Donald Trump, az Egyesült Államok megválasztott elnöke felvetette, hogy Kanada váljon az USA 51. államává. A javaslatot a Truth Social nevű közösségi médiaplatformon tette közzé, miközben Kanada politikai válsággal küzd, és a kormány több tagja, köztük a pénzügyminiszter is lemondott. A kanadai kormányválságot részben pont Trump vámháborús fenyeget
A Kravtex-Kühne Csoport a Volánbusszal közösen mutatta be új fejlesztését a budapesti Népliget autóbusz-állomáson. A teljesen elektromos, Győrben és Mosonmagyaróváron készült Credobus Electronell 18 az első magyar csuklós e-busz, amely sokkal könnyebb az átlagosnál, és így üzemeltetése is gazdaságosabb, mint a versenytársaké.
Több mint 124 millió forintot fordítanak a Tisza-tó fejlesztésére, karbantartására, hazai forrásból. A megvalósuló projekt – melyet a vízügyi igazgatóság a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács vissza nem térítendő támogatásával valósít meg – elemei közé tartozik, hogy a tavon javítják a nyaralóhajózás feltételeit és pótolják az idegenforgalmi inform
Korábban légkör nélküli égitestnek tartották, ám mégis úgy tűnik, rendelkezik atmoszférával. A Trappist-1 rendszer b bolygójáról készült új megfigyelések azt mutatják, hogy a sziklás objektum bonyolultabb, mint azt korábban gondolták a szakértők.
Az év végi transzferár-kiigazítások mellett a dokumentációs kötelezettségekre is kiemelt figyelmet kell fordítani, egyrészt, hogy a dokumentáció összhangban legyen a tényleges ügyletekkel és azok árazásával, másrészt, mivel majd a társaságiadó-bevallás részeként adatot kell szolgáltatni az adóhatóságnak, és ezt csak naprakész dokumentáció alapján l
A vállalkozások támogatását és fejlesztését célzó Demján Sándor Program 8+1 eleme közül a már meghirdetett, és előregisztrációval nyitva álló lehetőségek iránt jelentős az érdeklődés - tudtuk meg Szabados Richárdtól. A Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára a Portfolio-nak adott
Az utóbbi időben ijesztő méreteket öltött a vastagbélrákos esetek száma, az pedig különösen aggasztó, hogy az érintettek között egyre több a fiatal. Már a szakemberek is komolyan foglalkoznak a témával és úgy tűnik, lassan fény derül arra, mi is állhat pontosan a probléma hátterében.
A bankok azonnal ki akarják használni az állami támogatással jövőre induló új kölcsönöket: a munkáshitel már a januári nyitáskor igényelhető lesz, és falusi lakásfelújítási hitelt is több pénzintézet kínálja majd – derül ki a Bank360.hu felméréséből.
Tudjuk, a nők önként is vállalják az ünnepvarázsló szerepet, nincs is ezzel baj, jó érzés ez az erő, a mágia birtoklása, hogy javarészt rajtunk múlik az, milyen környezetben, mi történik az ünnepen. Mi nők visszük egyik évről a másikra a hagyományokat a családban. Azonban a feladatmegosztás könnyítheti és szebbé teheti az ünnepet. Azt főzzük, amit
A policisztás petefészek szindróma (PCOS) akkor fordul elő, ha a petefészkek a szükségesnél több androgént (egy férfi nemi hormont) termelnek. A tünetek közé tartozik az ovuláció hiánya, a rendszertelen menstruáció, és a pattanások, de a PCOS összefüggésben áll az inzulinrezisztenciával és az elhízással is. Becslések szerint a betegségben szenvedők
Demjén Ferenc tagadhatatlanul a hazai zenei élet meghatározó alakja. Az énekes ikonikus dalait szinte minden korosztály ismeri, vagy rövidesen meg fogja. Ugyanis óriási az érdeklődés a zenei legenda slágereiből készült film iránt a mozikban. Demjén Ferenc most mesélt a filmről, s azt is elárulta, hogy karácsonykor nem nagyon jut ideje a pihenésre.
A karácsonyi ünnepek alatt és az azt megelőző időszakban talán az a legjobb, hogy az ember kikapcsolja az agyát, nem gondolkozik semmi frusztráló dolgon, és átadja magát a maximális pihenésnek és kikapcsolódásnak. Készítettünk egy karácsonyi bakancslistát, melynek minden pontját kipipálhatjátok a szünet és a szabadság alatt.
A Kieselbach Galéria Megtalált képek című kötete nem csupán egy újabb könyv a magyar festészetről. Bár festmények és róluk szóló elemzések találhatók benne, mégis sokkal több, mint egyszerű művészettörténet: gazdag és izgalmas beszámoló arról, hogy milyen fantasztikus remekművek kerültek elő az elmúlt évtizedekben a feledés homályából. "Nagy öröm
A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe. A köztársasági
Az ipari termelés világában egyre fontosabbak a fejlett gyártási megoldások, amelyek a jövőbeni technológiai kihívásoknak is megfelelnek. Ezt a célt tartja szem előtt az ACR Consulting Kft, amely a DVS
Az idei év kifejezetten eredményesnek bizonyult a Solana számára. A token november 23-án új csúcsot döntött, és elérte a 263,83 dollárt. Emellett megjelent a pump.fun, egy olyan mém érme indítópult, amely már 300 millió dollár feletti bevételt generált. A fő blokklánc azonban továbbra is Layer 1 technológiára épül. Ez azonban a forgalmasabb időszak
Bár az ország egyes területein még ma is mutathatnak 13 fokot a hőmérők, búcsút kell intenünk a tavaszias időjárásnak. Már ma is többfelé lehet számítani csapadékra, néhol erős szélre is, emellett köd miatt is figyelmeztetést adtak ki. Holnap is sokfelé várható csapadék, s viharos széllökések is lehetnek.
Sejthető, hogy a német választások után csak olyan koalíciós kormány hozható majd létre, amelynél a felek nagyon különböző álláspontokat képviselnek majd akár a gazdasággal, akár a társadalompolitikával kapcsolatban - mondta el a Növekedésnek Prőhle Gergely, volt berlini nagykövet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) John Lukacs Intézetének progr
Átfogó kutatás készített a Magyar Zenei Tanács (MZT) a magyarországi zeneoktatásról. A közel ezer fős mintán végzett felmérésben oktatókat és diákokat kérdeztek az újmédia-eszközök használatáról és a zenehallgatási szokásokról. Zsoldos Dávid, az MZT elnöke a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság támogatásával megvalósult kutatás eredményeit bemutat
A kínai BYD jövőre megkezdi a kompakt elektromos autók gyártását Európában - jelentette be Stella Li, a BYD európai vezetője a Capital üzleti magazinnak adott interjúban.
Magyar emberek tömegének álom az, hogy valaha saját ingatlanja legyen. Ráadásul nemcsak egy lakás megvétele, de már az albérletek árának kigazdálkodása is egyre reménytelenebb. Hogy biztosítson így az ember családjának biztos lakhatást? Ez a lakhatási válság.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az európai átlagot meghaladóan teljesít az idén a magyarországi autópiac, a bővülés az év végéig két számjegyű is lehet; Wachtler Tamás, a Volkswagen konszern márkáit importáló Porsche Hungaria (PH) ügyvezető igazgatója szerint ebben nagy szerepe van annak, hogy több év után visszatértek a piacra a privát vevők.
A Mol fejlesztésének köszönhetően új, kényelmes fizetési megoldás érhető el a töltőállomásokon. A mobiltankolás lehetővé teszi, hogy az autósok a vállalat applikációján keresztül fizessenek az üzemanyagért anélkül, hogy be kellene menniük a shopba. A fejlesztésnek – amiben a Mastercard támogató partnerként vett részt - azonban van egy önmagán túlmu