A brit királyi család a sandringhami birtokon készül az éves karácsonyi ünnepségre.III. Károly király és Kamilla királyné várhatóan részt vesznek a december 25-én, karácsony napján délelőtt tartandó istentiszteleten az angliai Norfolkban található történelmi Szent Mária Magdolna-templomban. Elkísérik őket családtagjaik, köztük valószínűleg Vilmos h
Elképesztő és elfogadhatatlan is, hogy ma Európában már általános érzés lett a rettegés a karácsonyi vásárokba látogatók körében - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképe szerint decemberben, főleg a hónap második felében háromszor annyi sertéshúst adnak el a hentesek, mint más hónapokban.
Tegnap este a három új Magyar Közlönyben (2024/130–132. számúak) összesen nyolc új törvény jelent meg, köztük az alaptörvény és a Btk. módosítása, a tegnap elfogadott költségvetési törvény módosítása.
Lázár János Hajdú Péter Beköltözve című műsorának vendége volt, ahol szó esett a miniszter politikai ambícióiról, Orbán Viktorral való barátságáról, a kegyelmi botrányról, Magyar Péterről és a 2026-os választás lehetséges kimeneteleiről.
A gyanúsított péntek este hajtott bele a karácsonyi vásári sokadalomba, emiatt legalább két ember meghalt, egyikük egy kisgyermek, és legalább hatvanan megsérültek.
Lassan annyit fizetünk havonta a digitális szolgáltatásokért, mint a hagyományos rezsi - víz, gáz, áram - tételeiért együttvéve. Sok tízezer forint megy el streamingre, vírusírtókra, játékokra, felhőalapú előfizetésekre. Különösen a fiatalok lubickolnak a digitális platformokon. A digitális szolgáltatások díjai olyan gyorsan emelkednek, hog
Az aktív szavazó pártválasztók bázisán jelentősen nőtt a Fidesz-KDNP előnye (már 15 százalék) a Tisza Párttal szemben – derül ki a Magyar Társadalomkutató legfrissebb felméréséből.
Jelentős átrendeződést hozott az Uniomedia idei LinkedIn felsővezetői toplistája, amelyen a Jabil Circuit vezérigazgatója, Kékesi Sándor szerezte meg az első helyet, egy év alatt megduplázva a követőtáborát.
Nincs karácsony bejgli nélkül - legalábbis Magyarországon. A hagyományosan diós, vagy mákos töltelékkel készült ünnepi süteménynek nagy hagyománya van itthon, bár kevesen tudják, hogy eredetileg Szilézia vidékéről származik.
Magdeburgban őrizetbe vették a pénteki tömeges gázolás feltételezett elkövetőjét, egy szaúd-arábiai származású orvost, aki a várostól délre fekvő Bernburgban él és dolgozik - közölte Reiner Haseloff, Szász-Anhalt tartomány miniszterelnöke szombaton.
A túlélés alapjait biztosíthatják a 2025-ös piaci környezetben a kormány gazdasági támogatásai, mint például a KKV-k számára elérhető beruházásösztönző kezdeményezések, azonban az igazi válságállóság az üzleti modellek tudatos átalakításából, a nemzetközi gyakorlatok adaptálásából és az emberi erőforrások fejlesztéséből fakad – derül ki az egyik le
Károly király nem véletlenül titkolja, milyen ráktípussal küzd. Az uralkodó döntése mögött egy szívszorító, mégis felemelő üzenet áll, amellyel milliókhoz szeretne szólni.
A blokklánc-technológia és a kriptovaluták jelentős térnyerésen mentek keresztül az elmúlt években. Dacára a történelem legnagyobb medvepiacának idén új történelmi csúcsokat láthattunk nem egy eszköznél, valamit egyre nagyobb teret hódítanak a rugalmas szabályozási környezetek és a valós felhasználások is. Év végi elemzésünkben összeszedtük, mit vá
Élőben közvetítettük a miniszterelnök évzáró sajtótájékoztatóját, a stúdiónkban pedig Orbán szempontjából értékeltük az évet, illetve a Karmelitában elhangzottakra is reagáltunk.
Rengeteg szokás, babona él a fejünkben, hogy mit szabad és mit nem ajánlatos Szilveszter éjjel enni ahhoz, hogy a következő év szerencsés legyen. Lássunk egy listát ezekből – szogorúan a teljesség igénye nélkül!
Bardóczky Kornél a magyar férfi és női teniszválogatott szövetségi kapitánya mindenekelőtt a válogatott kerettagokat figyeli a Balatonfüreden zajló magyar bajnokságon, azokat, akikre számítana februárban a kanadai Davis Kupa-selejtezőn.
A tájékoztatás szerint Hegyeshalomnál, a határ közelében utoléréses balest történt, a három gépkocsiban öten utaztak. A műszaki mentést a lébényi hivatásos tűzoltók végzik. A baleset miatt csak a külső sáv járható. Korábban Mocsa térségében, a 76-os kilométernél két személygépcsoki ütközött, az egyik jármű a leálló-, a másik a külső sávban állt meg
A Racing Bulls versenyigazgatója elmesélte, milyen módszerekkel és tanácsokkal próbálták javítani a Red Bull 2025-ös üléséről végül lemaradó Yuki Tsunoda autóban mutatott magatartását.
A kormányzati tájékoztatás azonban az útlevél kiállítási díjának emeléséről nem tesz említést a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodához kötött tervezettel kapcsolatban.
Orbán Viktor az elmúlt időszakban többször is kijelentette, hogy fantasztikus év lesz 2025. A Patrióta-csatornának adott interjújában arról beszélt, hogy van két jól kigondolt, elrejtett és most előszedett forrása a kormánynak. Az elfogadott költségvetés alapján azoban mindennek az ellenkezője látszik a nyugdíjasok számára.
Az 1973-as Lengyel Rallyn a szervezők pontatlan menetlevelet adtak a versenyzőknek, ráadásul a szakaszokat lehetetlen volt teljesíteni a megadott időn belül. Végül csak három páros ért célba.
Elon Musk, az X (korábbi Twitter) tulajdonosa és milliárdos vállalkozó, éles szavakkal bírálta Olaf Scholz német kancellárt a magdeburgi karácsonyi vásáron történt halálos támadást követően.
Nem akármire lettek figyelmesek a brit királyi család szemfüles rajongói, amikor górcső alá vették Harry herceg és Meghan Markle idei karácsonyi üdvözlőlapján.
Minden idők egyik legnagyobb projektjébe vágott bele a Nasa 2021-ben, amikor a marsjárója, a Perseverance leszállt a vörös bolygón található Jezero-kráterben. A területen egykor minden bizonnyal egy hatalmas tó terülhetett el, ezért tökéletes helyszín volt ahhoz, hogy a szerkezet innen gyűjtsön különböző mintákat és adatokat a Marsról. Ahogy arról
A változtatások bevezetésétől számítva 565 új támogatási kérelem érkezett be 622 tisztán elektromos gépjárműre összesen 2,4 milliárd forint értékben. Mindhárom november-decemberi adat nagyjából 60 százalékkal haladja meg a szeptember-októberi mutatókat - emelte ki az EM. A részvétel megkönnyítése tehát a jelentkezések számának tartós megemelkedéséh
Az idei karácsony egyik szenzációja egy luxuscsokoládé, amelynek ötlete egy dubaji székhelyű édességüzlettől származik. A termék különlegessége a prémium alapanyagokban rejlik, ennek megfelelően borsos az ára Magyarországon is. De mi a titka a gyorsan terjedő dubaji csoki őrületnek, és milyen változást hozhat ez a trend az édességpiacon? – ennek já
A digitális ikrek technológiája az ipari digitalizáció kulcsfontosságú eszköze, amelyről már mi is több alkalommal írtunk. Izgalmas, mivel lehetővé teszi a fizikai és digitális világ összekapcsolását, ami számtalan előnnyel jár. A digitális ikrek segítségével számos vállalat alakítja át működését a gyártási folyamatoktól kezdve az infrastruktúra ka
Szombaton átmeneti napsütés és száraz idő várható, vasárnaptól azonban nyugat felől egyre többfelé csapadék érkezik, amely havas esőbe, havazásba válthat, hétfőn és kedden pedig borult, szeles, helyenként havas idő lesz jellemző.
A legnagyobb hópehely Guinness-rekordja 38 centiméter átmérőjű és 20 centiméter vastag. Ezt a rekordot Montanában 1887 januárjában rögzítették. Bár a tudományos közösségben vannak, akik kételkednek e beszámoló hitelességében, a kihívás izgalmas kérdéseket vet fel a hófizika világában.