadjuk el saját tökéletlenségüket.
dec. 2
16:45
Elszabadult a pokol, tömegverekedés tört ki a meccsen: rengeteg szurkoló meghalt (naphire.hu)
Tömegverekedés és tülekedés tört ki szurkolók között egy labdarúgó-mérkőzésen a Guineai Köztársaságban vasárnap, kórházi beszámolók szerint többtucatnyian meghaltak.
dec. 2
16:51
Merőben új ötletek jönnek a parkolásra - a fuldokló II. kerületből (Infostart)
A II. kerületben is egyre több nehézséget okoz az ott élőknek, hogy otthonukhoz közel parkolóhelyet találjanak. A polgármester azt mondta, évente több mint 1000 új várakozóhelyre lenne szükség több mint 6000 négyzetméter közterületen.
dec. 2
16:51
Nekik ígér szerelmet a főboszorkány decemberre (Metropol)
Decemberben a szerelemé lesz a főszerep Szegedi Erika szerint. Eljött a nagy egymásra találások ideje.
dec. 2
16:51
Forradalom a műkörömiparban: nincs többé egészségügyi kockázat (ProfitLine)
Az allergiás reakciók és bőrirritációk problémája az elmúlt időszakban a műkörömipar egyik legforróbb témájává vált. A szakemberek körében ezért egyre fontosabb szempont lett a biztonságos és irritációmentes alapanyagok megalkotása, amelyekkel a vendégek mellett, munkatársaik egészségét is óvják. Ezt az igényt felismerve hozta létre a Mystic Nails
dec. 2
16:51
Extra kamattámogatás az OTP-nél az agrárberuházási hitelekre (vg.hu)
Ilyen korábban az EU-ban nem volt.
dec. 2
16:51
58 millió dollárral a föld fölött – 100x nyereségről álmodozik a Pepe Unchained a tőzsdei listázás után (FinTechRadar)
A Pepe Unchained ($PEPU) a hatalmas befektetői FOMO-nak köszönhetően reménytelien robog a 60 millió dolláros ICO állomás felé.
dec. 2
16:51
"Bombázó vagy" – Hunyadi Donatella ruha nélkül, egy szál fehérneműben mutatta meg tökéletes alakját (BorsOnline)
A gyönyörű énekesnő mindent megmutatott.
dec. 2
16:51
Agyhártyagyulladás-pánik: iskolákat és óvodákat zártak be Nagybányán (SzMo)
A helyi hivatal szerint a megbetegedések már elérték a riasztási küszöböt, ezért kellett felfüggeszteni a tanítást.
dec. 2
16:51
"Nagymértékben használunk fel orosz eredetű földgázt" (Magyar Hírlap)
Szijjártó Péter: Az orosz partnerek biztosítottak bennünket az együttműködésről.
dec. 2
16:51
Telenyomták a LinkedInt MI generálta önfényező bullshittel (Bitport)
A különböző rendű-rangú vezetők vagy az ún. véleményvezérek ezeket a „gondolatömlenyeket” adják el saját meglátásként.
dec. 2
16:51
A Jobbik sokak szavazati jogát elvenné (Demokrata)
Brenner Koloman felvetéseire Répássy Róbert reagált.
dec. 2
16:51
Ukrán hírszerzés: Kétezer észak-koreai katona már harci egységben van (Demokrata)
Kétezer észak-koreai katonát vezényelhettek át az orosz hadsereg harci egységeihez.
dec. 2
16:51
Égigérő idén a karácsonyfák ára (AC News)
Akár 8-10 ezer forintba is kerülhet az idén a karácsonyfák métere, attól függően, hogy milyen fa alá szeretnénk pakolni az ajándékokat.
dec. 2
16:53
Nem talál elég dolgozót a budapesti Primark – most teljesen más fizetést adnak (vg.hu)
A budapesti Primarkba bolti kisegítésre, árazásra, hajtogatásra, vállfázásra keresnek munkaerőt.
dec. 2
16:55
Jókai utcai házomlás: még csak bocsánatot se kértek a kerekesszékbe kényszerült balerinától (vg.hu)
Tóth Nikolett a Metropolnak adott exkluzív interjút.
dec. 2
16:57
Varga Mihály a jövő évi adószabályokról tárgyalt (Portfolio)
Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) új elnökével, Nagy Elekkel folytatott egyeztetése során hangsúlyozta, hogy a jövő évi adótörvények célja a vállalkozások adó- és adminisztrációs terheinek további csökkentése, valamint a kormány az MKIK-t továbbra is kiemelt partnerként kezeli, és számít a kamara javaslataira
dec. 2
16:57
Csodálatos égi jelenségek tanúi lehetünk decemberben is: lenyűgöző meteorraj érkezik Luca-napra (Pénzcentrum)
Az égbolt is szép ajándékokkal készül a csillagászat iránt érdeklődők számára, ugyanis a hónapban a mesés együttállások, a vékony holdsarlós kihívások és oppozíciók mellett a főszerepet a csillagfedések kapják - írja a Svábhegyi Csillagvizsgáló honlapja. Decemberben ugyanis 11 csillagfedést figyelhetünk meg, közöttük a Plejádok egy részének a Hold
dec. 2
16:57
Lazább kibocsátási szabályokat követelnek a német gyártók (autopro)
A Markus Söder bajor miniszterelnök által összehívott autóipari csúcstalálkozón több követelést is megfogalmaztak a szereplők.
dec. 2
16:57
Hogyan oltotta ki egymást az Újpest és a Fradi játéka a derbin? – elemzés (m4sport.hu)
Az első félidő kifejezetten a Ferencvárosról, a második inkább az Újpestről szólt az év utolsó derbijén, amelynek végén inkább a – Fradi ellen közel hat év után pontot szerző – lila-fehérek örülhettek a gól nélküli döntetlennek és pontosztozkodásnak. Elemzésünkben annak jártunk utána, hogyan oltotta ki egymást a két ősi rivális játéka.
dec. 2
16:57
Úgy tűnik, sem Izrael, sem pedig a Hezbollah nem tartja magát a tűzszünethez (vg.hu)
Izraelt több akcióval is vádolják.
dec. 2
16:57
London vezeti a világ technológiai központjainak listáját (Mínuszos)
A legújabb globális befektetői felmérés szerint az intézményes piaci szereplők továbbra is Londont tartják a világ vezető technológiai szolgáltatási központjának. Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi tanácsadó csoport, a Z/Yen Group tizedik alkalommal kiadott ranglistája – Smart Centres Index (SCI) – 77 globális kereskedelmi központot rangsorol ann
dec. 2
16:57
Korrupció miatt kizárhatják az egész országot (Magyar Hírlap)
A főtitkár továbbra is dacol az etikai és pénzügyi visszaélések miatti felfüggesztésével.
dec. 2
16:57
Hankó Balázs: A versenyképesség és a demográfia elválaszthatatlan egymástól (Demokrata)
Magyarországnak két kiemelt prioritása van az uniós elnökség során.
dec. 2
16:57
3 kriptovaluta, amit különösen kedvelnek a kriptobálnák (BitcoinBázis)
A folyamatban lévő bikapiac 2024-ben regisztrálta a befektetői érdeklődés csúcsát. A Rexas Finance, a Cardano (ADA) és az XRP (XRP), figyelemre méltó bálna tevékenységet látott. Az elmúlt hetek hihetetlen teljesítményei közepette érkeznek a nagyhalak, hiszen úgy tűnik, hogy parabolikus rallyra készülnek. Rexas Finance (RXS) A Rexas Finance a tokeni
dec. 2
16:57
Szili Katalin: Nyelvjárásaink megőrzése nyelvstratégiai kérdés (vasárnap.hu)
Hosszú távú nyelvstratégiai kérdés nyelvjárásaink megőrzése – hangsúlyozta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Magyarságkutató Intézet (MKI) által szervezett Magyar nyelvjárások napja című konferencián hétfőn Budapesten. A tájnyelvet használók gyakran stigmatizálva érzik magukat, és emiatt igyekeznek áttérni a köznyelvre, ez azonban egyfajt
dec. 2
16:57
A 10 legrosszabb karácsonyi ajándék, amit az anyukádnak adhatsz (Bien)
Bár az anyukádnak biztosan a legnagyobb örömet szeretnéd szerezni, előfordulhat, hogy nem mindig találod el, mi lenne a legjobb számára. A karácsonyi meglepetések kiválasztása néha igazi kihívás lehet, hiszen biztosan te is azt szeretnéd, hogy valóban jól süljön el. A következő 10-es lista segít elkerülni azokat a meglepetéseket, amelyek nem biztos
dec. 2
16:59
Kerkez Milos 40 millió fontért válthat klubot januárban (m4sport.hu)
Nagy a versenyfutás a magyar válogatott játékosért, a Liverpool és a Manchester United között dőlhet el a verseny.
dec. 2
16:59
Távozik a bajba jutott Intel vezére (vg.hu)
Pat Gelsinger visszavonulásának hírére ugrik az árfolyam.
dec. 2
16:59
Egy kriptokereskedő 30 perc alatt több mint 500 000 dollárt keresett (BitcoinBázis)
Egy kriptokereskedő körülbelül fél óra alatt több mint 500 000 dollár nyereségre tett szert a Thena token segítségével. Ez leginkább annak volt köszönhető, hogy a Binance listázta az altcoint, ami az eszköz árát meredeken felfelé hajtotta. A Thena egy innovatív decentralizált likviditási réteg a BNB hálózatán és a héten új lendületet kapott. Thena
dec. 2
17:01
Új Lidl nyílik napokon belül Magyarországon: ekkor vehetik birtokba a vásárlók (vg.hu)
Meg nem erősített információk szerint december 12-től várja a vásárlókat Érd legújabb Lidl áruháza.
dec. 2
17:03
Újra ütik a forintot (vg.hu)
Minden összejött a forintgyengüléshez.
dec. 2
17:03
Karácsonyi vásár: sokkal többről szól, mint az ünnep – nagy lökést kap a magyar gazdaság (vg.hu)
A pandémia óta a karácsony is más lett.
dec. 2
17:03
Gréczy Zsolt: Túl sok fiatal megy el (Demokrata)
Gréczy Zsolt a kivándorlás miatt aggódott.
dec. 2
17:03
Ez történik a testeddel, ha egy hónapon át minden nap csalánteát iszol (in.hu)
A TikTok-on a csalán hirtelen menő gyógynövény lett, de vajon tényleg ennyire hatásos? Hiszen arról a keserű gyógynövényről van szó, amit anno gyerekként a játékaink közben "boszorkányfőzetként" használtunk.Manapság a csalán divatos gyógynövény lett. Mostanában az ízületi fájdalmak, az akne és az ekcéma − valamint a vízvisszatartás és a fájdalmas p
dec. 2
17:03
A Pepe Unchained lehet a következő mém érme, amit listázhat a Binance? (KriptoMagazin)
A kriptovilág újabb izgalmas projektet tartogat: mindössze 10 nap múlva indul a Pepe Unchained (PEPU), és máris szárnyra kaptak a pletykák egy lehetséges Binance-listázásról. Az ilyen hírek általában óriási érdeklődést váltanak ki, és úgy tűnik, ez most sincs másként. Binance-listázás? Volt már rá precedens! A Binance listázási pletykák az egekbe r
dec. 2
17:05
Lázár János új szövetséget ajánlott: óriási tartozásról egyezett meg, a kamatokat elengedik (vg.hu)
Lázár János szerint a salgótarjániaknak megérte a Fideszre szavazniuk.

Keresés