Ahogy az Avalanche és a Tron piaci kapitalizációja között a különbség mindössze 250 millió dollárra csökkent, egyre több spekuláció lát napvilágot arról, hogy Tron egy esetleges „flippening” révén megelőzheti-e az Avalanche-et. Ebben a szoros versenyben azonban egy új versenyző is feltűnt a kriptopiac színpadán. A Lunex előértékesítése során mindös
A megbocsátás egyszerűnek tűnik, mégis hatalmas érzelmi töltettel és mély jelentéssel bír. Ez az a cselekvés, amely felszabadíthat minket a múlt sérüléseitől és fájdalmaitól, ugyanakkor életünk egyik legnagyobb kihívása is lehet. Vicsápi Natália, önismereti tanító és a Nati Method alapítója az alábbiakban részletezi, miért fontos a megbocsátás a le
A Fiorentina közlése szerint felébresztették a mesterséges kómából és magánál van Edoardo Bove, aki vasárnap az Internazionale elleni olasz bajnoki labdarúgó-mérkőzésen esett össze.
Ez egy üzenet már Donald Trump, az új amerikai adminisztráció irányába, hogy Ukrajna hajlandó lenne leülni tárgyalni – mondta Volodimir Zelenszkij friss nyilatkozatáról Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója.
Különleges kihívást vállalt Cristiano Ronaldo, a világhírű portugál focista. Lelkes rajongójával a kapu felső részén elhelyezett célpontokra rúgtak, és aki előbb eltalált hármat, az nyert. A párbajt MrBeast YouTube-sztár szervezte, a tétje egymillió dollár volt, ezekkel a szabályokkal: ha Ronaldo nyer, jótékonyságra megy, ha Khalid, megtarthatja. Ó
Bár hagyományosan a téli időszak számított esküvői szezonnak – hiszen késő ősztől kora tavaszig nemigen akadt munka a mezőgazdasági termelésre berendezkedett vidék nagy részén –, napjainkban áprilistól szeptemberig tart a dínomdánom. Pedig a téli esküvőkben rengeteg a potenciál – feltéve persze, hogy a párt nem rettenti el a változékony időjárás va
A nyitásig pár nap van még hátra, de a Forbes.hu már kapott egy kis ízelítőt a Vibe Budapest, a Costes Csoport új egységének miliőjéből. Gerendai Károly új projektjéről képeket is mutatunk.
Ha itt vannak az ünnepek, akkor eljött a kreatív téli körömfestés ideje is! A karácsonyi hangulatot kezeinken is megidézhetjük, az alábbi tíz technika pedig nemcsak ünnepies, de kifejezetten stílusos is.
Egy tanulmány szerint bizonyos élelmiszercsoportok segíthetnek csökkenteni a horkolást. Felüdülés jöhet az alvási szokásaink terén , ha néha-néha nassolunk belőlük.
Az orosz gazdaság nehézségeire hívta fel a figyelmet a rubel múlt heti zuhanása – többek között erről is beszélt kollégánk, Király Béla, a Trend FM reggeli műsorában. Ugyanakkor a problémák még nem olyan súlyosak, amely Putyin háborús törekvéseit meghiúsíthatnák.
Fotó: police.hu A Range Rover Vogue típusú jármű vezetőjeként 2024. december 1-jén 8 óra 30 perckor egy cseh nő akarta elhagyni az ország területét az átkelőnél. Az ellenőrzés során kiderült, hogy a gépkocsi szerepel a nemzetközi körözési rendszerben, annak alvázszámát meghamisították. A közel 35 millió forint értékű luxusautót a Szegedi Rendőrkapi
Újabb magyar siker a nemzetközi porondon. A Peak meghívást kapott az Egyesült Államok egyik legkiemelkedőbb szakmai eseményére, a des moinesi Global Rapid Accelerator Programra. Az eseményen mindössze 12 kivételes céget hívtak meg a világ különböző tájairól. Lehetőséget kaptak, hogy bemutathassák innovációikat, és közvetlenül tanulhassanak a biztos
Egy új tanulmány szerint potenciális egészségügyi kockázatok kapcsolódnak a karragénhez (vörös algából származó adalékanyag), amelyet sűrítőként használnak számos élelmiszerben, például fagylaltokban és növényi alapú tejekben. A kutatók megállapították, hogy a vizsgálatban részt vevő túlsúlyos emberek, akik karragént tartalmazó ételeket fogyasztott
Ukrán titkosszolgálati adatok szerint kétezer észak-koreai katonát vezényeltek át az orosz hadsereg harci egységeihez, akiket egy tengerészgyalogos dandárhoz és egy légideszant hadosztályhoz küldtek – közölte Andrij Csernyak, az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főcsoportfőnökségének szóvivője egy hétfőn megjelent interjúban.
A 4iG tájékoztatja a tőkepiaci szereplőket, hogy a Scope Ratings, mint független nemzetközi hitelminősítő a 4iG-ről hitelminősítői intézkedést készített.
Meghalt Kovács Dániel, a Roxer kommunikációs ügynökség stratégiai és üzletfejlesztésért felelős igazgatója. A szakember tragikus hirtelenséggel, 43 éves korában hunyt el, nevéhez számtalan sikeres rendezvény és kommunikációs kampány kötődik, melyek közül sokat szakmai díjakkal ismertek el.
Mostantól egyedülálló rendezvényhajó gazdagítja a főváros pezsgő üzleti- és rendezvénypalettáját: a River Diva. Az A38 hajó közelében dokkolva várja az érdeklődőket, és készen áll arra, hogy egyedi megoldásokkal tegye emlékezetessé eseményeiket. Kifinomult dizájnja, impozáns méretei és kiváló konyhája méltán emelik ki a dunai kínálatából, különlege
Az Óbudai Egyetem díszdoktori (Doctor Honoris Causa) címét vette át Prof. Dr. Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Az elismerést Prof. Dr. Kovács Levente adta át a tiszteletére adott ceremónián december 2-án. Freund Tamás a díj átvételekor elmondta, nagy megtiszteltetés számára az elismerés, az Óbudai az első magyar egyetem, amely dís
A salgótarjániaknak megérte a Fideszre szavazniuk 2024-ben, mert a fideszes polgármester az, aki meg tudja oldani a problémákat, a kormány pedig új szövetséget ajánl a nógrádi megyeszékhelynek - mondta Lázár János, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) vezetője hétfőn Salgótarjánban, ahol megállapodást kötött az új városvezetéssel a tömegköz
Legutóbbi ismert pozíciója az Indexnél volt, előtte a Transzparens Újságírásért Alapítvány stratégiai vezetőjeként tevékenykedett. Ő az, akit biztonsági őrök dobtak ki a Tisza Párt rendezvényéről idén nyáron. Azt mondja, megkerülhetetlenné tenné a hirado.hu-t.
A közösségi médiaóriás Meta egy új jelentés szerint azt tervezi, hogy lefekteti saját, tenger alatti üvegszálas internetkábelét, amely az egész világra kiterjed.
Hivatalosan is bemutatta a nagyközönségnek Sean Penn a 34 évvel fiatalabb barátnőjét, Valeria Nicovot. A sztárpár a 21. Marrákesi Nemzetközi Filmfesztivál vörös szőnyegén tűnt fel, sajtóinformációk szerint már szeptember óta együtt vannak. Igazán nagy a harmónia a fotók tanúsága szerint.
Az óriásplakát- és citylight-felületek iránti kereslet az elmúlt években folyamatosan növekedett, ami a piaci szereplők és az ügyfelek számára egyaránt új kihívásokat jelent. A MAKSZ Méida Szekciójának ajánlása a hirdetőknek.Ezt a tendenciát tovább erősíti, hogy a 2026-os választásokhoz kapcsolódó politikai kommunikáció várhatóan már jóval a válasz
December 16-tól minden hétköznap este látható lesz az RTL-en a Fort Boyard – Az erőd játéka című műsor. Két új csapat száll majd harcba Gaccio Nagyúr kincseiért, hogy végül a győztes játékos a megszerzett nyereményt jótékonysági célra ajánlja fel. A Zöld csapatban Schumacher Vanda, Smaltig Dalma, Molnár Zsolt és Henry Kettner, míg a Kék csapatban
Még több helyre eljutni az országhatárokon belül és azon kívül – ez lesz a legfontosabb feladat a Partizán számára 2025-ben Gulyás Márton szerint. A csatorna alapítója - aki idén az első lett a hazai digitális piac legmeghatározóbb szakembereit bemutató rangsorunkban -, a lapunknak adott interjúban beszélt többek között a fontosabb mérföldkövekről,
Jövőre a 8. évaddal tér vissza az RTL egyik sikerműsora, a Cápák között, amelyben ezúttal már tíz befektető keresi majd a kreatív, gyümölcsöző vállalkozásokat, amelyek befektetésük által tovább fejlődhetnek, növekedhetnek. A műsorvezető személye nem változik, Kovalcsik Ildikó ’Lilu’ fogadja a befektetésben reménykedő kishalakat, viszont újabb cégek
Car of the Year: 1964 óta ez a legfontosabb díj az európai piacon versenyző autógyártók számára. Az Év Autója cím annál is inkább áhított, mert egy független zsűri ítéli oda. Tavaly 28 modell szállt versenybe, az idén jóval több, 42 autó között volt előszelekció. A 2025-ös megmérettetés növekvő érdeklődésről tanúskodik, mivel a bevált gyártókon túl