Megállapodást kötött Ausztria és Magyarország. A két ország mentésirányítói abban az esetben segítik ki egymást, ha a riasztás helyéhez közelebb esik a határ túloldalán lévő kórház vagy rohamkocsi.
21.550 BTC-t vásárolt a MicroStrategy a múlt héten. A vállalat már csaknem félmillió bitcoinnal rendelkezik. A vásárlások december 8-ával zárultak le, a cég pedig átlagosan 98.783 dollárt fizetett egy BTC-ért. Az ügyletek összértéke 2,1 milliárd dollár volt a szabályozóhoz eljuttatott hétfői beadvány szerint. Az akvizícióhoz szükséges tőkét 2,13 mi
Összeütközött egy busz és egy villamos Budapest XIV. kerületében, a Nagy Lajos király útja és a Telepes utca kereszteződésénél - közölte a katasztrófavédelem kedd reggel az MTI-vel. A BKK később azt közölte, hogy a buszon utazók közül többen, illetve az autóbusz vezetője is megsérült.
A Volkswagen több mint 10 százalékos részesedésével az idén is vezető szereplő az európai újautópiacon, Magyarországon pedig stabilan a négy legnépszerűbb márka között van - mondta a Volkswagen konszern járműveit importáló Porsche Hungaria ügyvezető igazgatója újságíróknak.
2025. január 1-jétől Berta Gábor ügyvezető igazgatóként, Baradits Bulcsú pedig operatív igazgatóként felel a több mint 25 éves Man at Work Kft. vezetéséért. A minősített munkaerő-kölcsönző és -közvetítő cég tulajdonosi köre nem változik, de az aktív menedzsmenti feladatokat a cégben már hosszú évek alatt bizonyított két vezetőnek adják át - olvasha
Könnyen a mesterséges intelligencia által gyártott deepfake videók általi átverés áldozatai lehetünk, de vannak jelek, amik alapján felismerhetjük a hamisítványokat.
Diákkirály választó kampány, tanulmányi kirándulás Balassagyarmatról Pécsre, szabadtéri ökotanterem építése és iskolai víztisztító berendezések elhelyezése. Ezt a négy projektet támogatta osztályonként 500-500 ezer forinttal az OTP Bank az idei OTP Class Pályázatra érkezett jelentkezések közül.
Vannak álhírek, amelyek rémületet keltenek, hiszen tragikus következményeket idézhetnek elő, ha valaki komolyan veszi és elhiszi, főleg, ha fröcskölő politikusok csapnak le rá, és mintegy hitelesítik azt, ami valójában nem igaz.
Az elmúlt években a világ egyik leghíresebb festékgyártója, a Pantone Intézet az év színének egy hangulatos barackot, egy élénk pirosat és egy örökzöld kéket választott. A trendelőrejelző és színtanácsadó cég a 2025-ös évre a Mocha Mousse nevű árnyalatot választotta, egy érzéki és megnyugtató melegséggel átitatott lágy barna színt, amely a fogyaszt
Csökkenéssel nyithat kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 645,24 pontos, 0,81 százalékos emelkedéssel, 79 818,38 ponton zárt hétfőn.
Az ázsiai ország vizsgálatot indított az Nvidia ellen, mivel a chiptervező cég egy 2020-as felvásárlás kapcsán a gyanú szerint megszegte a monopóliumellenes törvényeket. A lépés az Egyesült Államok múlt héten bejelentett, chipszektort érintő újabb szankcióira adott válaszként is értelmezhető.
Szakértők szerint aligha véletlen, hogy a gazdaság helyzete, ezzel összefüggésben pedig a megélhetés foglalkoztatja leginkább a németeket. A legtöbben anyagi, illetve lakáshelyzetük miatt aggódnak. Ebből kiindulva halvány reménnyel tekintenek a februári előre hozott választásokra. A parlamenti pártok közül a CDU/CSU-tól várják, hogy győzelme esetén
Ugrik a 4iG árfolyama ma reggel a nyitást követő percekben a hírre, miszerint tegnap Orbán Viktor Donald Trumppal és Elon Muskkal találkozott Floridában, a megbeszélésen pedig részt vett a 4iG elnöke, Jászai Gellért is.
A Mikulás-mítosz Szent Miklós görög püspöknek köszönhetően terjedt el a világban, és most úgy tűnik, rá is akadtak az ókorban élt egyházi személyiség végső nyughelyére.
2025. január 1-jétől új elemmel gazdagodik a Közös Agrárpolitika (Kap) feltételességi szabályrendszere, amelynek részeként életbe lép a Hmká 2 előírás.
Felmerült a közelmúltban, hogy egy állásinterjún a jelölt beszélhet-e jogszerűen a jelenlegi munkáltatójánál kapott fizetéséről – mivel a munkaszerződése szerint senkinek nem beszélhetne róla, nem oszthatná meg nyilvánosan. Üzleti titok a munkabér nagysága vagy a munkavállaló személyes adata, amivel szabadon rendelkezhet? Ezt elemzi dr. Szemán Péte
Lefordultak tegnap az amerikai tőzsdék, amelyet Ázsiában emelkedés követett az újabb stimulusígéretek miatt, viszont az európai nyitásra mégis negatív előjeleket mutatnak a határidős indexek. Reggel már rögtön fontos adatközlés érkezett, novemberben a várakozásoknak megfelelően 3,7 százalék volt az infláció Magyarországon, vagyis az áremelkedési üt
A kormány új rendelete digitalizált fizetési megoldásokat hoz a Széchenyi Pihenő Kártyák rendszerébe. A változások célja a felhasználói élmény javítása, a biztonság növelése és a modern technológiai trendekhez való alkalmazkodás. Az új szabályok 2025. szeptember 1-jétől lépnek életbe - jelent meg a friss Magyar Közlönyben.
A baleset következtében a villamos kisiklott. A közlekedésben fennakadások vannak. A mentők négy embert könnyebb, két embert súlyos, egy embert súlyos-életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba.
Novemberben négy havi csúcsra emelkedett a németországi inflációs ráta, a maginfláció pedig hat havi csúcsot ért el a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentése szerint.
Ma tartják Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter éves meghallgatását az Országgyűlés két illetékes szakbizottságában. A gazdasági bizottságban 9 órakor, míg a költségvetési bizottságban 11 órakor kezdődik az ülés. A meghallgatásokat élőben követjük.
A szíriai felkelők gyors győzelme nemcsak a világot, hanem magukat a felkelőket is meglepte. Bár még nem dőlt el, ki jut hatalomra Szíriában, elemzők szerint jelenleg nagyobb az esélye egy konszolidált, mérsékelt iszlám berendezkedésnek, mint a radikalizálódásnak.