A Karácsonyi általános iskola kórusa adott adventi koncertet hétfő délután, a katolikus közösségi házban. Az eseményre a gyulai katolikus közösség nyugdíjas tagjait várták. A program az idősebbek számára a találkozás öröme mellett a kikapcsolódást, az ünnepi ráhangolódást is szolgálta, viszont a gyermekek számára is volt hozadéka. A Karácsonyi isko
Mindenkinek, de a cukorbetegek számára különösen fontos a vércukorszint egyenletesen tartása, a túl magas vagy túl alacsony vércukorszint ugyanis egyaránt súlyosan károsíthatja az egészségüket.
Amikor jógázni kezdtem, az egyik irányzat részeként találkoztam a szemjógával. Meglepődtem, hogy ezek a gyakorlatok is az ászanák alkotta sorozatba illeszkednek, de hamarosan meggyőződtem róla, hogy van létjogosultságuk.
Mint megírtuk, meglepetésszerűen Amerikába látogatott Orbán Viktor, hogy a floridai Mar-a-Lagóban Donald Trumppal, Elon Muskkal és Michael Waltzcal találkozzon. A magyar miniszterelnök tegnap indult, ám ma már Budapesten van programja. Ez elég őrült menetnek tűnik, sőt, nem csak tűnik, valóban az is volt... Az utazásról a Blikk részleteket tudott m
A streamingszolgáltatók megjelenése átírhatja a hagyományosan erős lineáris televízióval rendelkező hazai piacot. A lineáris tévé még sokáig tartja magát, de a fogyasztók egyre inkább a multiscreen felé mozdulnak el, miközben a tartalom továbbra is a legfontosabb. A hazai piac szereplőit arról kérdeztük, hogyan tud egymás mellett élni – és akár egy
Tigris tépett szét egy gondozót hétfőn a romániai Pitesti állatkertjében, miután a férfi a munkavédelmi szabályok mellőzésével lépett be a vadállat ketrecébe.
Az európai országok szigorítják a szíriaiak menekültkérelmeinek elbírálását, és már a deportálások előkészítésén dolgoznak, miután a szír vezető, Bassár el-Aszad Moszkvába távozott. Az új szíriai rezsim jövője egyelőre bizonytalan, de a politikai válaszlépések már most drasztikusak.
Kaja Kallas, az Európai Unió új külügyi főképviselője éles vitába keveredett Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel a NATO júliusi washingtoni csúcstalálkozóján, amikor Orbán ellenezte Ukrajna NATO-csatlakozását – írja a brüsszeli lap.
Két kategóriában lehetett jelentkezni az idei pályázatra: az év társadalmi teljesítménye, valamint az év környezetvédelmi teljesítménye. Településméret szerint alkategóriákra bontották a pályázatot annak érdekében, hogy nagyobb esélyegyenlőséget biztosítson a kisebb települések számára is. A beküldött munkákat szakmai zsűri értékelte. "Évek óta n
Visszavonta a Honvédelmi Minisztérium a Turának korábban megítélt több száz milliós sportfejlesztési támogatást, így – miután Tiborcz István cége 2022-ben megvásárolta a település sportpályáját – nem tudni, hol, mikor és mennyiből épülhet meg az új sportkomplexum.
Oliver Solberg a hírek szerint ugyanazt az utat járhatja be, mint Sami Pajari: a Printsport csapatában versenyezhet a WRC2-ben, és néhány futamon a Toyota Rally1-es autójával indulhat. Még az ősszel látott napvilágot a pletyka, hogy Oliver Solberg a következő szezonban csatlakozhat a Toyota Rally2-es programjához a WRC2-es kategóriában, méghozzá az
A kriminológiát hallgató diák annyira sok kérdést tett fel az egyik óráján, hogy az oktató már vicceskedve megkérdezte tőle, gyilkosságra készül-e. A válasz, mint később kiderült, az volt, hogy igen.
Nem látunk mozgást kedd reggel a forint árfolyamában, a tegnapi szint körül jár a magyar deviza az euróval szemben. Ma reggel közlik az inflációs adatot, a hét további részében pedig az Európai Központi Bank kamatdöntése lehet hatással a piacokra. Ma este kerül sor klubunkra, amelyen érintjük a magyar gazdaság és a forint kilátásait is. A részvéte
Jön a Kartel 30. születésnapja, ahol több meglepetésre is lehet majd számítani. A jubileumi koncerten Lory B alapító tag is csatlakozik majd a zenekarhoz erre az egy estére, így minden egykori Kartel-tag fellép majd a születésnapon.
A mikrovállalati és a kkv szektor az egész gazdaság szempontjából stratégiai jelentőségű szegmensek, és az MBH Bank számára is kiemelt fókusz területnek számítanak. Az MBH Bank célja, hogy versenyképes termékekkel, szolgáltatásokkal, illetve az ún. beyond-banking ökoszisztémája építésével folyamatosan támogassa ezen vállalkozások fejlődését, hozzáj
A Xiaomi bejelentette, hogy 2025 nyarán piacra dobja új elektromos SUV modelljét, ezzel is fokozva a versenyt a Tesla és a BYD ellen a világ legnagyobb elektromosautó-piacán, Kínában - jelentette a Bloomberg.
Felhőtlen örömmel köszöntötték egymást a Nyerő Páros villában az ikonikus sorozat szereplői és párjaik. A versengés azonban rögtön egy nem várt fordulattal indult, az első játék tétje ugyanis azonnali kiesés volt. Minden páros beleadott apait-anyait a Berényi Kft fő profilját megidéző lakásfelújítós feladatban. Az utolsó helyen Gombi és Fanni végze
Az EU agrárpolitikája új irányt vesz. Az új mezőgazdasági biztos, Christophe Hansen szerint az uniós támogatásoknak inkább a kisgazdaságokat kellene segíteniük, mintsem a nagy agrárvállalkozásokat. A 2028-tól induló költségvetési időszak tárgyalásai során a közös agrárpolitika (KAP) történelmi átalakítása is napirendre kerülhet – számolt be a Finan
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hivatalában fogadta a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) vezetőit, Eppel János elnököt és Perlusz László főtitkárt. A találkozó keretében a felek áttekintették a gazdasági folyamatokat, valamint külön kitértek a munkaerőtartalék aktivizálásával kapcsolatos javaslatokra - közölte a Nemzetgazda
Az EU új technológiai és digitalizációs biztosa, Henna Virkkunen, békülékenyebb hangnemet ütött meg Elon Muskkal szemben, a korábbi nyilvános konfliktusok után. Az Európai Bizottság alelnöke hangsúlyozta, hogy minden online platformot egyenlően kezelnek az uniós szabályok betartásában.
Jack Nicholson (Kínai negyed, Száll a kakukk fészkére, Ragyogás) lenyűgöző karriert tudhat maga mögött: az 1969-es Szelíd motorosokban játszott szerepétől kezdve egészen a 2007-es A bakancslistáig Hollywood csúcsán, vagy legalábbis annak közelében volt, majd visszavonult a filmezéstől. De, mint kiderült, az idén 87 éves színész már 1986-ban is öreg
Új fejezet nyílhat a magyar-amerikai innovációs együttműködésben. Donald Trump és Orbán Viktor egyeztetésén a magyar űripari fejlesztések, valamint a globális technológiai együttműködés lehetőségei is szóba kerültek - írja a 4iG.
Az Alphabet leányvállalata, a Google bejelentette, hogy új kvantumszámítógépe, amely a Willow kvantumchipet használja, jelentős áttörést ért el a számítási teljesítmény terén. A vállalat szerint a gép olyan feladatot oldott meg percek alatt, amely a világ jelenlegi legerősebb szuperszámítógépének több milliárd évig tartana. Ez az eredmény újabb lép
Annak ellenére, hogy az azonnali bitcoin ETF-ek ismét Pazar napot teljesítettek, hétfő este jelentős esés rázta meg a kriptovaluta-piacot. A teljes piaci kapitalizáció közel százmilliárd dollárral csökkent és több mint 1,7 milliárd tőkeáttételes pozíció került bezárásra. A bitcoin (BTC) árfolyama egészen 94 000 dollárig esett vissza, több altcoin p
A külgazdasági és külügyminiszter sérelmezi, hogy megindult a "belpolitikai haszonvadászat" a szíriai helyzettel kapcsolatban, továbbá figyelmeztetett: Budapesten van szíriai nagykövetség, amely akár támadás célpontja is lehetett volna a megjelent álhírek miatt.
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett kibervédelmi cég, a ViVeTech Nyrt. a kiberbiztonsági technológiák fejlesztésével foglalkozó Clarabot Zrt.-vel. Ennek értelmében a ViVeTech Nyrt. egyrészt részesedést szerezhet a Clarabot Zrt.-ben, másrészt ezen együttműködésre alapozva megkezdi egy, az adat- és videóko
Az AllianceBernstein amerikai alapkezelő 225 millió dollárra készül beperelni Svájcot, miután a Credit Suisse tavalyi átvételével a UBS 17 milliárd dollárnyi adósságot törölt a csődbe ment bankból - írja a Financial Times.
A fogyasztói árak 3,7%-kal meghaladták az előző év azonos havi értékeketovemberben a fogyasztói árak átlagosan 3,7%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat, 0,5%-kal pedig az előző havikat.
Novemberben 3,7% volt az egy évre visszatekintő drágulás Magyarországon - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. A Portfolio által megkérdezett elemzők előzetesen pontosan 3,7%-os inflációs adatra számítottak, vagyis a friss adat teljesen egybeesik a várakozásokkal. Eszerint az infláció az év végére jósolt, enyhén gyorsuló pályán mozog.
Az ünnepek időszaka sokaknak a szeretet és az összetartozás pillanatait jelenti, de néha az anyagi terhek árnyékot vetnek erre a varázslatra. Nem könnyű kimondani, hogy idén nem tudunk ajándékozással kedveskedni, pedig a karácsony nem a tárgyakról szól. Van egy gyengéd módja annak, hogy őszintén, mégis szeretettel kommunikáljuk ezt a helyzetet. Kép