Az Európai Unió ipara komoly hullámvölgyben van és a Donald Trump által kilátásba helyezett vámok miatt óriási kihívások elé néz. Közben viszont egy újabb akna tűnt fel: folyamatosan drágul ugyanis az energia. Ez a magyar gazdaság számára is aggasztónak látszik, hiszen Orbán Viktorék energiaintenzív iparágakra tették fel az ország jövőjét.
Katonailag jelenleg Oroszországnak nem érdeke egy tűzszünet, mert Donyeckban intenzíven támad – mondta az InfoRádióban Resperger István ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent István Biztonságkutató Központjának igazgatója. Szerinte a fegyvernyugvás, majd a béke Donald Trump január 20-i beiktatása után várható.
A Kész Csoport generálkivitelező vállalata, a Kész Építő Zrt. nyerte el a Ceva-Phylaxia Oltóanyagtermelő Zrt. monori telephelyének bővítésére kiírt EPC (Engineering, Procurement and Construction) tervezéssel együtt járó projekt teljes megvalósítását. A Ceva az 5. legnagyobb állategészségügyi társaság a világon, jelenleg évi 70 milliárd adag vakciná
Miközben a magyar kormány igyekezne visszaterelni a befektetőket az ingatlanalapokhoz, a készülő uniós szabályozás alighanem mindenki kedvét elveszi attól, hogy ilyen konstrukciót válasszon. Ki szeretne úgy befektetni, hogy ha kiszállna, bármikor visszaváltási korlátozással, csökkentett értékkel, vagy akár „büntető” díjjal találkozhat?
A társadalmunkban erőteljesen jelen lévő szexizmust talán szülőként érezzük a leginkább a bőrünkön. Pedig éppen ekkor lenne a legnagyobb szükségünk a nemek közötti egyenlőségre és munkamegosztásra. Mit tehetünk az egyén szintjén azért, hogy könnyebb dolgunk legyen?
Karácsonyi szokásaink többségét nem egyetlen eredetre vezethetjük vissza, rendszerint több magyarázat is igazolja elterjedésüket. A karácsonyfa története viszonylag jól adatolt, és mai formájában a 19. századi Bécs polgári környezetének hagyományait idézi. Az ajándékozás szokását azonban egyesek a bibliai születéstörténettel magyarázzák.
A social média mára minden generáció életének nélkülözhetetlen részévé vált, a hírfogyasztástól kezdve a vásárlási döntésekig – derül ki a Publicis Groupe CEE (Közép- és Kelet-Európa) és a GWI közös kutatásából, amely a közép-kelet-európai régiót, beleértve Magyarországot is, közösségi médiahasználati szokásait elemzi.
Pósán László, az Országgyűlés kulturális bizottságának fideszes elnöke szerint ugyan imponáló a technikumok rangsora, de "érdemes azon eltöprengeni, hogy a valósághoz jobban igazodó rangsorok jelenjenek meg".
Teljesen megtelt Kaposvár főutcája, ahol Magyar Péter tartott beszédet szerda este. A Tisza Párt elnöke az összegyűlt szimpatizánsok előtt egyebek mellett beszélt a vidéki Magyarországon élők nehézségeiről. Magyar Péter csütörtök délelőtt már Zalában folytatta országjárását. Bázakerettyén a szimpatizánsok mellett maroknyi kormánypárti ellentüntető
A mesterséges intelligencia (Mi) egyre szélesebb körű alkalmazása jelentősen megnöveli a villamosenergia-fogyasztást, ugyanakkor a technológia segíthet is abban, hogy hatékonyabban használjuk fel az energiát. A Schneider Electric Fenntarthatósági Kutatóintézetének (Sri) két új tanulmánya lehetséges forgatókönyveket és már bevált jó gyakorlatot muta
A bankok többsége szabad szemmel nem látható kamatot adnak csak a bankbetétre, de találni olyan ajánlatokat is, amelyek 6, 12 vagy 24 hónapos lekötésre jóval az inflációt meghaladó kamatot kínálnak. Még lekötés nélkül is elérhetünk 4 százalékos kamatot - derül ki a Bank360.hu összeállításából.
Már kereskedelmi forgalomba került a Cadillac elektromos luxusterepjárója, az Escalade IQ. Csak az akkumulátora 1,3 tonna. A General Motors luxusmárkájának, a Cadillacnek a legnagyobb méretű luxusterepjárója már megvásárolható az Egyesült Államokban 150 490 dolláros (58,7 millió forint) áron. CadillacA villanyautó duplamotoros hajt
Pénteken 12 órakor sorsolják a 2016-os labdarúgó-világbajnokság európai zónájának csoportbeosztását, a mérkőzések pedig csak márciusban kezdődnek. Minden további földrészen már javában játszanak, mi több, 37 csapat már ki is esett. A selejtezőkre – a visszalépett Eritreát nem számolva – 206 csapat nevezett, 45 kiadó helyért folyik a harc. A három r
A szabad felhasználású személyi kölcsönök nagyon fogynak a bankokban. A csúcskamatok valamelyest megszelídültek, de az ajánlatok között nagyon a különbségek. Megnéztük, mennyi most egy 3 millió forintos személyi kölcsön törlesztője.
Pénteken 12 órától tartják Zürichben a 2026-os labdarúgó-világbajnokság európai selejtezőzónájának sorsolását. A magyar csapat legutóbb 1986-ban, Mexikóban szerepelt vb-n, a nagy álom, hogy negyven évvel később újra ott legyen Mexikóban, vagy akár a további két helyszín valamelyikén, Kanadában vagy az Egyesült Államokban. A 48 csapatos tornára Euró
Itt vagyok és életben vagyok, és ha jól látom, akkor én vagyok a világ tizenegyedik legjobb kétszáz pillangó úszója - nyilatkozta könnyeivel küszködve.
A Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola Képek a Velencei-tóról című pályázatára érkezett rajzokat egy különleges díjátadóval és kiállításmegnyitóval mutatták be a kápolnásnyéki Halász Gedeon Eseményközpontban. Rodics Eszter, a Népfőiskola elnöke a rendezvényen kiemelte, nagy örömükre szolgált, hogy annyi tehetséges alkotó és érdeklődő gyűlt össze a
Az elmúlt hónapokban Európa több részén komoly szabályozásokat vezettek be a túlturizmus ellen. Van, ahol különböző adókkal, máshol a rövid távú lakáskiadás korlátozásával próbálják meg visszaszorítani a látogatók számát. Mindezek mellett azonban akadnak olyan országok is, ahol ennek épp az ellenkezője történik: a helyi önkormányzatok különböző pro
Pénteken rövid időre folytatódik az enyhe téli időjárás, ám a nap második felére bekeményít az idő. Eleinte többnyire borús, szürke idő várható, ám később akár a nap is kisüthet. Az előrejelzés szerint egyes részeken megerősödhet a szél. Az este folyamán délnyugat, nyugat felől csapadékzóna érkezik, ami esőt, ónos esőt és havat is hozhat.
A 2024. november 28-án megjelent 119. számú Magyar Közlönyben kihirdetett adótörvényi változások érintik a jövedéki szabályozást is. A változások több rendelkezést is érintenek, ennek ellenére jó hír, hogy viszonylag szűk körben érvényesülő változásokról van szó. Ezeket igyekszünk témakörökre bontva röviden megvilágítani, bemutatni.
Sokszor talán bele sem gondolunk, hogy milyen hatással vannak egészségünkre azok az apró szokások, berögződések, amelyek jellemzik mindennapjainkat. Sok kicsi sokra megy: a mondás is így tartja, és valóban, a kis lépések is meglepő eredményt idézhetnek elő hosszú távon. Az egészséges életmód kialakításához sincs szükség drasztikus változásokra, már
A GDP korunkban már nem méri jól az országok valós teljesítményét, ezért a bármi áron való növelésének legfontosabb célként való megfogalmazása hibás gazdasági döntések meghozatalához vezethet.
Januártól törlik a kutaktól eddig beszedett kiskereskedelmi adót, ez literenként 16-17 forintos árcsökkenést jelenthet, de ezt részben kioltja a jövedéki adó emelése. Mi történt? Jövőre törlik a teljes magyarországi üzemanyagforgalom után a kutaktól eddig beszedett, 3 százalékos kiskereskedelmi adót – írja a Népszava a Vállalkozók és Munkáltatók Or
Luca napját jellemzően boszorkányosnak hisszük, számos népszokás kapcsolódik december 13-hoz. Ami idén ráadásul péntekre esik! Szerző: Kovács Kriszta Kislányként, Luca napján minden évben megírtam a tizenhárom fiúnevet tizenhárom kis papír fecnire, hogy aztán egyesével nyitogatva, izgatottan nyissam ki az utolsót karácsonykor. Állítólag a leendő
Korcsolyázós szülinapi buli rengeteg szuper téli programmal összekötve – nem csak ezért jó téli gyereknek lenni! A hűvös hónapokban születettek számos pozitív tulajdonsággal rendelkeznek babaként, de a későbbiek során sem panaszkodhatnak, ugyanis kiemelkedő készségeik tudományosan is alá vannak támasztva. Az, hogy melyik évszakban születik egy gyer
2025-től alapvetően reformálná meg a budapesti lomtalanítás rendszerét a MOHU, és ezzel megszűnne az eddig megszokott utcai hulladéklerakás. Több kerületi vezető ellenzi a tervezetet, ugyanakkor például a budavári és a 22. kerület vezetője támogatja az új rendszert. A lakosságot is megosztja a javaslat.
Ha párunk, családtagunk igazi ezermester, kertbarát vagy szeret kézműveskedni, és ezért a választékot böngészve órákat tölt el barkácsáruházban, ne is gondolkodjunk tovább az ajándékon: garantált lesz a siker, ha hobbijukhoz szükséges szerszámmal vagy géppel lepjük meg őket! Otthonunkban, a ház körül vagy a kertben számtalan teendő akad: bármikor